A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Szirmabesenyő dinamikusan fejlődik. A nagyközség nem csak kiváló gasztronómiájáról és környezetbarát működéséről ismert, de vállalkozói számára is egyre kedvezőbb növekedési lehetőségeket kínál. Hasonló állásponttal rendelkezik a Cordys Holding Vagyonkezelő Zrt. is, amely Szirmabesenyőn logisztikai csarnok építésébe fogott 2022 elején. A beruházás és építkezés státuszáról, a munkálatokról kérdéseinkre Tirpák István, az ingatlanbefektetésekre és -hasznosításra szakosodott Cordys Holding Vagyonkezelő Zrt. tulajdonosa, vezérigazgatója válaszolt.
Mi hozta a csarnok ötletét, miért vágtak bele a megépítésébe?
Tirpák István: A csarnok megépítésének igénye már korábban is felmerült, mert a nagyközség és a hozzá tartozó ipari terület kiváló adottságokkal bír, és a befektetői kör is folyamatos élénkülést mutat. Mivel cégünk gyökerei innen erednek, mi is helyi vállalkozók vagyunk, emiatt fontos számunkra, hogy beruházásaink jelentős részét a térségben valósítsuk meg, ezzel is elősegítve annak fejlődését. Mindennek a gazdasági hatása széleskörű, hiszen az ide települő vállalkozások munkahelyeket teremthetnek a környéken élők számára, valamint tovább erősödhet a település gazdasági pozíciója, de lehetőség nyílik majd regionális, országon belüli, sőt nemzetközi együttműködésekre is a már itt lévő vagy a jövőben idetelepülő vállalkozások révén. A csarnok hasznos alapterülete 25.000 négyzetméter, így számos opciót kínál.
Hol helyezkedik el a csarnok?
Tirpák István: Szirmabesenyő ipari területén és a visszajelzések alapján látványos újításnak számít. Miskolc vonzáskörzetében található. Kényelmesen és gyorsan megközelíthető a térség szereplői részéről.
Milyen egyéb részei vannak a csarnoknak és a beruházásnak?
Tirpák István: A Miskolctól alig 1 km-re található leendő szirmabesenyői csarnok irodákat, raktárhelyiségeket, tárolóhelyiségeket, parkolókat és keréktárolókat is kínál. Törekedtünk arra, hogy a csarnok bérlői és dolgozói számára minden szükséges infrastruktúrát biztosítsunk, valamint azt, hogy ágazattól függetlenül, a széles tevékenységi körben működő cégek igényeinek megfeleljünk. Bérlői szemmel álltunk neki a munkálatoknak. Nyitottak vagyunk minden párbeszédre, a csarnokot azért építjük, hogy a bérlőink üzleti céljait támogassuk, hogy megbízható partnerre találjanak bennünk. Minden ötletet szívesen fogadunk, akár hasznosítási tanácsot is szívesen adunk. Igény esetén egyedi beruházási igényeket is megvalósítunk.
Az objektum a jelenlegi kivitelezési tervek alapján megfelel egy komplex logisztikai csarnok működési feltételeinek, kisebb átalakítással gyártóüzem is létesíthető. A csarnok vasbeton váz szerkezettel, szendvicspanel falazattal rendelkezik. Az épület funkciójához és a helyi adottságokhoz igazodóan műszakilag kiváló minőségben épül, természetesen értékállóságra törekszünk.
Időközben a szirmabesenyői önkormányzat kiépített egy kerékpárutat Miskolc és Szirmabesenyő között a könnyebb megközelíthetőség érdekében, amely szintén az itt élők és dolgozók kényelmét szolgálja.
A járvány okozta nehézségek után a háború az építőipart további kihívások elé állította. Az építőanyag árak emelkedtek, a termékek importjának folyamata meghosszabbodott vagy ellehetetlenült, ami a kivitelezést lassíthatja, hátráltathatja. Önök mit tapasztalnak ezekből?
Tirpák István: Igen, az állítás teljes mértékben igaz, de úgy gondoljuk, hogy a kialakult helyzet miatt sokkal olcsóbbak már nem lesznek az építőanyagok árai, ahogy az építési szolgáltatási díjak sem. Minden évben legalább egy nagy volumenű beruházást azonban igyekszünk megvalósítani. Megbízható és képzett szakembereinknek köszönhetően eddig sikerrel áthidaltuk a nagyobb nehézségeket, így pozitívan tekintünk a jövőbe, ez a hivatásunk. Válságálló receptünk nincs, de abban hiszünk, hogy a megalkuvás nélküli minőség és innováció mindig kedvező irányba vihet minket, ahogy a zöld megoldások is jó döntésnek bizonyulnak.
Robotizálható-e a csarnok? Van-e robotizált megoldás a csarnokban?
Tirpák István: Jelenleg nincs, de természetesen alkalmas a további robottechnológiás fejlesztésre igény esetén. Engedélyezés alapján logisztikai csarnoknak minősül, de minden jellemzője lehetővé teszi a gyártócsarnokként való használatát is. Mi örömmel alkalmazkodunk a felénk érkező igényekhez. Robotizált megoldások terén is van átfogó tapasztalatunk.
A Cordys csoport ismert a gyorsaságáról, a csarnok mennyi idő alatt épül fel várhatóan?
Tirpák István: A beruházást 2022. év elején kezdtük el, év végére elkészülünk. Az építkezés a tervek szerint halad eddig, nincs késedelem. A tervezett ütemben haladunk. Mindent megteszünk a határidők megtartására, hiszen a jövőbeli bérlők számára az átadás időpontja fontos tényező, továbbra is biztosítani kívánjuk, hogy megfelelő körülmények és időtartam álljon rendelkezésre a beköltözés megszervezésére és lebonyolítására.
A biztonságtechnika, a tűzvédelem fontos tényező egy ekkora méretű létesítménynél. Milyen biztonsági és tűzvédelmi rendszert telepítenek?
Tirpák István: A legmodernebb műszaki megoldásokkal és korszerű, modern alapanyagok felhasználásával épül az új csarnok, és ehhez igazodik a biztonságtechnika is. Az általános szabályozási eljáráson felül társaságunk teljes körű védelmet nyújtó Sprinkler berendezést épít ki a beruházás teljes területén. A folyamatos felügyelet révén a rendszer esetleges tűz esetén idejekorán beavatkozik így minimalizálva a károkat. Egy ekkora méretű épületnél kiemelten kell foglalkozni a tűz- és balesetvédelemmel, ezért is választottuk az említett berendezést, nem kockáztatunk, minden kötelező előíráshoz maradéktalanul igazodunk.
A Cordys csoport köztudottan elkötelezett a zöld megoldások iránt. A csarnoknál milyen megújuló energetikai beruházások valósulnak meg?
Tirpák István: Terveink szerint napelemrendszer kerül kiépítésre, melynek mérete természetesen függ a betelepülő vállalkozások energia igényétől. A fűtési rendszer egy takarékosan működő melegvizes, sugárzóernyős fűtési rendszer (kondenzációs gázkazán). Fontos szempont volt a csarnok tervezése során, hogy korszerű, gazdaságos és energiahatékony rendszert telepítsünk, ezzel már a tervezési fázisban is kalkuláltunk.
A bérlők már jelentkezhetnek?
Tirpák István: Igen, sőt, érdemes mielőbb, köszönettel várjuk, főképp, ha egyedi igényekkel rendelkezik a leendő bérlő. A csarnok elhelyezkedése és méretei kiváló gazdasági lehetőségeket nyújtanak, számos üzemeltetési formának és felhasználási módra ideális vagy bővíthető, amennyiben szükséges. Mivel év végéig már csak pár hónap áll rendelkezésre, ezért aki komolyan érdeklődik a bérlés iránt, minél hamarabb forduljon hozzánk, bármilyen kérdés és igény esetén állunk szíves rendelkezésre.
Cordys Holding Vagyonkezelő Zrt., Cordys Capital Kft., Cordys Group
Ingatlanbefektetés és ingatlanhasznosítás, megoldások, generálkivitelezés
(x)
A profik szerint kitörés jöhet ennél a két olcsó részvénynél!
Nagyon izgalmas a helyzet.
Zelenszkij lezárná a háborút, egy dologhoz mindenképpen ragaszkodik
Befejezték a biztonsági garanciákkal kapcsolatos munkát.
Moszkva bejelentette az orosz-ukrán háború egyik legnagyobb győzelmét, de van ezzel egy kis gond
Közben másutt is érdekes fejleményekről számoltak be.
Itt a nagy visszatérés: hamarosan a keleti hatalom fegyverei áraszthatják el a világot
Egyetlen év alatt hatalmas ugrás történt.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
