Milliárdos EU-pénzből ősztől nyomon követhetjük a postai leveleinket
A papír alapú tértivevények év végi kivezetését kormányrendelet írja elő, januártól csak elektronikusan hozhatók létre a kézbesítést igazoló visszajelzések a hivatalos iratokat feladók számára.
Jenei János elmondta: az állami hátterű cég a következő két-három évben nagyszabású digitális átalakuláson esik át. A kihívás óriási, hiszen a 30 ezer dolgozót foglalkoztató cégnél 650 alkalmazás fut párhuzamosan, 2800 szolgáltatási ponton, postákon, logisztikai bázisokon, üzemekben, irodákban - mutatott rá.A kézbesítés elektronikussá tételével az ügyfél számára átláthatóvá, ezáltal biztonságosabbá válik a folyamat, a Posta számára pedig hatékonyabb lesz a kézbesítés, gyorsul a feldolgozás - hangsúlyozta az igazgató.
Jelezte: a levelek után a következő 2-3 évben az automatizált csomagfeldolgozás és csomagkézbesítés kifejlesztése lesz a fő irány a Magyar Postánál.

Súlyos árat fizet Trumpnak Európa egyik legfejlettebb gazdasága
Elérték, amiért Washingtonba mentek.
Jönnek az új típusú siklóbombák – megszólalt az ukrán hírszerzés
Lesznek nagy hatótávolságú változatok is.
Döntött az EU: nincs olyan, hogy alkoholmentes gin
A gin az gin és abban 37,5 százalék az alkoholtartalom.
Hatalmas vagyont mozgósítanak a Rockefellerek, Bill Gates és társaik - Egyetlen céljuk van
300 millió dolláros adományt jelentettek be.
Drasztikus döntést hozott az osztrák síparadicsom
A turisták sokszor minősíthetetlenül viselkednek.
Új háború robbanhat ki: ennyire lesz fájdalmas, ha Amerika támad
A nehézolaj esetleges hiánya üthet egyet az olajpiacon.
„Egy pillanat alatt elpörgette a pénzt” – a gyerekek a legveszélyeztettebbek az online játékokra épült csalásokban
Gyerekeink a legkiszolgáltatottabbak, a szülőkre pedig fokozott felelősség hárul.
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Már minden szerencsejáték?
Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.

