Megegyezett a 13 új uniós tagállam a közös piac és EU-s büdzsé fontosságáról
A lengyel kormányfő közölte: a csúcs résztvevői elfogadták a Varsói nyilatkozat nevű közös dokumentumot, amely a közös európai piac és az uniós költségvetés szerepe mellett aláhúzza a biztonságpolitikai együttműködést és a NATO szerepét. Viorica Dancila úgy látta: a közös nyilatkozat "fontos alappillért jelent az EU jövőjének építésében".
Morawiecki örvendetesnek nevezte, hogy a csúcstalálkozón sok stratégiai témában sikerült konszenzusra jutni. Úgy látta:
a költségvetés ügyében Varsóban kifejezésre juttatott közös közép-európai álláspont "nagyon világos jele" annak, hogy a jövő évben elfogadandó EU-s költségvetés "feltehetőleg sokkal előnyösebb lesz a közép-európai országok számára, mint ahogy ezt egyesek néhány hónappal ezelőtt gondolták".
A közös nevező áttörést jelent, mert a közép-európai országok közös érdekeinek a megfogalmazásában segít
az EU fórumán - hangsúlyozta.A nyilatkozat szorgalmazza: az EU döntéshozatali folyamatában "az összes tagállam kormányai azonos elvek szerint, a lojális együttműködés és egység szellemében" vegyenek részt. Szó esik arról is, hogy az EU-ban "azonos módon kell viszonyulni minden tagállamhoz".
A nyilatkozat szerint el kell kerülni a felesleges ellenőrzést az EU belső határain, vissza kell állítani a schengeni rendszer "szabályos működését", és meg kell teremteni az övezet bővítését elősegítő "kedvező politikai légkört".
A dokumentum kitér az Egyesült Királyság kilépésére az EU-ból, amely - mint fogalmaz - új helyzetet teremt az intézményekben, így az Európai Tanácsban is. Az uniós kormányfőket tömörítő testületnek
meg kellene őriznie kulcsszerepét az új Európai Bizottság (EB) felállításában, valamint az új politikai irányok és prioritások konszenzusos úton történő meghatározásában.
Morawiecki a sajtókonferencián a csúcson elhangzottakat ismertetve közölte: a politikusok azonos módon vélekedtek a migrációról is. Megegyeztek továbbá az áfacsalások és az adóparadicsomok elleni harc fontosságáról, és kifogásolták, hogy az adóparadicsomnak számító egyes nyugati EU-tagállamok is megfosztják az adóbevételektől a "kevésbé vagyonos" közép-európai országokat.A csúcson kitértek a szubszidiaritás elvének alkalmazására is az EU-ban, ennek értelmében Brüsszelnek a tagállamokra kellene bíznia mindazt, amit nemzeti hatáskörben lehet megoldani - folytatta Morawiecki. "Közép-Európa egységes hangján szorgalmazzuk, hogy a szubszidiaritás elvét nem szabad megszegni, sőt vissza kell állítani teljes körű alkalmazását" - fogalmazott.
A varsói csúcstalálkozón annak a tíz országnak (Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia, Szlovénia) a vezetői vettek részt, amelyek 15 évvel ezelőtt, 2004. május 1-én csatlakoztak az EU-hoz.
Képviseltette magát továbbá a 2007-ben taggá vált Bulgária és Románia, valamint a 2013 óta tag Horvátország. Kilenc kormányfő, két miniszterelnök-helyettes, egy külügyminiszter és egy házelnök volt jelen. Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviselte. Az EB-t egyik alelnöke, Jyrki Katainen képviselte.

A profik szerint kitörés jöhet ennél a két olcsó részvénynél!
Nagyon izgalmas a helyzet.
Zelenszkij lezárná a háborút, egy dologhoz mindenképpen ragaszkodik
Befejezték a biztonsági garanciákkal kapcsolatos munkát.
Moszkva bejelentette az orosz-ukrán háború egyik legnagyobb győzelmét, de van ezzel egy kis gond
Közben másutt is érdekes fejleményekről számoltak be.
Itt a nagy visszatérés: hamarosan a keleti hatalom fegyverei áraszthatják el a világot
Egyetlen év alatt hatalmas ugrás történt.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?

