
10. alkalommal rendezte meg az Egyenlítő Alapítvány a Nőnapi Konferenciáját, amely a női vezetői ambíció támogatásának témája köré épült. “Virág helyett vezetői ambíciót!” – szólt a konferencia szlogenje, amit március 8-án, a Magyar Telekom székházában rendeztek meg. Az előadók a női karrier és életút lehetőségekről, nagyvállalati és egyéni követendő mintáról, női láthatóságról, a női vezetők csökkenő számáról de vállalati jó példákról is beszéltek.
Az Egyenlítő Alapítvány célja, hogy több női vezető legyen - mondta Heal Edina, az alapítvány vezetője.
Jelenleg hiányoznak a női vezetők a vállalatok éléről, a politikából, a döntéshozatalból. Az elmúlt két évben csökkent a női felsővezetők aránya a magyar cégek élén
– mondta, és kiemelte, hogy a nők és férfiak együtt jobb döntéseket tudnak hozni, mint külön.
A konferencián olyan céges gyakorlatokat mutattak be a vállalatok is, amelyek egyensúlyt teremtenek a női és férfi karrierlehetőségek között. Ilyen a munkahelyi bölcsőde, óvoda, apaszabadság, hibrid és rugalmas munkavégzés, kapcsolattartás a szülési szabadságon lévőkkel, férfi munkatársak támogatása az apai életút megélésében, női öltöző vagy éppen szoptató helyiség létrehozása.
Mentorprogramot indítanak, sikeres női vezetőkkel
Az Egyenlítő alapítvány konferenciáján elindította a “#virághelyett vezetői ambíciót!” mentorprogramját, melynek keretében vezető beosztásban lévő nők mentorálnak egyetemi, főiskolai és pályakezdő fiatal nőket.
Az Egyenlítő mentor programjában tapasztalt Egyenlítős női vezetők fognak egyetemista végzős, és friss munkakezdő nőket mentorálni. Számos felsővezető jelentkezett mentornak, például Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország ügyvezetője, Csiba-Herczeg Ágnes borszakértő, vagy Horváth Krisztina, a Rocham alelnöke.
Ők vállalták, hogy legalább egyszer találkoznak egy-vagy több fiatal nővel, megmutatják a munkahelyüket, a munkájukat, a szerepüket és mesélnek arról, miért is jó vezetőnek lenni. A szervezők szerint akár egy alkalom is fontos lehet abban, hogy egy fiatal ráállhasson arra a pályára, ami egy sikeres karrier felé vezet. A jelentkezéseket március 31-ig várják.
Csődtől tartanak a kakaóiparban
Az elefántcsontparti termelők nem tudják vállalni a költségeket.
Gigamegállapodást kötött a Tesla és a Samsung
Több mint 16 milliárd dolláros szerződést kötöttek a felek.
Történelmi változás előtt áll Európa: Amerika döntése mindent megváltoztathat
Berlin mindent megtesz a helyzet javításáért.
Kettős játszmába kezdett Putyin nagy barátja: titokban az ukránokkal üzletel
Cseles módszerekhez folyamodott az európai vezető.
Meglepte az elemzőket a Heineken
Verte a várakozásokat a világ második legnagyobb sörgyártója.
Durván kiakadtak a németek: Ez kész katasztrófa!
Nem mindenki elégedett a vámmegállapodással.
Jön a nyár legfontosabb hete, most aztán tényleg minden eldőlhet
Hiába a nyár, most résen kell lenni.
Felszálltak a stratégiai bombázók, lecsaptak az egyik legfontosabb ukrán légibázisra
Robbanások láthatóak.
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep
Kolnai, utópia, ChatGPT
Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te
Katasztrófaövezetből virágzó ökoszisztéma: így lett újra a halaké és az úszóké a Szajna
A Szajna valaha egy Párizs szívében húzódó ökológiai katasztrófaövezet volt, de az elmúlt 50 év során a szinte halott csatorna fokozatosan virágzó ökoszisztémává
New York, te kommunista...
Világvége, összeomlás, Szovjetunió - ez vár New Yorkra a republikánusok szerint, ha a demokrata Zohran Mamdani lenne a város polgármestere. De tényleg bibliai méretű pusztulás... The post New
Az erdőtüzek és a hőstressz visszaveti a magzatok fejlődését
A globális felmelegedés hatására egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak a szélsőséges időjárási jeleségek, amelyek hatással vannak a várandós nőkre.
Globális minimumadó (GloBE) - gyakori kérdések és gyakorlati válaszok
A globális minimumadó (GloBE) szabályozása 2024-től érdemben érinti a multinacionális vállalatcsoportok magyarországi tagjait is. A szabály célja, hogy minden, 750 millió eurót meghaladó ár
Oroszország és Kína a self made milliárdosok bölcsője
A nagyjából 3000 dollármilliárdos kétharmada self made, maga szerezte a vagyonát. Az örökölt és self made milliárdosok aránya tud mesélni az adott ország történelmi, kulturális,... The pos

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
Tényleg túl hosszú az élelmiszer útja? Kiderült, ki mennyit kaszál a magyarok pénzén
Lehetne spórolni a rövidebb az élelmiszerlánccal?
Mit üzennek a BYD és a CATL hazai gyárairól érkező baljós hírek?
Összetett okok húzódnak meg az autópiaci kereslet megtorpanása mögött.
