
Mi magunk is sok változást értünk meg, 2016-2019 között sikeresen lezajlott egy vezetői generációváltás, utána a covid-időszak és háború terhelte évek következtek. Ugyanakkor mi már 35 éve, a cégalapítás óta foglalkozunk a kkv-k digitalizációjával, nem csak az utóbbi 5-10 évben ültünk fel erre a trendre, így jó okunk van rá, hogy magabiztosan tekintsünk a jövő kihívásaira. Ahogy a napokban közzétettük a tavalyi eredményeket, befektetőink is láthatják, várakozásokon felüli számokkal, rendkívül stabil alapokon, töretlen növekedés mellett ugrunk neki a következő időszaknak is.

Miben tervez változást, változtatást leginkább a Kulcs-Soft?
Valljuk, hogy egy sikeres cégben sokkal több a jövő idejű mondat, a folyamatos evolúcióban hiszünk, kapkodó váltások helyett a következetes fejlődésre tesszük a hangsúlyt. Ez néha szemléletmódváltással is jár, ma már nem akarunk mindent egyedül megoldani, sokkal nagyobb nyitottsággal keressük a legkiválóbb piaci partnereket, akiknek integrálni tudjuk megoldásait a saját szoftvereinkbe. Így indítjuk el partnerségi együttműködéssel a digitális faktoringot, vagy az automatizált, munkabér-előleg megoldást, de említhetem a sikeresen benyújtott első eÁFA-bevallást is, mint legfrissebb mérföldkövet. Az evolúció része az is, hogy az új megoldásokat már online alapokon biztosítjuk, 2030-ra szinte kizárólag felhő alapú szolgáltatások lesznek elérhetőek portfoliónkban.

Ez akár riasztóan is hangozhat azoknak a kkv-knak, amelyek sokszor csak lassan követik le a digitális változásokat…
Egyfajta misszióként dolgozunk azon, hogy a digitális nyitás irányába edukáljuk, támogassuk a ügyfeleinket. Akkreditált Akadémiánkon csak tavaly 3000 képzés futott le sikeresen, vagyis vállalkozások ezreit képezzük és készítjük fel a digitális megoldások nagyobb elfogadására. Másfelől a felhőbe költözést nem kell görcsösen erőltetni, én személyesen is leginkább a hibrid megoldásokban hiszek. A jól megszokott, magabiztosan használt programokat nem érdemes lecserélni, az új eljárásokat viszont praktikus rögtön online, felhőalapúként bevezetni. Vannak olyan területek, mint például az online számlázás, ami már minden szempontból megérett arra, hogy a felhőbe költözzön, míg például a könyvelés, vagy a bérszámfejtés más fejlődési pályán mozog. A vállalkozásokat támogató rendszerek területén mi rendelkezünk a legkomplexebb termék kínálattal. Nagy a felelősségünk és egyben a lehetőségünk is, hogy ne csak a piacon ma megfigyelhető részmegoldásokat, hanem ahogy eddig is a vállalkozás teljes egészét lefedő komplex megoldásokat kínáljunk a kor követelményeinek megfelelően. Ebben unikális a piaci pozíciónk.

(x)
Nem várt mellékhatása jelent meg az AI-nak, amit hamarosan a pénztárcánkon is megérezhetünk
Érdekes folyamatokat indított el a mesterséges intelligencia.
Megcsappantak a befektetők a nemzetközi műtárgypiacon – A kripto- és AI-őrület szívja el a tőkét
A spekulációs tőke új célpontokat keres.
Kína leállítja az orosz olaj vásárlását az amerikai szankciók miatt
Fájhat Moszkvának a lépés.
Amikor utoljára ilyen történt, majdnem 20% esés jött az USA-ban
Mi van veled carry trade?
Addig tüntettek az elnökválasztás eredményei miatt, míg lekapcsolták az internetet egy országban
Jelentős és tartós fennakadásokat észlelnek.
Luxuscikk lett a narancslé, de most éppen csökken az ára
Az online árfigyelő szerint októberben olcsóbb lett egy doboz.
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i

Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a


Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod