Vállalkozz itthon! (x)
A szegedi börze előkészületeiről, programjáról kérdeztük az eseményt szervező dr. Mandel Katalint, a Magyar Franchise Szövetség főtitkárát.
Portfolió: Miért döntöttek a vidéki kiállítások mellett, és miért Szegedre esett a választás?
dr. Mandel Katalin: Minden várakozásunkat felülmúlta a februári börze, mind a kiállítók, mind az érdeklődők tekintetében. Azt bizonyította számunkra az esemény, hogy nagyon sokan nyitottak egy új vállalkozás indításra, és gondolkodnak valamilyen franchise lehetőségben. A konferencia programok telt házzal zajlottak, és a kiállítás utóélete is nagyon intenzív volt. A kiállítói visszajelzések is pozitívak voltak, ezért kézenfekvővé vált, hogy a következő évi budapesti börze előtt indítsunk el egy vidéki roadshow-t. A látogatók közül is sokan érkeztek az ország különböző részeiből, azaz nem csak a Fővárosban érdemes vállalkozni, nem csak Budapesten keresnek a hálózatok átvevőket. Szegedre, mint első állomásra két ok miatt esett a választásunk, egyrészt a szövetség több rendszergazda tagja is a dél-alföldi városban székel, másrészt a budapesti börze kiállítói között végzett közvélemény kutatáson is ez a város végzett az élen.
Portfolió: Milyen programokat kínál a szegedi franchise börze?
MK: A kiállítás mellett ezúttal is érdekfeszítő konferencia programmal várjuk az érdeklődőket. Számos előadás hangzik majd el a franchise-ról, hálózatépítésről, vállalkozás indításról, de tervezünk a kiállító cégek vezetőivel kerekasztal beszélgetéseket, előadásokat. Szeretnénk minél több információval szolgálni, tudást, tapasztalatot átadni a résztvevőknek. Azt tapasztaljuk, hogy lényegesen megnőtt hazánkban a vállalkozói kedv, sokan szeretnének saját maguk főnökévé válni és ez a rendezvény nagyon hasznos iránytű lehet a számukra.
Portfolió: Milyen eredményeket, milyen látogatottságot vár a szegedi börzétől?
MK: Már most több 300 látogatói regisztráció érkezett a kiállításra. Ez azt mutatja, hogy töretlen az érdeklődés a szektor iránt. A kiállítói jelentkezések száma is szépen alakul, de még mindig várjuk Szegeden bemutatkozni kívánó franchise hálózatok jelentkezését. A Magyar Franchise Szövetség saját standdal vesz részt az eseményen.
Tagjaink száma folyamatosan emelkedik, ami azt bizonyítja, hogy a franchise egyre elismertebb vállalkozási forma Magyarországon. Úgy vélem, egyedülálló rendezvény lesz a júniusi szegedi börze. Bízom benne, hogy az első szegedi kiállítást hamarosan számos további helyszín követi.
További információ és regisztráció: www.franchise.hu
(x)
Pattanásig feszült a helyzet: a helyiek tiltakozása ellenére új menekülttábort építenek Ceutában
Nem tud nyugvópontra jutni a menekültválság.
Sorsdöntő lépésre szánta el magát Elon Musk: hatalmas összeggel száll be Trump mellé a kampányban
Nem minden fogadása szokott bejönni.
Nagy változás a magyar turizmusban: nyílt versenyzés jön az állami megbízásokért
A szakmai összefogást is ösztönzik.
Régóta várt bejelentés érkezett: radikális változás jön a magyar állami fogászatokon
Feltorlódtak a problémák.
Betelt a pohár: Szlovákia bekérette az orosz nagykövetet
Nem hagyhatták szó nélkül a támadást.
Ez most a prioritás Tanács Zoltán szerint: új technológiai korszakra készítik fel Magyarországot
Magyar Péterrel egyeztetett a miniszter.
Megindult az amerikai megtorlás: rakétacsapás érte a stratégiai kikötőt, kilőhetnek az olajárak
Trump újabb csapást mért Iránra.
Kihal vagy csak átalakul az értelmiség?
Az értelmiségi lét teret veszít az egész világon. Ez a folyamat a tudás iparrá szervezésével indult meg, a digitalizáció adott neki komoly lendületet. Mi lép a süllyedő Atlantisz helyére:
The Marzetti Company - elemzés
Majdnem felkerült a szeptemberi Top 10-re, és mivel még csak nem is hallottam róla, gondoltam, ránézek.CégismertetőA The Marzetti Company (MZTI) 1896-ban alakult, székhelye az amerikai Ohio állam
Jobb lakáshitelkamatot keresel? Hasonlítsd össze a bankokat a Bankmonitorral
Egy lakáshitelnél már néhány tized százalékpont kamatkülönbség is milliós tétellé nőhet a teljes futamidő alatt. Mégsem biztos, hogy a bank honlapján elsőként látott ajánlat lesz szám
Nem a méret a lényeg (feat. Zsiday)
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube,&
Közeledik a fiskális Yield Curve Control?
Az amerikai Treasury szeptembertől legalább megduplázza a hosszú lejáratú állampapírok visszavásárlására fordított összeget, miközben a 30 éves hozam közel két évtizedes csúcsra emelked
Új építésű lakások 5%-os áfakulcsa
Az új lakóingatlanok értékesítésére alkalmazható 5 százalékos áfakulcs 2026. december 31-éig alkalmazandó. Akinek az építési engedélye az év végéig véglegessé válik, és az egy
Betonból épülő élőhely: egy floridai kísérlet a partvédelem újragondolásáról
A tengerpartok védelme és a tengeri ökoszisztémák helyreállítása általában két külön feladat, egy floridai mérnök és csapata azonban megpróbálja egyszerre megoldan
Fordult a kocka a költségvetésben - de mekkora lehet az idei hiány?
Az első negyedéves, GDP-arányosan 9 százalékos deficit után a második negyedévben látványosan szigorodott a költségvetési politika. Mire lehet elég a fordulat az év egészében, hogyan ért
Mi lesz, ha az MNB tényleg befejezi a kamatcsökkentést?
Maradhat a kamat 5,5 százalékon.
Tisza-kormány: a piac bizalma még kitart, de ősszel jön az igazi teszt
A költségvetési pálya és az eurótervek hitelessége döntő lehet.
Mi marad a magyar gyümölcsből? Védtelen ültetvények kaphatják a következő csapást
Negatív rekord az idei termés.
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

