Uniós források

Vizsgálódik az OLAF a magyar Microsoft-botrány ügyében

Portfolio
Az EU Csalás Elleni Hivatala megerősítette: vizsgálja, történt-e csalás az Európai Regionális Fejlesztési Alapok és az Európai Szociális Alapok által társfinanszírozott szoftverlicencek értékesítésekor - áll abban a közleményben, amelyet az OLAF a Népszava kérdésére adott ki.
Mint ismert, Magyarországon 2013 és 2015 között legalább 14,6 millió dolláros illegális profitra tett szert a Microsoft azzal, hogy kormányzati szerveknek szoftverlicenszeket értékesített jó kapcsolatokkal rendelkező vállalkozásokat beiktatva, kenőpénzekkel. Ezzel a módszerrel mintegy 50-60%-kal drágábban jutottak hozzá az állami szervek a programokhoz, mint amennyi a valós piaci áruk volt.

A szoftveróriást az amerikai igazságügyi minisztérium 25,3 millió dolláros bírsággal sújtotta. A Microsoft magyarországi leányvállalata 8,75 millió dollárt, azaz 2,53 milliárd forintnak megfelelő összeget fizet majd ki a megállapodás részeként büntetőjogi bírságként és elismeri a dolgozói felelősségét az ügyben.

Az OLAF a mai nyilatkozatában mindössze annyit jelez, hogy a vizsgálat nem azt jelenti, hogy az érintett személyek, illetve szervezetek szabálytalanságot vagy csalást követtek el, illetve hogy folyamatban lévő vizsgálatról nem adhat ki több információt.
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
KonyhaKontrolling

Új bróker a magyar piacon - XTB

Talán kevesen tudják, de az XTB eddig csupán CFD platform volt Magyarországon (más országokban végzett klasszikus bróker tevékenységeket is). Éppen ezért én sem írtam róluk soha . Múlt hét

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kényszerszövetségesével bukhat Magyarország, Ursula von der Leyen megtalálta a kiskaput
Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Interaktív online előadás

Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez

Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.

Ez is érdekelhet