Idén az április és szeptember közötti időszakban 65%-os visszaesés volt tapasztalható az autókölcsönző forgalmában, az előző évi azonos időszakhoz képest – tudta meg a Portfolio Lengyel Zsolttól, az Avis Magyarország ügyvezetőjétől. Az egyik legnagyobb veszteséget a Budapest Liszt Ferenc repülőtéri iroda forgalma szenvedte el, ahol több, mint 80%-os csökkenést tapasztaltak. Ez azért is fontos mutató, mert a repülőtéri bérbeadó iroda adja a cég teljes éves forgalmának több, mint a felét.
Mint megtudtuk, a cég folyamatosan frissíti járműparkját, melynek mérete idén fele akkora, mint tavaly. A flottaméret meghatározása mögött egyébként a kereslethez való igazodás, valamint a költségeik kordában tartása áll. Ezzel összefüggésben az idei évre jellemző, hogy az előző évekhez képest nagyobb számban értékesítik autóikat.A fenti számokból következik, hogy egyértelműen a turizmus beindulása jelentheti a kiutat a helyzetből, viszont úgy látják, hogy a nemzetközi utazásokra, így a külföldiek érkezésére akár másfél évet is várni kell még. A Magyar Autókölcsönzők Szövetségével (MAKSZ) együtt éppen ezért
folyamatosan azon dolgoznak, hogy elismerjék a bérautós cégek kapcsolódását a turizmus iparághoz úgy, mint a szállodákat, taxitársaságokat, utazásszervezőket, stb.
A bérautós cégeket jelenleg a flottakezelőkkel együtt tartják számon, azonban velük ellentétben a kölcsönzők számára az elsődleges bevételi forrás a turizmushoz kapcsolható. Tekintettel a gazdasági hatásokra, a szolgáltatási formák jelentős mértékben történő átrendeződésére, most a belföldi piacra koncentrálnak, hiszen itt található potenciális ügyfélkör azok számára, akik autót akarnak bérbe adni rövid vagy hosszú távra.

A rent-a-car cégek mindig is adtak bérbe autókat hosszú távra is (tartós bérlet), mely konstrukció ötvözi az eseti autóbérlés és a tartós autóhasználat előnyeit. A tartós bérleti szerződések mellett pedig egy úgynevezett keretszerződéses megállapodás esetén, rugalmasan kezelve a bérleti időszakot a bérlő igényei szerint, egy-két napos bérléstől kezdve a több hónapon át tartó bérleti időszakig olyan kötelezettségmentes lehetőséget is biztosítanak, amely segítségével akkor bérelhetünk autót, amikor szükségünk van rá.
Hozzányúltak a flotta szerkezetéhez
Az autókölcsönzőknél a gépjárművek kihasználtsága rendkívül fontos költséghatékonysági kérdés, ezt folyamatosan a lehető legmagasabb szinten kell tartaniuk.
Az idei évben jelentős mértékben hozzá kellett nyúlniuk a flotta szerkezetéhez, nagy átalakításokat végeztek.
A repülőtéri bérletek esetében inkább a mennyiségi kereslet mutatkozott, a belföldi bérléseknél teljesen más szempontok dominálnak. A Magyarországra érkező turisták többségének lényegében nem számított, hogy mely márka mely modelljével járta be az országot, belföldi bérlő ügyfélkör esetén azonban kiemelten figyelniük kell az egyes piaci szegmensek lefedésére, az egyedi igények és márka/modell preferenciák kielégítésére.
Ennek eredményeképpen olyan márkák kerültek be az Avis Magyarország flottájába, mint a Ford, a Hyundai, a Kia, a Volvo vagy a Toyota, kis- közép- és prémium kategóriában is, rövidesen pedig megjelennek a flottában a cég történetében először plug in hybrid modellek is, első körben a Mercedes-Benz és a Volvo zászlóshajói.
Természetesen a cégnél is nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságos bérlésre. Autóikat fertőtlenítik erős vírus-, baktérium- és gombaölő szerekkel, melyek hatékonyak az új kórokozókkal szemben, beleértve a COVID-19-ért felelős koronavírust is. A külső és belső fertőtlenítőszeres takarítás érinti a kocsikulcstól kezdve a sebváltó karon, kéziféken, szellőzőnyílásokon, érintőképernyőn, kezelőszerveken, gombokon és fogantyúkon át egészen az ülések, a fejtámlák és biztonsági öveket is.
A cikk megjelenését az Avis Magyarország támogatta.
Címlapkép és fotó: Avis
Még több fegyvert küldhet Trump a feszült térségbe: minden jel szerint háború készül
Cél a régi ellenség elűzése.
Összeütközött két vonat a magyar határ közelében, rengetegen megsérültek
Még nem tudni mi okozta a balesetet.
Egyre több jel utal arra: rendkívüli tél következik, keményen megugorhatnak a számlák
Hidegbetörések jönnek.
Nagy baj: Magyarország szomszédjában súlyos krízisbe került a sikerágazat
Elbocsátásokat jelentettek be.
Ez az igazi illúziógyár: mindenki átver mindenkit a munkában?
Hódít a career catfishing.
Van egy olyan fegyvere Ukrajnának, ami még a legendás Tomahawknál is többet tud
Ráadásul nincsenek is korlátok.
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
A bizalom kultúrája - miért stratégiai eszköz ma a bejelentővédelmi rendszer?
A 2023. évi XXV. törvény, közismertebb nevén a panasztörvény, a visszaélés-bejelentési rendszert a vállalati megfelelés kötelező elemévé tette. A tudatos vállalatok számára azonban
Jövőre a bankunk megmondja, hogy melyik számlával tudnánk spórolni. De mennyi lehet ez a megtakarítás?
Az MNB elvárásai alapján a bankok jövő év elején (az éves díjkimutatással együtt) tájékoztatni fogják ügyfeleiket arról, hogy van-e számukra kedvezőbb számlacsomag az adott pénzintézet
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Brazília ellentmondásos zöldátmenete
Brazília zöldátmenetét számos paradoxon jellemzi. Villamosenergia-termelésének 90%-a megújuló erőforrásokból származik, ez pedig jelentős előnyt biztosít számára a jelenlegi dekarbonizác
Túlhalászat: veszélyben az óceánok
Sokáig élt az a mítosz, hogy a tengerek kimeríthetetlen forrást jelentenek, de ma már tudjuk, hogy a túlhalászattal óriási kárt okozunk ennek a sérülékeny ökoszisztém
Hárommillióért 19-et visszafizetni?
A pénzügyekhez nem értő embereket nagyon könnyű hergelni, pici csúsztatásokkal nagy érzelmeket kiváltani. Nemrég írtam egy hasonló esetről, ahol ráadásul elméletileg pénzügyileg képzett
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Préda: Ellopták tőlem, ami nem is az enyém
Egy adathalász támadás áldozata meséli el élete egyik legrosszabb döntését.
Újabb autóipari válság közelít: visszatérhet a rettegett chiphiány?
Sötét felhők gyülekeznek Németország fölött.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

