Prémium

Legyen idén az Ön cége az Év Intelligens Vállalata! (x)

Portfolio
Újra lehet nevezni az "Év intelligens vállalata" versenyre, amelyet 2016-ban immár harmadik alkalommal rendeznek meg! Az a cég lesz a győztes, amelyik által delegált munkavállalói csapat tagjainak az intelligenciahányados-átlaga a legmagasabb.
A verseny az "Év intelligens vállalata" címért folyik majd, melyet ezek után büszkén viselhet, kommunikálhat a nyertes. A díjat a Mensa HungarIQa, vagyis a legmagasabb intelligenciájú emberek magyarországi klubja adja át. A Mensa nemzetközi szervezet, 130 ezer tagja van szerte a világon, s közülük több mint 2600-an Magyarországon élnek. A Mensa célja az intelligencia népszerűsítése, az intelligenciára vonatkozó kutatások támogatása, valamint ösztönző közeg biztosítása a tagjai számára.

Ez a verseny is az intelligencia népszerűsítéséért született. A feladat egyszerű: a versenyben induló vállalatot képviselő csapat tagjainak a legmagasabb intelligenciaátlagot kell elérnie a két fordulóban. Az első lépcső egy online teszt lesz, amelyen a legjobb eredményt írókat kérik fel a második lépcsőben való részvételre. A második lépcső már a személyes jelenlétet igénylő, hivatalos Mensa-teszt. Ezeket a teszteket az ország több pontján, több időpontban is meg lehet majd írni, sőt a nagyvállalatok, amelyek több tucat munkavállalóval neveznek, akár külön időpontot és helyszínt is igényelhetnek.

Legyen idén az Ön cége az Év Intelligens Vállalata!

A szervezők természetesen vigyáznak a munkavállalók személyiségi jogaira és a vállalat jó hírnevére is. Ez annyit jelent, hogy kizárólag a versenyben részvevő munkavállalók tudhatják meg a saját eredményüket.

Tavaly 27 vállalat mindösszesen közel ezer munkavállalót delegált a versenybe, s közülük 378 fő érte el a Mensa-szintet, vagyis a legmagasabb, az emberiség 2%-ra jellemző intelligenciahányadost.
A verseny szervezői három kategóriában − kis-, közép- és nagyvállalat − osztottak díjat. A nagyvállalati kategóriából két győztes került ki holtversenyben, mégpedig a 2014-es címét megvédő Ericsson és a frissen induló Nokia Networks. Ez annyit jelent, hogy mindkét nagyvállalat tudott legalább 40 olyan munkavállalót delegálni, akik a hivatalos Mensa-tesztet maximális eredménnyel írták meg. A szervezők a 2016-os versenyszabályzatot úgy módosították, hogy a jövőben ne lehessen döntetlen eredmény. Ez mindenképp izgalmasabbá teszi versenyt.

Nevezni az idei versenyre a www.intelligensvallalat.hu oldalon lehet még június végéig.



Legyen idén az Ön cége az Év Intelligens Vállalata!


Legyen idén az Ön cége az Év Intelligens Vállalata!




(x)
Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
nitrogenmuvek