Uniós források

Eldőlt, hol lesz az első 8 európai szuper-számítástechnikai központ

MTI
Az európai nagy teljesítményű számítástechnikai közös vállalkozás (EuroHPC) kijelölte az első európai szuperszámítógépeknek otthont adó nyolc számítástechnikai központ helyszíneit.
A luxembourgi székhelyű EuroHPC tájékoztatása szerint a nyolc szuper-számítástechnikai központot a bulgáriai Szófiába, a csehországi Ostravába, a finnországi Kajaaniba, a luxembourgi Bissenbe, a portugáliai Minhóba, a szlovéniai Mariborba, valamint Bolognába és Barcelonába telepítik.

A központok olyan területeken támogatják majd az alkalmazások fejlesztését, mint az egészségügy, a gyógyszer- és anyagtervezés, a biotechnológia, az időjárás-előrejelzés, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelem. A közös vállalkozásban részt vevő 28 ország közül összesen 19 lesz tagja a központokat üzemeltető konzorciumoknak. Az uniós forrásokkal együtt így a közös vállalkozás összesen 840 millió eurós (egy euró mintegy 320 forint) költségvetésből gazdálkodhat.

Az EuroHPC közös uniós vállalkozás 2018 novemberében jött létre az Európai Bizottság javaslatára és az Európai Unió Tanácsának támogatásával. Célja, hogy az EU 2020 végére világszínvonalú szuperszámítógépes infrastruktúrával rendelkezzen.
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Holdblog

Vidéken még maradt valaki?

E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Portfolio Budapest Economic Forum 2025

Portfolio Budapest Economic Forum 2025

2025. október 7.

Otthonteremtés 2025-2026-ban

2025. október 7.

Portfolio Energy Investment Forum 2025

2025. október 8.

BÉKÉSCSABA - Finanszírozás a gyakorlatban

2025. október 8.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet