Az Európai Unió államaiban legális a használt szoftverlicencek továbbértékesítése. Ennek a jogi alapját az úgynevezett „jogkimerülés elve” képezi, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szerzői jog által védett áruk egy példányára vonatkozó kizárólagos terjesztési jog felhasználásra került, miután azt jogszerűen forgalomba hozták.
„Nagy érdeklődés mutatkozik a standard Microsoft termékek mennyiségi licencei iránt. Ezek nagyon keresettek, így meglepően gyorsan forintosítani lehet a nem használt tőkét. Habár ezen üzleti modell jogszerűségét időnként még megkérdőjelezik, ennek ma már nincs alapja. Az EU, az Egyesült Királyság és Svájc területén engedélyezett a használt szoftverlicencek újraértékesítése és megszerzése néhány feltétel teljesülése esetén” – mondta el a Portfolio-nak Reiko Raie, a használtszoftver-szolgáltató piac egyik meghatározó szereplője, a Capefoxx szakértője.
Reiko Raie szerint a gyakorlati, a mindennapokban is tapasztalható előnye a rendszernek, hogy ezekkel a projektekkel az IT részleg (aminek sokszor nehéz felmutatnia a menedzsment számára konkrét bevételi számokat) vállalkozói szemléletűnek mutatkozhat, hiszen általában nekik van a legjobb rálátásuk a vállalaton belül a használaton kívüli vagy felszabadítható szoftverlicencekre, így ideális előfeltételekkel rendelkeznek a kezdeményezéshez.
Szigorú, de életszerű szabályozás
A szakértő elmondta, hogy a használt szoftverek forgalmazása speciális feltételekhez kötött az EU-ban.
A legfontosabb feltételek:
- A termékeknek külön forgalomképesnek, tehát önálló szoftvereknek kell lenniük (pl. standard szoftvertermékek).
- A gyártó által kiadott használati licencnek időben korlátlannak kell lennie.
- A szoftvernek jogszerűen forgalomba hozottnak kell lennie, természetesen kalózpéldányokra nem érvényes a forgalomképesség.
- A szoftvert ténylegesen tovább is kell adni, azaz bizonyosságot kell szerezni arról, hogy a szoftvert a továbbadó saját magánál használhatatlanná tette.
A szoftverlicencek értékesítése hozzájárul ahhoz, hogy az IT-részleg tőkeintenzív költségstruktúráról rugalmasabb, inkább üzemeltetésiköltség-orientált költségstruktúrára váltson. Mindezt úgy, hogy szoftverállományának egy részét újratőkésíti, így nincs szükség a megfelelő értékcsökkenési leírásokra. A megoldás lehetőséget ad arra is, hogy az IT-környezet felhőbe integrálásának tervét érthetőbben meg tudja indokolni.
Az Európai Bíróság döntése jogi keretet szabott a használt szoftverek kereskedelmének az Európai Gazdasági Térségben. Ezzel jelentős költségmegtakarítási lehetőség nyílt meg a szoftverlicencek terén – mondta lapunknak mondta lapunknak Schmidt Zsolt, a Deloitte Magyarország kockázatkezelési tanácsadás üzletágának Software Asset Management szakértője
"Egyes ügyfeleink a használt szoftvereket a szoftverszállítók felhőszolgáltatásaival egészítették ki. Jó példa erre az Office Pro Plus az Office 365 E1 csomaggal, amely jelentős megtakarítást kínált az Office 365 E3 csomaghoz képest 3 év alatt" - tette hozzá.
Mindazonáltal kulcsfontosságú az átruházott licencek dokumentációjának felülvizsgálata és érvényesítése az EB ítéletének megfelelően.
Többek között az eladó félnek bizonyítania kell, hogy az eredeti vevő az EGT-ből örökös licencet vásárolt, és rendelkeznie kell az elállási nyilatkozattal is. Ha ez nem szerepel a vásárlás részeként, előfordulhat, hogy az ilyen tranzakció nem teljesen jogszerű, és növeli a meg nem felelés kockázatát.
Különbséget kell tenni ugyanakkor a használt és a nem használt szoftverek értékesítésében. A használaton kívüli szoftverlicencek értékesítésével általában nagyobb szabadságot kaphat a cég a szoftverlicenc-gazdálkodás átalakításához. Azokat a licenceket, amelyekre már nincs szüksége, nem kell (vagy legalábbis nem kell teljes egészében) értékvesztésként elszámolni. Nem utolsósorban pedig hatékonyan erősítheti tárgyalási pozícióját a szoftverszolgáltatójával szemben.
A nem használt szoftverlicencek értékesítéséhez viszont először tisztán kell látni a licencállományt és annak használatát.
Így egy licenceladási projekt arra is jó alkalmat biztosít, hogy rendet és átláthatóságot teremtsen a vállalat a szoftvergazdálkodásában.
A licencek jogszerű átruházásához több előfeltételnek kell teljesülnie, és a cégnek több információt is össze kell gyűjtenie, többek között azt, hogy
- pontosan mely licenceket szeretnék eladni? (Terméknév, verzió/kiadás, darabszám)?
- milyen konstrukcióban beszerzett licencekről van szó? (EA, MPSA, Open, Select)?
- ki a regisztrált tulajdonos, aki dönthet az eladásról?
- milyen igazolásokkal rendelkeznek a licencek tulajdonjogára vonatkozóan?
- melyik országban használták eddig a licenceket?
- mikortól állnak rendelkezésre a licencek?
A szakértők szerint a vállalat IT-költségei jelentősen csökkenthetők használt szoftverek értékesítésével, például a standard Microsoft szoftverek licencköltségeinek akár 70 százalékát is meg lehet takarítani, például azáltal, hogy a cég használt licencekkel egészíti a meglévő szoftverlicenckészletét, vagy akkor, ha további számítógépekre van szüksége és így a licencigény meghaladná a Microsofttal kötött szerződésében foglalt mennyiséget.
A cikk megjelenését a Capefoxx AG támogatta.
Címlapkép: Getty Images
Lezárultak az amerikai-ukrán tárgyalások: ezt ajánlja Washington
A következő körben Moszkvába megy az amerikai delegáció
Tesztelni vitték az ukránok az új fegyverüket, szempillantás alatt lett éles a helyzet
Ezt nem látták jönni, szó szerint.
Történelmi fordulat: a Vatikán vezetője nyíltan kimondta, mit kell tennie Izraelnek a béke érdekében
A pápa első külföldi útja a Közel-Keletre vezetett.
Nem kíméli a természet a világ egyik legnépesebb országát - Százak haltak meg két hét alatt
Sok embert még mindig keresnek.
Tízezre vonultak utcára a kedvelt turistaközpontban - A kormány lemondását követelik
Nyár óta viszonylagos nyugalom volt, most újra beindultak a tiltakozások.
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai - díjmentes, interaktív előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
Friss részletek derültek ki a nemzeti gárdistákra támadó férfiról - Bedőlt Trump elmélete
Nem Joe Biden alatt hibáztak a hatóságok.
Véget ér egy korszak Magyarországon: titokban már elindult a felkészülés az orosz gáz utáni életre
A gázárak nem is az LNG-költségek miatt, hanem a tranzitdíjak miatt ugorhatnak meg.
Mit hoz a 2025-ös őszi adócsomag a vállalkozásoknak?
A 2025. november 18-án gyorsított eljárásban elfogadott adócsomag célja a vállalkozások adóterheinek mérséklése, az adminisztráció csökkentése és az adóeljárások digitalizációjának f
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Az MNB behúzta a kéziféket - Megéri beszállni a túlfűtött lakáspiacra az olcsó hitel miatt?
Miközben az országot elöntötte az Otthon Start generálta vásárlási láz, a piac mélyén vészjósló folyamatok zajlanak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss jelentése szerint a lakásárak elszaka
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Elektromos áramot vezető baktériumok forradalmasíthatják az egészségügyet
Amerikai tudósok olyan elektromos áramot vezető baktériumokat fedeztek fel, amelyek új orvosi eszközök és hatékonyabb szennyezésmentesítési módszerek kifejlesztéséhez v
TBSZ nélkül milliókat bukhatsz
Nagyjából két éve számokkal alátámasztva írtam arról, hogy a TBSZ nélkül miért nem éri meg befektetni Magyarországon. Röviden összefoglalva: kellően nagy infláció mellett könnyen megleh
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
A lakosság nyer, az ipar fizet? Kettészakította az új szabályozás az energiahatékonysági piacot
Az EKR-rendszer fényes és sötét oldala.
