Brexit: kiszivárgott az új brit terv, de ez is kevés lehet az áttöréshez
Úgy tűnik, hogy az október 31-i Brexit-határidő által okozott időnyomás kimozdította az eddigi irányból a brit kilépési stratégiát és a legfrissebb információk afelé mutatnak, hogy Észak-Írország mégsem lépne ki az Egyesült Királyság többi részével együtt a vámunióból. Ha tényleg így lesz, akkor az Egyesült Királyságon belül jönne létre belső vámhatár és szabályozói különbség. Ennek eddig az ellenkezőjét tervezte a Johnson-kormány, mivel az északír-nagy-britanniai határon létrejövő vámhatárt/szabályozói különbséget eddig mereven elutasította az északír unionista párt (DUP), amelyre Johnson erősen támaszkodott a többségi kormányzáshoz, de péntek kora este már olyan információkat közölt a hírügynökség, hogy nem feltétlenül utasítaná el ezt az irányt a DUP, ha más megoldás nincs.
Márpedig úgy tűnik, hogy nincs és az is érdekes, hogy a kormányzó Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-párti tábora is azt érzékeltette: pragmatikusan igyekeznek hozzáállni ahhoz a tárgyalási eredményhez, amit Johnson ki tud harcolni az EU 27 másik tagállamával. Ez "kicsit" más hangvétel és felfogás, mint eddig képviseltek.
Az Európai Bizottság egyébként pénteken kiadott egy rövid közleményt, amelyben ismét tisztázta, hogy számára mik a legfontosabb szempontok az északír-ír határ kérdésében (szabad átjárhatóság, vámellenőrzés elkerülése és a közös piac integritásának megőrzése). Ennek mentén adott tehát felhatalmazást a 27 uniós nagykövet Michel Barniernek arra, hogy lefolytassa a következő napokban az intenzív tárgyalásokat a britekkel egy esetleg módosítandó kilépési megállapodáshoz. Ennek szövege hétfőre kész kell, hogy legyen, aztán kedden az EU-ügyi minisztereknek kellene jóváhagynia, hogy a csütörtök-pénteki EU-csúcson már az állam- és kormányfői szinten lehessen megkötni a megállapodást (a kilépési szövegben az északír-ír tartalékmegoldást szövegeznék át, ha tényleg lesz alku, és/vagy a politikai deklaráció szövegét).
Fontos azonban az is, hogy péntek délután egy EU-s forrás azt hangsúlyozta:
nem ad túl sok esélyt annak, hogy a hónap végéig összejönne a módosított megállapodás.
Ezzel együtt azért fokozott a bizakodás a pénz- és tőkepiacokon, hogy valami elindult és a következő napokban mégis összejöhet egy olyan alku, amely mellett a brit parlament által is ratifikált megállapodás mellett lépne ki október végén éjfélkor az Egyesült Királyság az Európai Unióból. A font péntek kora este is 1,27 közelében mozog a dollárral szemben, azaz háromhavi csúcson maradt a továbbra is nagyfokú bizonytalanság mellett.

Bejelentették a NATO–Oroszország Tanács megszűnését – Medvegyev kapva kapott az alkalmon
Menetrend szerint érkezett a volt orosz elnök fenyegetése.
Fokozódik a rejtély a pórul járt Sea Baby körül: az ukrán titkosszolgálat tagadja a NATO-tagország állítását
Románia szerint felrobbantottak egy ukrán gyártmányú tengeri drónt.
Vége egy korszaknak: új tulajdonoshoz kerül ez a boltlánc Magyarországon is
Hamarosan indul az üzletek átépítése.
Nagy döntésre készül Trump - Titokban már most vizsgálják, mit okozhat ezzel az amerikai elnök
A Wall Street egyes szereplői már most aggódnak.
Pikáns fordulatot vett a versenyfutás: felnőttfilmes milliárdos vetett szemet az orosz olajgigászra
Egyre többen pályáznak a Lukoil külföldi eszközeire.
Moszkva-szimpatizáns képviselőt küldött volna Kijevbe az Európai Parlament, Ukrajna azonnal lépett
A német AfD tagja többször is járt Oroszországban az elmúlt években.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.

