A TritonLife sztorit Haraszti Péter üzletember kezdte, aki karrierje elején hagyományos multinacionális pályán mozgott, majd egy merész váltással vállalkozóként folytatta. Különböző területeken próbálta ki magát: a pénzügy, a finanszírozás, a kereskedelem és az online értékesítés világában is szerzett tapasztalatokat. Aztán 2016-ban úgy döntött, szerencsét próbál az egészségügy területén is. A szektor üzletileg nagyon vonzó volt, a piac Magyarországon még gyerekcipőben járt, a cégek többnyire magyar kisvállalkozások voltak, amelyeket orvos-alapítók építettek fel.
„Létre akartam hozni egy platformot, csapatot, céget, hogy elkezdjünk egy piaci konszolidációt és meghatározó szereplővé váljunk” – mondja Haraszti. A cél egy horizontálisan és vertikálisan is integrált egészségügyi szolgáltató felépítése, ami magában foglalja a széles spektrumot lefedő járóbeteg-szakellátást, az országos lefedettséget, illetve az ezekhez integráltan kapcsolódó, magas színvonalú kórházi ellátást. Jó úton halad céljai megvalósítása felé, az elmúlt két év a növekedésről és a működés stabilizációjáról szólt.

2018-ban végrehajtották az első akvizíciót, megvásárolták a Róbert Károly Magánkórházat, majd ugyanabban az évben a Genium Egészségügyi, Családtervezési és Diagnosztikai Központ, a Medikids Gyermekgyógyászati Központ, valamint a DoKiD kivonuló gyermekorvosi szolgálat lett a Csoport része. 2019-ben létrehozták a Magyar Kézsebészeti Központot, amely egyedülálló Magyarországon. 2020-ban egy nagyobb akvizíciót hajtottak végre, egy jelentős Pest megyei járó és fekvőbeteg szolgáltatót vásároltak meg.
Időközben a cégcsoport a MedAlliance Holding Zrt. helyett a TritonLife nevet kezdte használni, ennek pedig prózai okai vannak: „Kényszerhelyzetben voltunk, ugyanis az európai piacokon már minden jól csengő név le volt védve. A MedAlliance, a holdingunk eredeti neve nekem ugyan nagyon tetszett, de mint márkanév, európai védjegyeztetés alatt áll több szervezetnél is” – mondja Haraszti Péter, hozzátéve, ki kellett tehát találni valami újat, így esett a választás a TritonLife-ra.
A cégcsoport célja, hogy világszínvonalú szolgáltatást nyújtsanak az ügyfeleiknek. Ennek alappillére az orvosi, szakdolgozói gárda, akik magas szakmai színvonalat képviselnek, motiváltak, jól érzik magukat, és nemcsak egy kiegészítő kereseti lehetőségként tekintenek a munkahelyükre, hanem szakmai perspektívát látnak benne. Az egészségügyi szektorban az utóbbi években komoly problémát okozott a munkaerőhiány, a TritonLife azonban ezt kevéssé érezte.
Haraszti szerint ennek oka az, hogy sikerült jó partneri kapcsolatot kialakítani a náluk dolgozó szakemberekkel, ideális munkakörnyezetet és megfelelő kihívásokat biztosítani az orvosi és a szakápolói gárda számára, és persze anyagilag is elismerik a náluk dolgozókat.
"Fontos hangsúlyozni, hogy a TritonLife csoport eddig elért eredményei nem az én egyéni teljesítményemnek köszönhetők, hanem egy kiváló operatív és szakmai csapat profi munkájának. Szeretném külön kiemelni dr. Fábián Lajost, holdingunk igazgatóságának elnökét, akinek 30 éves szakmai tapasztalata és áldozatos munkája nélkül ez az egész nem valósulhatott volna meg” – jegyzi meg Haraszti.
A piacon sorra tűnnek fel új szereplők, gombamód szaporodnak a privát szolgáltatók. Joggal merül fel a kérdés, hogy egy ilyen környezetben hogyan lehet megszólítani és megtartani a pácienseket. Haraszti szerint ennek kulcsa a kiváló minőségű, komplex szolgáltatás, vagyis az, hogy
a beteg egy szolgáltatón belül minden szükséges kivizsgálást el tud végeztetni, méghozzá viszonylag gyorsan, hiszen az állami ellátó rendszerrel szemben náluk nincs várólista.
Mindezt egy jól működő minőségbiztosítás támogatja a háttérben. Ennek is köszönhetően tud a cégcsoport arra koncentrálni, amihez ért: egy biztonságosan, stabilan működő egészségügyi szolgáltatás biztosítására.
Haraszti szerint a piac érésével párhuzamosan lassan eljön a nagyobb, professzionálisabb szolgáltatók ideje, akik nemcsak időpontot tudnak biztosítani a megfelelő szakemberhez, hanem egy szakmai protokoll-hátteret is adnak, szemben például a kis lakásrendelőkkel. Arra ugyanis, hogy azok milyen szakmai minőséget nyújtanak, sem a betegeknek, sem az államnak nincs rálátása.
Noha a COVID-19 hatását a TritonLife is érezte, hiszen a szolgáltatások egy részét tavaly tavasszal szüneteltetni kellett, inkább rövid távon volt a járványnak rájuk nézve negatív hatása, a tavalyi év második felében már fokozott ügyfélforgalommal terveztek, hosszú távon pedig továbbra is növekedésre számít a cégcsoport, amelynek célja a 15-20 milliárdos árbevételi szint elérése: jelenleg 5,8 milliárdnál tartanak.
Vidéken az akvizíció egyelőre nem jön szóba, mondja Haraszti, inkább az új szolgáltatóközpontok nyitásának van létjogosultsága, hiszen kevés a fejlett, már nyereséget generáló egészségügyi vállalkozás, amely pénzügyileg és szervezetileg készen állna a felvásárlásra. Ezekkel a cégekkel pedig még nagyon sok munka kell ahhoz, hogy érett, növekedésre képes vállalkozás jöhessen létre.
A 2020-as év legnagyobb eredménye, hogy szeptemberben megnyitottuk első vidéki magánkórházunkat Debrecenben, TritonLife Magánkórház néven. Ez egy nagyon fontos mérföldkő az országos hálózat kiépítésében, melyet hamarosan további megyeszékhelyek követnek.
Az akvizíciók finanszírozásához rendelkezésre áll magántőke és több banki finanszírozási lehetőség, de Haraszti azt mondja, nincs bebetonozott elképzelésük a finanszírozást illetően, igyekeznek élni a lehetőségekkel, így akár a jövőben felmerülhetnek még forrásként az EU által finanszírozott támogatási programok vagy kockázatitőke-befektetés is.
A jövőbeni tervekkel kapcsolatban elmondta, próbálnak olyan terület felé nyitni, amely az állami ellátásban nem kap kiemelt figyelmet. Ilyen volt a már korábban említett kézsebészet, és ilyen lenne az ortopédia is. Ezt az irányt szeretnék a továbbiakban is erősíteni, érdemes a piaci igényre reagálni.
Noha a cégvezető szerint korai még erről beszélni, de ha körülbelül 5 év múlva sikerül elérni a megfelelő méretet, megvalósítani az országos lefedettséget, akkor elképzelhetőnek tartják a tőzsdei bevezetést. „Egyelőre azonban nincs a téma az asztalon. A stabil növekedésre koncentrálunk most” – mondja a cégvezető.
A cikk eredetije a Budapesti Értéktőzsde kiadványában, a BÉT50-ben jelent meg. A BÉT50 médiatámogatója a Portfolio Csoport.
Magyar Péter közölte: odacsapnak a milliárdos oligarcháknak, átalakítják a trafikrendszert
Biciklizés közben ismertette a kormányülés szerdai programját.
Újabb fordulat Jellinek Dániel ügyében: két külön Volánbusz-nyomozásban is gyanúsított lehet
Túlárazottnak tartott buszbeszerzéseket vizsgálnak.
Hatalmas olajügylet van születőben - 30 milliárd hordó a tét
Aláírták a szándéknyilatkozatot.
Megugró olajárak: kapacitáscsökkentés jöhet a közkedvelt légitársaságnál
A tartósan magas üzemanyagárak miatt.
Elfogadták az "ügynökakták" nyilvánosságra hozatalára vonatkozó törvényt
Az Országgyűlés elfogadta az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló törvényjava
Top 10 osztalék részvény - 2026. szeptember
Szeptember másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hónapban 729 cég sze
A lakáspiacon még mindig velünk él a rendszerváltás
Saját lakásban élni nem feltétlenül a jólét jele - Kelet-Közép-Európában sokkal inkább történelmi örökség. Miközben az uniós lakosság közel harmada bérel, Magyarországon csak minden
Követett részvények - 2026. szeptember
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Hiába az uniós vám, taroltak a külföldi webshopok Magyarországon
Megállíthatatlannak tűnik a nemzetközi online webáruházak térnyerése Magyarországon az MNB ma reggeli számai szerint. A PwC adatai arra is rámutatnak, hogy a fogyasztók és a piac is gyorsan al
Megszorítás vagy modernizáció - az euró ára a felzárkózás lehet
Az euró bevezetése stabilabb pályára állíthatná Magyarországot, és szorosabban a Nyugathoz köthetné az országot. De mi történik, ha az ehhez szükséges költségvetési szigor miatt tovább.
Bizalmi vagyonkezelés a NAV kereszttüzében
A bizalmi vagyonkezelés (BVK) és a vagyonkezelő alapítvány (VKA) napjainkban egyre népszerűbb vagyontervezési eszközök. A vagyonkezelési struktúrákban kezelt vagyon jelentős - óvatos b
Nem lehet mindenkinek adni - de akkor kitől vegyen el a kormány?
A Tisza-kormány 7,5 százalékos hiányt örökölt, miközben egymást érik a béremelési igények, a választási ígéretek és az évtizedek óta halogatott állami beruházások. Meddig lehet várn
Juharlevél az uniós zászlón? Meghúzta az EU a váratlant
Többszörös lépéskényszerben Brüsszel.
Üres frázisokkal nem lehet megvédeni Európát – Ítéletet mond Putyinról a sínylődő hátország
Itt a háború következő fordulópontja.
Vége lehet a három éves átoknak, de már gyűlnek a sötét felhők az ipar felett
Még nem biztos, hogy fellélegezhetünk.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
A pénzkeresés alkímiája
Az alkimisták az ólmot akarták arannyá változtatni. Az előadás bemutatja, hogyan próbálják a „tőzsdei alkimisták” a befektetéseiket a lehető legértékesebbé tenni.


