A vezetékes netnek 2020-ban is van létjogosultsága, sőt. A legfőbb előnye még mindig a garantált le- és feltöltési sebesség. Míg a mobilszolgáltatásoknál számos tényező befolyásolja az elérhető sávszélességet (átjátszó távolsága, épület szerkezete, éppen aktív felhasználók száma, de még az időjárás is befolyásolhatja), a vezetékes szolgáltatásban rendkívül magas a garancia arra, hogy a net kapacitása akkora lesz, amekkorára az előfizetés szól (a Telenornál például ez 2 Mbps és 1 Gbps között választható).
Ez a garancia az üzletkritikus alkalmazások biztosításához elengedhetetlen, ez a vezetékes net másik kiemelkedő előnye. Ami a szerelési munkálatokat illeti, szintén több tényezőtől függ, kinek éri meg ezt választani. Ha már van kiépített infrastruktúra, akkor egyszerű a helyzet. Előfordulhat, hogy a réz vagy optikai kábelt a telephelyig, vagy a telephelyre be kell vezetni, illetve létezik egy köztes megoldás, amikor a kábellel a telephely/iroda határáig mennek el a szerelők, onnan dedikált, azaz kizárólag a cég számára biztosított, rádiós kapcsolatot biztosítanak, ezzel elkerülhető a telephelyen belüli fúrás-faragás, viszont a stabil hálózati elérés.
Meglévő ügyfeleknek is kínálják, de cél a piacszerzés
„Ez a lépés régóta a terveink között szerepelt. Alapvetően a mobiltechnológiában hiszünk, de bizonyos ügyféligények teljesítéséhez kell a vezetékes szolgáltatás. Az új B2B stratégiánknak fontos része az innováció és az ügyfelek teljes ICT-igényeinek kiszolgálása, ezt kezdjük átültetni a gyakorlatba és ennek első lépéséhez érkeztünk el most” - mondta el a Portfolio-nak Fülöp Gábor, a Telenor üzleti értékesítési és marketing igazgatója. Az első fázisban a nagyobb vállalatokra fókuszáltak, de folyamatosan vizsgálják a kis- és középvállalatok kommunikációs és IT igényeit is.
Amikor a koronavírus felütötte a fejét, rengeteg cég kereste meg a szolgáltatót olyan megoldásokkal kapcsolatban, amiről korábban pont a Telenor győzött meg ügyfeleket: most ezek kifejezett igényként jelentek meg. Ezeket az igényeket elemezve az látszott, hogy a közepes- és nagyvállalatoknál a mobiltechnológiának szükséges kiegészítése a vezetékes szolgáltatás, a vezetékes-internetszolgáltatás és belső hálózatok területe.
Az igény mértéke alapján tűzték ki célul, hogy amint lehetséges, indítsák el a vezetékes-internet szolgáltatást üzleti ügyfeleiknek.
„Ezen a piacon már több szereplő, évek óta jelen van, most mi vagyunk a kihívók” – mondta az igazgató. Meglévő ügyfeleiknek és új ügyfeleknek is kínálják a szolgáltatást, a célok között szerepel az ügyfélkör bővítése, de első körben a meglévő ügyfeleket fogják megkeresni az új ajánlatokkal.
Fülöp Gábor hozzátette: az új szolgáltatást a meglévő szakembereikkel dolgozták ki. Bár a csapat korábban mobil alapú szolgáltatásfejlesztésen dolgozott, rendelkeznek olyan piaci ismeretekkel és tapasztalatokkal, amit bevethettek a vezetékes szolgáltatás-portfolió kialakítása során. Szervezeti átalakításra így a szolgáltatás miatt nem volt szükség, de az ügyféligényekkel párhuzamosan terveznek szervezetfejlesztést/bővítést is a későbbiekben.
A vezetékes net sem mindenhol ugyanolyan
Bérelt vonali szolgáltatás
A menedzselt bérelt vonali szolgáltatás állandó, fix telepítésű végpontokat (telephelyeket, irodákat) összekötő Ethernet alapú (L2) szolgáltatás. A megoldás korlátlan adatforgalmat biztosító összeköttetés, amely lehetővé teszi akár távol lévő helyi vállalati hálózatok (LAN) vagy szerverek hatékony és megbízható összekapcsolását, így a különböző városokban lévő telephelyek egy közös, biztonságos hálózatba szervezhetők. Az egyes hálózati végpontok között transzparens átviteli kapacitást biztosít, melyek szabványos Ethernet interfészek használatával csatlakoztathatók, ezáltal a modern vállalati IT saját maga menedzselheti a routing és magasabb funkciókat.
Bérelt vonali internet szolgáltatás
A szolgáltatás az előfizető által megjelölt belföldi helyszín és a szolgáltató között létesített bérelt vonali összeköttetésen keresztül nyújt nagysebességű internet-hozzáférésit, azaz kijáratot a belföldi és nemzetközi internet csomópontok felé. A szolgáltatás egyedi megállapodás szerinti rendelkezésre állással, korlátlan adatforgalommal nyújt elérést a nyilvános internet-kicserélők irányába. A Telenor legalább egy /30-as IPv4 tartományt rendel a szolgáltatáshoz.
IP VPN szolgáltatás
Az új magánhálózati szolgáltatás több, fix telepítésű végpontot (telephelyeket) képes összekötni, mely IP szintű (L3) privát hálózatot biztosít az előfizetők igényei szerint „full meshed” vagy „hub-and-spoke” topológiával, azaz választható, hogy akár centralizált, akár teljesen egyenrangú végpontok közötti kommunikációt támogat. A szolgáltatás egyedi megállapodás szerinti rendelkezésre állással, korlátlan adatforgalommal nyújt elérést a magánhálózathoz (VPN). Ennek megvalósításához az egyes hozzáférési szakaszok összekapcsolása MPLS technológiával történik. Az MPLS alapú IP VPN logikailag két részből áll: gerinchálózatból, amely az MPLS forgalom kezelését végzi, valamint az elérési hálózatból, amely az egyes végpontok elérését biztosítja.
A cikk megjelenését a Telenor támogatta.
Címlapkép: Getty Images
Bejelentette Donald Trump: nagyszabású katonai akció indul – Több ország területén támad az amerikai hadsereg
Már nem csak Venezuela a célpont.
Közel 10 milliárd forintot fizettek a legdrágább Fabergé tojásért
Jutalékkal együtt 22,9 millió fontba került.
Kiderült, hány vendégmunkás dolgozhat Magyarországon jövőre
Döntött a nemzetgazdasági miniszter.
Itt az új holdra szállási és mélyűr verseny - Amerika és Kína összecsap
Az új NASA-vezető nagy terveket leplezett le.
Putyin-ellenes lázadó foglalt el egy orosz rádióállomást: felszólalt az ukrajnai háború ellen, Moszkva pusztulásáról beszélt
Szentpéterváron történt az incidens.
Stiglitz: az EU-nak Oroszország pénzéből kellene támogatni Ukrajnát a háborúban
A Nobel-díjas közgazdászprofesszor írása.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.


