Iránytű a kereskedésben - váll-fej-váll alakzat
Hasonló módon keletkeznek a váll-fej-váll alakzatok, amelyeket a legismertebb formációk között tartunk számon. A fej-váll formáció piaci csúcsokon, valamint piaci mélypontokon is előfordulhat. Egy emelkedő piacon kialakuló tipikus váll-fej-váll alakzat a trend utolsó felfutásánál alakul ki, és két kisebb rally-t választ el. Ez a felfutás az alakzatban a fej és a jobb váll, míg a bal váll egyértelműen a hosszabb távú emelkedő trend része. Az alakzat fej része a bika piac utolsó próbálkozása a trend folytatására, a jobb váll pedig a bika piacot követő medve piac első emelkedő hulláma. Az alakzat mélypontjait összekötő vonalat nyakvonalnak nevezzük. Amennyiben a harmadik csúcs kialakulását követően az árfolyam átszakítja a nyakvonalat, megtörténik a kitörés, amely kereskedési jelzést ad számunkra

Mint minden alakzat, a kitörést követően a váll fej formáció is célárfolyamot ad a befektetőknek. A célárfolyamot a fej csúcsa és a nyakvonal közötti távolság, tehát az alakzat magassága határozza meg. Ha ezt a távolságot a kitörési helynél annak irányába kivetítjük, megkapjuk a kitörés célárát. A nyakvonallal kapcsolatban nem elvárás, hogy vízszintes legyen.
Forgalom
A váll-fej-váll alakzatoknál, mint minden formációnál fontos a forgalom változását figyelemmel kísérni: A bal váll csúcsához rendszerint emelkedő forgalom tartozik, amely később visszaesik, és a fej kialakulásánál általában kisebb mértékben emelkedik. A kitöréshez, mikor az árfolyam áttöri a nyakvonalat megugró forgalom társul, ami különösen igaz a fordított fej-váll alakzat esetén mikor fölfelé mozdul el az árfolyam. Amennyiben a forgalom a fej-váll alakzatunknál az előzőek szerint alakul, akkor jelentősen nő a valószínűséget annak, hogy csakugyan bekövetkezik a formáció által jelzett árfolyamváltozás, tehát a fotgalom megerősítheti az alakzat jelzését.
Grafikon időbeosztása
A váll-fej-váll alakzatot leggyakrabban napi grafikonon azonosítjuk, de napon belüli 60-30 perces grafikonon is jelentőségteljesek a szignáljai. Hosszabb időbeosztású heti grafikonon megjelenve különösen nyomatékos kereskedési szignálnak tekinthető a váll-fej formáció jelzése. Az OTP heti grafikonján megjelenő váll-fej alakzat 2007 végén erős szignált adott a befektetőknek a trendfordulóról.

Mutációk
Az alakzat formálódásától függően előfordulhat, hogy egy nagyobb váll-fej-váll több kisebb alakzatot is tartalmaz. Minél komplexebb egy ilyen alakzat annál inkább megbízhatónak tekinthetjük, hiszen minden új váll, vagy alakzaton belüli fej-váll tekinthető egy-egy árcsatának a vevők és eladók között. Minél több ilyen árharc előzi meg a kitörést annál erősebb lehet a kialakuló új trend.

Az alakzatnak létezik inverz változata is, ez az úgynevezett fordított váll-fej-váll, amely jellemzően a csökkenő trend emelkedőre váltását jelzi számunkra. Ilyen esetekben a lefelé menő trend fordulását várjuk és a nyakvonal áttörését követően az árfolyam emelkedésére számítunk

Gyakori tévhit, hogy a fej-váll alakzatok mindig trendfordulót jeleznek. Vannak esetek, amikor az alakzatokat folytatódó trend követi. Ezekben az esetekben az alakzatok karakterisztikája a trendfordító fej-vállakkal megegyező, az eltérés csupán annyi, hogy az alakzat az aktuális trend közben és nem a trend végén jelenik meg. Ilyen esetekben a fej-váll alakzat a lefelé menő trend közben, a fordított fej-váll alakzat az emelkedő trend közben alakul ki. A Richter grafikonján kialakult váll-fej-váll alakzat a csökkenő trend folytatódását jelezte, és a formáció megjelenését követően tovább erodálódott az árfolyam.

Évtizedekig rejtett műkincsek kerülnek kalapács alá
Aukciós gigahetet tartanak New York-ban.
Ursula von der Leyen saját hátországa darálhatja le a nagy reformtervét
Teljesen új hatalmi erőtér emelkedett fel a héten Brüsszelben.
Új áttörés a fronton: két falut is elbuktak az ukránok, orosz bekerítéstől kell tartani
Bajban van az ukrán hadsereg.
Átalakul az iPhone-univerzum: évente akár 6 új modellt is piacra dobhatnak
Letarolnák a piacot.
Multifunkciós csodafegyver lett volna a furcsa magyar páncélos, de csúnya felsülés lett a vége
Olyan feladatot szántak a Nimródnak, amire nem volt felkészítve.
Robotok vehetik át az idősek gondozását
A szociális ágazatban is jelentős átalakulást hozhat az AI.
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Kedden eladtam a maradékot is, azon már 10% alatt volt csak a profit. Jobb lett volna zárni az egészet 23 dolláron, utólag persze könnyű okosnak lenni. A kérdés az, hogy érdemes-e még viss
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.

