FONTOS Tovább ütik a forintot, itt az újabb történelmi mélypont
Bérfelzárkózás: illúziók és realitások
Prof

Bérfelzárkózás: illúziók és realitások

Dedák István
Az elmúlt két év gyors bérnövekedése számos közgazdászt tölt el optimizmussal. Vannak, akik egyenesen úgy vélik, hogy a reálbérek akár 10 éven belül megduplázódhatnak, míg az óvatosabbak szerint az irány jó, azonban tovább kell dolgozni a sikerért. A szerző ezzel szemben úgy véli, hogy nincs túl sok okunk az optimizmusra. A bérek tartós növekedését meghatározó makrogazdasági fundamentumok - mind korábbi önmagunkhoz, mind régiós versenytársainkhoz képest - nemcsak rosszak, hanem kifejezetten ijesztőek. A tények tulajdonképpen azt üzenik, hogy a 2010 óta folytatott gazdaságpolitika a bérfelzárkózás tekintetében teljes zsákutca. A tartós bérnövekedés és gazdasági felzárkózás feltételeinek megteremtését illetően gyökeres gazdaságpolitikai fordulatra lenne szükség.
Általánosan elfogadott makrogazdasági összefüggés, hogy a reálbérek növekedését hosszabb távon kizárólag a termelékenység emelkedése határozza meg, amit kifejezhet például az egy foglalkoztatottra, vagy az egy munkaórára jutó GDP növekedése. A bérfelzárkózás szempontjából ezért a GDP alakulását, a gazdasági növekedés ütemét mindig kiemelt figyelem övezi, hiszen az egyúttal - változatlan foglalkoztatási ráta és zéró népességnövekedés mellett - a termelékenység és az egy munkavállalóra jutó jövedelmek változását is tükrözi.

Rövid távon azonban a bérek alakulását a termelékenység változásától számos tényező eltérítheti. Ezt akár a gazdaság ciklikus ingadozása - amely befolyásolja a dolgozók alkupozícióját -, vagy akár bizonyos kormányzati lépések is kiválthatják. Ám hosszabb távon a béreknek mindenképpen igazodniuk kell a termelékenység változásához. Ha például a bérek gyorsabban nőnek a termelékenységnél, akkor ez egyúttal azt is jelenti, hogy a munkavállalók részesedése a nemzeti jövedelemből nő, más gazdasági szereplők (tőketulajdonosok) részesedése pedig csökken. Az ilyen arányváltozásnak nyilván korlátai vannak, nem lehetnek akármekkorák.

Igaz, az utóbbi 3-4 évtizedben mind a fejlett, mind a közepesen fejlett országokban nem a bérek termelékenységet meghaladó növekedése, hanem annak éppen az ellenkezője - vagyis a bérhányad csökkenése - figyelhető meg. Ezt a jelenséget többek között Thomas Piketty 2013-ban megjelent sikerkönyve állította a közgazdasági kutatások fókuszába. Bár a bérhányad 1980-as évek óta bekövetkezett 10 százalék körüli csökkenése nem jelentéktelen, ám hatása hosszabb távon - különösen egy gazdaságilag felzárkózó országban - eltörpül ahhoz a hatáshoz képest, amit a termelékenység változása gyakorol a bérek alakulására. Példának okáért a bérhányadban harminc év alatt bekövetkező 10%-os csökkenés mindössze évi 0,3%-kal téríti el e bérek változását a termelékenység változásától.

Rövidre fogva: a bérfelzárkózás szempontjából a termelékenység alakulásának, az egy foglalkoztatottra jutó GDP növekedésének perdöntő jelentősége van. Ehhez képest minden más tényező csak sokadrangú hatást képes gyakorolni a reálbérek változására.

Mindezt szem előtt tartva először is érdemes egy pillantást vetni arra, hogyan is alakult a magyar gazdaság termelékenysége az ezredfordulótól egészen napjainkig!

Bérfelzárkózás: illúziók és realitások
Az ábráról rögtön látható, hogy a globális pénzpiaci válság kitörése előtti közel egy évtizedben a termelékenység meglehetősen stabilan - kereken évi 4%-os ütemben - növekedett, ahogyan az egy felzárkózó országtól el is várható. A válság kitörése természetesen nem csak az évtizedes trend megtörését, hanem - Arthur Okun törvényéből következően - a termelékenység csökkenését is kiváltotta. Az igazán meglepő azonban az, hogy a válságból történő kilábalás hosszú éveit nem a termelékenység folyamatos növekedése, hanem egy elhúzódó, tulajdonképpen stagnáló periódus követi.

Vagyis azzal a megdöbbentő helyzettel kell szembenéznünk, hogy a bérfelzárkózás szempontjából kulcsfontosságú termelékenység a válság kitörését követő közel egy évtized elteltével alig nagyobb, mint a válság kitörése előtt volt. Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy a magyar gazdaság elmúlt 3-4 évben felgyorsult növekedését nem a termelékenység növekedése, hanem a foglalkoztatás bővülése - a foglalkoztatási ráta emelkedése - hajtotta.

Persze, a hazai helyzet ismeretében rögtön megfordulhat a fejünkben, hogy a foglalkoztatás növekedésében lényeges szerepet betöltő külföldi munkavállalás, valamint a 200 ezer fő közelébe tornászott közfoglalkoztatottak miatt a termelékenység változása valójában lényegesen kedvezőbb annál, mint amit a fenti ábra sugall.

Ezek racionális felvetések, azonban az AMECO adatbázisa az egy foglalkoztatottra jutó GDP tekintetében a foglalkoztatottaknak az ún. hazai (domestic) kategóriáját használja, tehát a termelékenység alakulása szempontjából nem veszi figyelembe a külföldön foglalkoztatott hazai munkavállalókat. (Ebből következően az AMECO adatok az elmúlt nyolc évet tekintve természetesen lényegesen kisebb foglalkoztatottság bővülést jeleznek, mint a hazai statisztikák.)

A közfoglalkoztatottak tekintetében némileg más a helyzet, ugyanis a termelékenység alakulását az alacsony hatékonyságú közmunka - az összetételhatás következtében - a valóságosnál kedvezőtlenebbnek tünteti fel. Ez a torzítás azonban - figyelembe véve a munkaerőpiac egészének méretét, valamint azt, hogy a foglalkoztatás bővülése túlnyomó részben az elsődleges munkaerőpiacon ment végbe - nem jelentős, így az eddig leszűrt konklúziókon érdemben semmit nem változtat:

az elmúlt nyolc évben a bérfelzárkózás fundamentumát képező termelékenység növekedés rendkívül gyenge volt a magyar gazdaságban.

Az elmondottakkal kapcsolatosan természetesen lényeges kérdés, hogy eközben hogyan alakult a termelékenység közvetlen régiós versenytársainknál.

Bérfelzárkózás: illúziók és realitások
A termelékenység eddig bemutatott helyzetén a környező országokkal történő összehasonlítás nem sokat javít, sőt tulajdonképpen tovább rontja azt. Az elmúlt nyolc évben Magyarország egyértelműen régiós sereghajtóvá vált. Nemcsak Romániához - mely ország dinamikus termelékenység-növekedése külön kategóriának tekinthető -, de Bulgáriához, Szlovákiához, Lengyelországhoz képest is jelentősen leszakadtunk. Mindez történt úgy, hogy a fenti országok közül az ominózus időszakban a gazdaság felzárkózását szolgáló EU-s pénzek tekintetében (GDP arányosan) messze a legtöbb fejlesztési forrást kaptuk.

Kicsit markánsabban fogalmazva: az elmúlt években sikerült olyan sajátos - ha úgy tetszik unortodox - gazdasági modellt létrehozni, amely a legtöbb EU-s forrás mellett a leggyengébb gazdasági teljesítményt tudja felmutatni.

A fentieken túlmenően ugyanakkor rendkívül tanulságos megnézni azt is, hogy hogyan teljesítenek a régió országai a válság előtti önmagukhoz képest.

Bérfelzárkózás: illúziók és realitások
Az ábra legfontosabb üzenete, hogy a válság előtti önmagukhoz képest valamennyi régiós ország rosszabbul teljesített a kilábalás éveiben. Sőt, a válság előtti növekedési pályára még az utóbbi 2-3 évben sem sikerült egyiküknek sem visszaállnia. Bulgáriában és Lengyelországban a termelékenység növekedési üteme a válság előttinek hozzávetőlegesen 70%-ára, Romániában és Csehországban a felére, míg Szlovákiában a harmadára esett vissza 2010 óta.

A legnagyobb visszaesés azonban nálunk történt, ahol a termelékenység növekedése a korábbi növekedési ütem egy hetedére lassult, azaz a termelékenység alakulásában nem csak a régiós országokhoz képest szakadtunk le, hanem saját korábbi önmagunkhoz képest is a legsúlyosabb visszaesést szenvedtük el.

Mindennek tükrében a hazai reálbérek elmúlt 2-3 évben végbement rendkívül gyors növekedése különösen meglepőnek tűnik, mint azt a következő ábra mutatja.

Bérfelzárkózás: illúziók és realitások
Az ábrából láthatjuk, hogy a reálbérek az elmúlt három évben markánsan elszakadtak a termelékenység alakulásától. Mi több, ilyen mértékű elszakadásra az ezredfordulót követő bő másfél évtizedben sohasem volt példa. A reálbérek teljesítménytől történő jelentős eltérése sokak számára mindig kiváló lehetőséget teremt arra, hogy alapvető makrogazdasági összefüggéseket hagyjanak figyelmen kívül, ezért érdemes röviden összefoglalni, hogy milyen tényezők idézhették elő a bérnövekedés és a termelékenység közötti rés ilyen mértékű szétnyílását.
  • Az elmúlt két évben a bérek utáni munkáltatói terhek (szociális hozzájárulási adó) 27%-ról 19,5%-ra csökkentek. A szochonak ez a csökkenése önmagában 6%-os bérnövekedést tett lehetővé anélkül, hogy a vállalkozások számára költségoldali nyomást okozna, azaz a profitrés összehúzódásával fenyegetne. Persze a reálbérek ilyen forrásból táplálkozó növekedésének mindig ára van, a piacgazdaságban nincs ingyen ebéd. A szocho csökkentésével egyidejűleg csökkennek a közösség feladatok ellátására (egészségügy, oktatás, nyugdíjak) rendelkezésre álló források, így az állami juttatásokból vagy kevesebbet, vagy rosszabb minőséget kapunk, illetve számos szolgáltatás igénybevétele (egészségügy) a korábbi állami finanszírozás helyett a piaci szféra felé terelődik át.
  • A minimálbér és a garantált bérminimum 2014 óta 36%-kal, illetve 53%-kal növekedett. A minimálbérek emelése a feketegazdaságban keletkező jövedelmek egy részét mindig felszínre hozza, így a kimutatások a valóságosnál lényegesen nagyobb reálbérnövekedést jeleznek. Persze a minimálbérek növelésének is megvannak a korlátai, a minimálbérek átlagbérhez viszonyított nagysága nem lehet akármekkora, hiszen bérfeszültséget idéz elő, leértékeli a munkavállalói kvalifikáltságot és a felhalmozott humán tőke értékét, melynek a XXI. század tudásalapú gazdaságaiban különösen kedvezőtlen következményei vannak.
  • A reálbérek a teljes foglalkoztatáshoz való visszazárás folyamán a vállalati profitok rovására is növekedhetnek, mivel a feszesebbé váló munkaerőpiac egyre nagyobb nyomást gyakorol a korábban megszokottnál kisebb profitrés irányába, ami a reálbérek emelkedését szintén a termelékenység növekedése fölé hajtja.

Rövidre fogva: a reálbérek növekedését számos tényező térítheti el a termelékenység változásától, s ehhez az elmúlt évek gazdaságpolitikai intézkedései is bőven hozzájárultak. Az ilyen jellegű lépések hatása azonban viszonylag hamar kifullad, lendületét veszti, s a reálbérek alakulása előbb-utóbb visszatér majd ahhoz az értékhez, amelyet a gazdaság fundamentumai diktálnak. A munkáltatói terhek további csökkentésére aligha van mód, a minimálbérek átlagbérekhez viszonyított aránya megfelel a régiós átlagnak, és a vállalati profitrés sem csökkenhet akármeddig. A béreket a gazdasági teljesítmény fölé tornászni igyekvő gazdaságpolitikának mára aligha maradt túl sok tartaléka.

Mindent összevetve e cikk szerzője messzemenően egyetért Virovácz Péter közelmúltban megjelent véleményével, mely szerint az aranyévek véget értek, a bérek nem száguldhatnak úgy, mint eddig. Azonban a helyzet valójában ennél sokkal súlyosabb. A bérek növekedését meghatározó makrogazdasági fundamentumok - akár nemzetközi összehasonlításban, akár korábbi önmagunkhoz képest nézzük - elkeserítően rossz képet mutatnak.

Gyökeres gazdaságpolitikai fordulat nélkül a bérfelzárkózás ügye az elkövetkezendő években is az marad, mint ami az elmúlt nyolc évben mindvégig volt: semmivel sem több, mint puszta illúzió.
A szerző közgazdász.
Frankfurt Stock Exchange
Boris Johnson
autolipufogoooo
HUNGARY - NOVEMBER 17:  Hungarian Forint notes of differing denominations (Photo by Balint Porneczi/Bloomberg via Getty Images)
gyar
gyár190920
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
szep-park-20190906