A szervezők a Portfolio-t arról tájékoztatták, hogy a Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásárt azzal a céllal hozták létre, hogy idővel a nemzetközi piac meghatározó szereplőjévé váljon és átfogó képet adjon a magyar progresszív kortárs alkotói közösségről. A rendezvény magas szakmai színvonaláról négytagú bizottság gondoskodik, amely elbírálta a galériák jelentkezését is.
Az eseményt ugyanaz a szervezőgárda hozza el, amelyik évről évre bemutatja az Art and Antique kiállítást.
"A gyűjtők-látogatók kizárólag olyan galériákkal és alkotásokkal találkozhatnak szeptember 21-24. között, amelyek saját művészeket képviselnek és rendszeresen tartanak kortárs időszaki kiállításokat. Ezek a galériák az elmúlt 10 évben közel 100 nemzetközi vásáron vettek részt, bizonyítottak idehaza és külföldön is. A Budapest Contemporary a galériákra koncentrál, gyűjtők és aukciósházak ezen a rendezvényen nem szerepelnek” - idézi a közlemény hozzá Tausz Ádám főszervezőt.
Kiállítóként az érdeklődők a következő galériákkal találkozhatnak: ACB Galéria, Ancora Galéria, Deák Erika Galéria, East of Eden Galéria, Einspach Fine Art, Faur Zsófi Galéria, Három Hét Galéria, Heart and Cherry Galéria, Horizont, Inda Galéria, Kalman Maklary Fine Arts, Kisterem Galéria, Knoll Galéria, NACO Galéria, Missionart Galéria, Molnár Ani Galéria, Neon Galéria, Resident Art, Szikra Galéria, The Space Galéria, TOBE Gallery & TOBE Project, Várfok Galéria, VILTIN Galéria, Vintage Galéria, Zsdrál Art
Határon belül a Magyar Kortárs Művészeti Galériák Országos Szövetsége nyújt szakmai segítséget, de a szervezők együttműködnek a bécsi Vienna Contemporary csapatával is.
A szervezők minden évben felajánlják egy hazai múzeum vagy közgyűjtemény számára az ingyenes megjelenési lehetőséget, első alkalommal a debreceni MODEM válogatását ismerheti meg a közönség, ezzel is bekapcsolva a kelet-magyarországi régiót a kortárs magyar művészeti vérkeringésbe.
Címlapkép forrása: (c) Tibor Bognar via Getty Images
Kémfilmbe illő akció: váratlan helyen csaptak le a Hillary Clinton e-mailjeit kiszivárogtató hackerre
Az FBI-tól kapta a fülest a rendőrség.
Heteken belül új kereskedelmi megállapodást köthet Trumppal az EU
Az új uniós terv komoly hatással lehet a magyar gazdaságra is.
Samsung-telefonja van? Akkor erről a veszélyről mindenképpen tudnia kell!
Nagyon komoly sérülékenységet fedeztek fel kiberbiztonsági kutatók.
Olyan állam küldene békefenntartókat Gázába, akivel Izrael nagyon nincs jóban - Garantált a konfliktus?
Jeruzsálem eddig kényesen ügyelt arra, hogy ne jusson be bárki az övezetbe.
Vége a 106 napos sztrájknak: 24%-os béremelést kaptak a dolgozók az amerikai repülőgépgyárnál
Óriási vita végére került pont.
Leleplezték Von der Leyen tervét: olyan autós szabályt készít elő, ami miatt sokan aggódhatnak
Egy váratlan húzással dobna mentőövet, de védené meg az uniós klímacélokat.
Történelmi fordulat Brüsszelben: felbomlott a hagyományos koalíció, másfajta többség törölné el az EU-szabályokat
Az Európai Parlamentben felborult a világ rendje.
Az IMF riasztó jelentést tett közzé az Egyesült Államokról
Ilyen feszültségek még nem voltak a gazdaságban.
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
ÁNYK helyett ONYA - új korszak a NAV online nyomtatványának kitöltésében
A NAV által üzemeltetett online nyomtatványkitöltési felületekben a jelentős fejlesztés történt: az általános keretprogramon alapuló Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) hely
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


