Napelemre pályáznál? - Már csak pár hetet kell várni
Amint egy szombaton hatályba lépett kormányhatározat alapján megírtuk: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) módosított pályázati menetrendje (ÉFK) szerint májusban megjelenik egy új napelemes céges pályázat 15 milliárd forintos, illetve egy megújuló energiás pályázat 10 milliárd forintos keretösszeggel.
A most megjelent ÉFK szerint 15 milliárd forintos lesz a "Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak" címet viselő pályázat, amely a GINOP-4.1.3-19 a kódszámot viseli. Emellett 10 milliárdos kerettel várható a "Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása" című pályázat, amelynek GINOP-4.1.4-19 a kódszáma.
A mai tárca-közlemény szerint Magyarország az európai uniós célokkal összhangban legalább 40 százalékkal tervezi csökkenteni az üvegházhatású gáz kibocsátását az 1990. évi bázishoz képest, mindez pedig az egységnyi magyar GDP előállításához felhasznált üvegházhatású gáz kibocsátás mértékét 30 százalékkal csökkenti majd 2030-ra.
Magyarországon az éghajlatvédelmi erőfeszítéseket azokra a területekre összpontosítják, amelyek a klímavédelem mellett erősítik az ország energiafüggetlenségét, rezsiköltséget takarítanak meg vagy egyéb gazdaságfejlesztési haszonnal járnak. Példaként említették a Lakossági Energiahatékonysági Hitelprogramot, ami kamatmentes hitellel támogatja az épületenergetikai fejlesztéseket és a megújuló energia (napelemek, hőszivattyúk) alkalmazását a lakosság körében.
Kiemelték, a kormány a megújuló energia költséghatékony felhasználását minden gazdasági szektorban ösztönzi, többek között a közlekedésben is, ahol a közösségi közlekedés erősítése mellett az elektromobilitás fejlesztése és a helyi tömegközlekedés zöldítése áll az ország klímapolitikájának középpontjában.
Címlapkép forrása: Shutterstock

Állítólag nem túl elengáns trükkel fizet alacsony béreket a Tesla, így zajlik a "bérrablás"
Pert indítottak a cég ellen.
Megbírságolhatják a Boeinget, súlyos biztonsági szabályokat nem tartottak be
Az amerikai légügyi hatóság tett javaslatot.
Újabb tűzeset borzolja a kedélyeket - Megint kigyulladt egy BKV busz
Sokadik esetről van szó.
Száguld a tőzsdén a Winklevoss ikrek kriptotőzsdéje
Jól sikerült a pénteki Nasdaq-debütálás.
Új NATO-művelet indul a Lengyelországot ért orosz dróntámadás miatt
Érkezik a válasz Oroszországnak.
Már van olyan ország, ahol egy mesterséges intelligencia lett az egyik legfontosabb miniszter
A digitális tisztviselő a közbeszerzésekért lesz felelős.
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása
100 milliárd forint a magyar vállalkozásoknál
Elértük a 100 milliárdot! - hangzik a hír, de mit takar ez a szám a valóságban? Csak egy újabb számadat, vagy tényleg változást hoz a mindennapokban?



Mi lesz a kormány ötezermilliárdos tervével? Szaporodnak a kérdőjelek
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.