Akár cégfelvásárlással is támogatná a külföldi terjeszkedést a Béres
Üzlet

Akár cégfelvásárlással is támogatná a külföldi terjeszkedést a Béres

Portfolio
A 80-as évek végén a Béres Csepp „piacosítására” létrehozott cégnek ma már közel 150 terméke van, és a legnagyobb, hazai tulajdonban lévő gyógyszergyártó Magyarországon. Az alapítóról, id. Béres Józsefről nemrégiben mozifilm is készült, az ő örökségének és szellemiségének megőrzését ma is nagyon fontosnak tartják a családi tulajdonban lévő cégnél.

A Béres Részvénytársaság 1989-ben alakult egy termékkel, a Béres Cseppel, amely 2000-ben gyógyszerként is megkapta a forgalomba hozatali engedélyt Magyarországon. De a cég életében a fordulópont 1995-höz köthető, ekkor vásárolták meg Szolnokon a megyei gyógyszertári központ jogutódját.

„Korábban termékeink fejlesztését bérelt fejlesztő laboratóriumban, előállításukat pedig bérgyártással oldottuk meg, a szolnoki központ gyógyszergyári bázissá való fejlesztésével azonban termékeink gyártása a saját kezünkbe kerülhetett” – mondta Béres József, a vállalat elnöke.

2004-ben Budapesten nyitottak modern kutatás-fejlesztési egységet, az elnök szerint ettől kezdve nevezhető a Béres gyógyszergyárnak, ugyanis ekkor kapott még erőteljesebb lendületet a termékfejlesztés, amit saját K+F szervezet és laboratórium végez.

A Béres Gyógyszergyár mára Magyarország legnagyobb, hazai magántulajdonban lévő gyógyszergyártója, közel 150 különböző termékkel, amelyek közül több a hazai egészségmegőrző öngyógyszerezési piac vezető márkája.

Piacvezető termékei a Béres Csepp, a Béres C-vitamin, az Actival multivitamin-multiminerália termékcsalád, a Béres ízületi- és szemvitaminok, valamint a kalciumpótlást szolgáló készítmények.

A vállalat résztulajdonosa a gyógyszer-nagykereskedelemmel foglalkozó piacvezető Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt.-nek. Érdekesség, hogy a csoport közel húsz éve borászatot is működtet a Tokaji Borvidéken, Erdőbényén.

Béres József vegyészkutatóból lett a vállalat elnöke, így saját bevallása szerint sokat kellett tanulnia a cég operatív működéséről, de amint mondja, a józan ész, a strukturált, megfontolt gondolkodás sokat segít a lényeglátásban, az útvesztők elkerülésében. „Szeretünk dolgozni, és a cég megalakulása óta feleségemmel együtt fontos pozíciókat töltöttünk be a vállalat vezetésében. Ugyanakkor pontosan ismerjük a korlátainkat is, soha nem feltételeztük magunkról, hogy mindent tudnánk, amit egy komolyabb vállalat vezetése igényel” – utalt az elnök arra, hogy a vállalat csúcsvezetői nem családtagok. Ugyanakkor tulajdonosi szinten a generációváltás biztosított, a következő generáció már aktív szerepet kapott a működésben.

„Fontosnak tartom, hogy egyetemes értékek mentén, tudatosan munkálkodunk, s különösen jó, hogy olyan tevékenységet folytatunk, ami nem pusztán egy sikeres és tisztességes gazdasági vállalkozást jelent, hanem olyat, amelynek működésében hangsúlyos a társadalomért vállalt felelősség, és a másik ember szolgálata is” – mondta Béres József.

Az elnök a vállalat sikerességét az egyedi történeti/történelmi  beágyazottságban, az alapító, id. Béres József tiszteletében, a minőségi termékeket garantáló tudományosságban, szakmaiságban és igényességben látja. Szerinte a fogyasztók bizalmának letéteményesei a magas minőségű, megbízható egészségvédő, gyógyító termékek, és a korrekt, tanító és etikus kommunikáció, de kiemelte a Béres Alapítvány jószolgálati munkáját, a magas társadalmi elköteleződést és a valódi társadalmi felelősségvállalást is. A vállalatot emellett megbízható partnernek tartja a beszállítók és forgalmazók felé, az alkalmazottak számára pedig színvonalas, emberközpontú munkahelynek.

BET50_NSR-Beres-04

A közeljövőben a vállalat célja hazai piaci pozícióinak megtartása – az elmúlt években rendre meghaladták a piac növekedési  dinamikáját. Béres József szerint további kitörési pont az exportpiacokban kereshető, a nemzetközivé válásban pedig nem zárkóznak el a cégfelvásárlásoktól sem. 2019-ben az exportértékesítés az árbevétel 25 százalékát adta.

Rövidtávon azonban – az export további növelése mellett – a termelőüzem fejlesztése élvez előnyt, az elnök szerint a szűk kapacitások megszüntetése elengedhetetlen a rugalmas működéshez, a növekvő igények kielégítéséhez és a méretgazdaságos termelés megvalósításához. Mindez ugyanakkor hosszabb távon támogatja a növekedési tervek megvalósíthatóságát is.

Finanszírozási oldalról a vezetőség a szerves fejlődést támogatja, de banki hitelekkel is rendelkeznek, a lehetőségeik által megengedhetőnek tartott mértékben.

A finanszírozók szemében pedig a kiegyensúlyozottság, megbízhatóság, szakértelem és a csoport mérete teszi vonzóvá a Bérest.

Az elmúlt évtizedek pénzügyi-gazdasági nehézségeire a nagyobb költségelemek mérséklésével válaszolt a társaság.

A vírushelyzet – részben – belátható hatást gyakorolt a cégre, egyes termékeknél forgalomnövekedést, másoknál csökkenést hozott, a volatilis árfolyamok, a munkaerő mennyiségi és minőségi rendelkezésre állása is kockázati tényezőket jelentettek. Ezekre a válaszok a munkahelyek lehetőség szerinti megtartása, a hatékonyságnövelés, a jövő bizonytalanságait figyelembe vevő, megelőző pénzügyi lépések voltak.

Béres József úgy látja, hogy vállalkozói létében – de korábban kutató kémikusként – sem a szerencse határozta meg a sikerét. „A tudásban, a jó gondolatokban, a szorgalomban, a kitartásban hiszek, és messzemenően egyetértek a mondással, miszerint a szerencse csak a jól felkészült elmének kedvez.”

A cikk eredetije a Budapesti Értéktőzsde kiadványában, a BÉT50-ben jelent meg. A BÉT50 médiatámogatója a Portfolio Csoport.

Címlapkép: BÉT50

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

RSM Blog

Komplex bér-, munkaügyi és HR audit

A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg

Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.

Holdblog

Régen minden hosszabb volt

\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A... The post Régen minden hosszabb volt ap

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Számolj háromig és start!

Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet