Lista azokról, akik vagyonokat keresnek mások tönkretételével!
40. Square
A Twitter alapítója, Jack Dorsey nevéhez fűződik a mobil fizetési szolgáltatást nyújtó cég, a Square, ami eddig 590 millió dollárhoz jutott befektetőktől. A megoldásának köszönhetően a kisebb cégek könnyebben el tudják fogadni a hitelkártyás fizetéseket, a kis, négyzet alakú kártyaolvasóval, amit okostelefonokhoz lehet csatlakoztatni.
39. Hearsay Social
A "befektetési tanácsadók Twittereként" működő szolgáltatásnak köszönhetően a szakértők egy közösségi hálózaton keresztül tarthatják a kapcsolatot ügyfeleikkel. A technológiával a tanácsadók a közösségi média felületekről megkapják az ügyfeleik publikus adatait.
38. Optoro
A 2008-ban alapított Optoro olyan platformot kínál a kiskereskedőknek és gyártóknak, ahol a felesleges készleteiket ki tudják árusítani.
37. Dollar Shave Club
A férfiak fürdőszobáját célozta meg a borotválkozási termékeket online árusító DSC, amit három éve alapított Michael Dubin, az egykori marketingszakember. A mindössze 4500 dollárból elkészített reklámfilmje a YouTube-on úgy terjedt el, mint a vírus, ennek köszönhetően órák alatt kiürültek a készletei.36. Betterment
Az online pénzügyi szolgáltatások területére tört be az egykori harvardi diák által megálmodott szolgáltatás, ami úgynevezett "robot-tanácsadókra" bízza az ügyfelek portfoliójának összeállítását. Sok automata szolgáltatást és mobil alkalmazásokat kínál, ami a portfoliókat azzal a céllal tervezi meg, hogy maximalizálja a hozamokat és minimalizálja az adókat.
35. Pinterest
Öt év alatt 70 millió felhasználót szerzett magának a Pinterest, amivel a felhasználók a számukra érdekes tartalmakat gyűjthetik össze, jelölhetik meg. A társaság eddig 1,1 milliárd dollár tőkét kapott olyan befektetőktől, mint például Andreessen Horowitz.
34. Wealthfront
Félthetik az állásaikat a vagyonkezelők, ha bejön a 2011-ben alapított cég terve. Az online, automatizált befektetési szolgáltató által kezelt vagyon már átlépte a 2 milliárd dollárt.
33. Klarna
Az online fizetési szolgáltatásra specializálódott Klarna szétválasztja a vásárlást a fizetéstől. A felhasználók úgy tudnak vásárolni, hogy se készpénz, se kártya nem kell hozzá, csak egy e-mail-cím és egy irányítószám. A Klarna kifizeti az ellenértékét, majd behajtja 14 napon belül, így sokszor csak azt követően fizet a vásárló ténylegesen, amikor már megkapta az árut.32. SugarCRM
A Salesforce.com-nak állít versenyt a SugarCRM a vállalati szoftverek piacán. A CRM-szoftverek segítségével a cégek az ügyféladatokat kezelik, számon tartják a jelenlegi és a potenciális ügyfeleket, valamint segítik az értékesítők munkáját. A SugarCRM nyílt forráskódú szoftvere olcsóbb, mint a rivális terméke, ezért a kisebb vállalatoknál népszerű.31. Coinbase
A "bitcoinok központi bankja", ami lehetővé teszi, hogy az ügyfelek a bitcoinjaikat valódi pénzre válták. A céget 2012-ben alapította Brain Armstrong és Fred Ehrsam.
Megjöttek az amerikai olajszankciós mentességek - de van, aki kimaradt
Magyarország nincs a listán.
Mindenki erről beszél most, egy valódi világsztár lett szabad a piacon, de nem úgy, ahogy sokan gondolják
Lázban ég a sportüzleti világ.
A részvénykiválasztás 7 szabálya – így szűrd ki a nyerő papírokat
Gyakorlati, hasznos, érthető
Hatalmas gázlelőhely lehet Európa partjainál, de a kitermeléshez valakinek úrrá kell lenni a térség káoszán
Két NATO-állam feszül egymásnak a Földközi-tenger mélyén feltételezett tartalékokért.
Tisztogatásba kezdett Zelenszkij a korrupciós botrány után
Az ukránoknál is kiverte a biztosítékot.
Húsz éve nem láttunk ilyet – Új sztárja van a feltörekvő piacnak?
Az S&P felminősítette Dél-Afrikát.
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Kedden eladtam a maradékot is, azon már 10% alatt volt csak a profit. Jobb lett volna zárni az egészet 23 dolláron, utólag persze könnyű okosnak lenni. A kérdés az, hogy érdemes-e még viss
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


