Miként lehet egy vidéki magyar városból multinacionális Big Pharma céget építeni?
– kezdte a projektzárást megünneplő eseményen mondott beszédét Jójárt Ferenc, a Goodwill Pharma Nyrt. alapító-tulajdonos elnök-vezérigazgatója. Ennek eléréséhez 10 lépést vázolt fel, amelynek egyikeként nevezte meg a nagy növekedési potenciállal bíró, innovatív és exportképes termékeket, illetve szolgáltatásokat előállító hazai kkv-k megerősítését célzó Magyar Multi Program keretében megvalósított mostani komplex vállalatfejlesztést.
Az 1997-ben magyar tulajdonú családi vállalkozásként alapított, 2022 végén tőzsdére (a BÉT Xtend piacára) lépett, és jelentős külpiaci sikereket elérő, 12 országban jelenlévő vállalat 2022 júniusában vágott bele a tavaly november végén befejeződött projektbe.
Ennek keretében a vállalat infrastrukturális fejlesztéseket, eszközbeszerzést, létszámbővítést, valamint a termékfejlesztést támogató beruházásokat valósított meg három szegedi telephelyen.
Jójárt Ferenc kiemelte: a projekt három nagy beruházást hajtott végre:
- egyrészt egy új székház épült fel egy meglévő, négyszintes épület átalakításával, amely a közép- és kelet-európai térség számos országában jelenlévő vállalat regionális központjaként funkcionál mostantól.
- Másrészt a cég korábbi központi épületének átalakításával egy multifunkciós épületet is átadtak, amelyben egy minőségbiztosító labor mellett egy új gyártócsarnok is helyet kapott. A gyártási kapacitás bővítésével a cég jobban ki tudja majd szolgálni a növekvő külpiaci megrendeléseket. „Az első gépek már megérkeztek, terveink szerint az év során, illetve a jövő év elején már az első szegedi gyártású gyógyszerek ki fognak futni az új üzemünkből” – jegyezte meg.
- Harmadrészt bővítették a cég logisztikai központját a legújabb szűkfolyosós raktártechnológia alkalmazásával. A nagykereskedelmi raktár kapacitása közel háromszorosára bővült, amely szintén a nemzetközi piaci terjeszkedés miatt szükséges. A kapacitás növelésével mintegy 4-5 ezer raklapnyi gyógyszer tárolható a raktárban.
Az új létesítményeknél az energiafelhasználást megújuló energiával biztosítják, amihez napelemes és hőszivattyús rendszerek épültek ki. Emellett a projekt része volt a vállalatirányítási rendszer bevezetése is.
A cég jövőbeni terveiről szólva a cégvezető kitért a vállalat tőzsdei jelenlétével kapcsolatos kérdésre is, amit szintén a multivá válás egyik lépésének nevezett meg. A Goodwill Pharma az első Csongrád-Csanád megyei cégnek számít, amely tőzsdére lépett. 2022 végén váltottak nyilvánosan működő részvénytársasági formára, és léptek a BÉT Xtend piacára. A cég 2023 végén 1,3 milliárd forint értékben zártkörű tőkeemelést hajtott végre, a forrást elsősorban hazai intézményi befektetőktől vonták be. A vállalat részvényei jelenleg is a BÉT Xtend piacán érhetők el intézményi befektetők számára.
Ezzel kapcsolatban most azt közölte Jójárt Ferenc, hogy a tervek szerint egy hónapon belül átlépnek a BÉT Standard kategóriájába, és további zártkörű tőkeemelést hajtanak majd végre.
Emellett azt is elmondta: ha a nemzetközi gazdasági helyzet lehetővé teszi, akkor
azt tervezik, hogy 2025 második felében nyilvános kibocsátás (IPO) keretében a lakossági kisbefektetők számára is lehetővé teszik a részvényeik megvásárlását.
Céljaink közé tartozik, hogy pár éven belül elérjük az egymilliárd dolláros kapitalizációt
– jegyezte meg a cégvezető.
Ami pedig a cég külpiaci terjeszkedését (a multivá válás másik fontos eszközét) illeti, a cégvezér elmondta: jelenleg 12 országban van jelen a cég. A kelet- és közép-európai térségen belül különösen Lengyelországban és Szerbiában erős a piaci jelenlétük, e két országban leányvállalattal is rendelkeznek, illetve a cégnek Magyarországon kívül a szerbiai Szabadkán van még gyártóüzeme. Friss fejleményként közölte, hogy 2024 végén Ausztriában és Csehországban is leányvállalatot hoztak létre.
De értékesítettünk Grúziába is, illetve a cég első saját gyártású terméke kijutott az Egyesült Államokba is, miután átmentünk a rendkívül szigorú helyi jóváhagyási eljáráson
– sorolta az az utóbbi időszak külpiaci fejleményeit.
További céljaikról szólva azt is közölte: tervezik egy gyógynövény-feldolgozó üzem építését, illetve az ehhez kapcsolódó gyártási struktúra kiépítését is. Távlati tervként azt is elmondta: el szeretnék érni, hogy a munkavállalói létszámuk a teljes (külföldi leányvállalatokat is lefedő) cégcsoporton belül ezres nagyságrendűvé váljon.
Kedvenc mondásom, hogy nem elég kapirgálni, kukorékolni is kell. Most itt vagyunk, egy kicsit kukorékolunk, és büszkék vagyunk arra, hogy eljutottunk idáig
- mondta azzal kapcsolatban, hogy mit ért el eddig az 1997-ben feleségével, Kardos Máriával alapított családi cég.
A vállalat tavalyi első féléves konszolidált tőzsdei jelentése szerint 2024 első hat hónapjában a cég nettó árbevétele éves alapon 21%-kal, 8,6 milliárd forintra nőtt, a bővülést az exportértékesítés növekedése is elősegítette. A belföldi értékesítés nettó árbevétele 5,3 milliárdot, míg az export értékesítés nettó árbevétele 3,3 milliárdot tett ki 2024 első felében.
A cikk megjelenését a Goodwill Pharma Nyrt. támogatta.
A fenti cikk a Prospektus rendelet szerinti, a Goodwill Pharma Nyrt. részvényeinek a szabályozott piacra történő bevezetésére vonatkozó reklámnak minősül. A részvények szabályozott piacra történő bevezetéséhez szükséges tájékoztató MNB általi jóváhagyási eljárása folyamatban van. Az a weboldal, ahol a Goodwill Pharma Nyrt.-re vonatkozó nyilvános információkat, így a részvények tőzsdei bevezetéséhez készített tájékoztatót közzé fogják tenni: a társaság honlapja, a https://goodwillpharma.com/hu/befektetok/. A tájékoztató jóváhagyása nem jelenti a szabályozott piacra bevezetendő értékpapírok jóváhagyását. A potenciális befektetőknek a befektetési döntés meghozatala előtt célszerű elolvasniuk a tájékoztatót annak érdekében, hogy teljes mértékben megértsék a vonatkozó befektetési döntés potenciális kockázatait és előnyeit. A Goodwill Pharma Nyrt. egyelőre sem értékpapírokra vonatkozó nyilvános ajánlattételről, sem zártkörű alaptőke-emelésről nem döntött.
Címlapkép forrása: Németh Norbert / Goodwill Pharma
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Tovább csökkentek a lakáshitelkamatok Amerikában, valami megindult a lakáspiacon
A 30 éves futamidejű jelzáloghitelek átlagkamata 6,18 százalékra csökkent.
Baj van a kínai gyártókkal, már az állampárt is lépett
A hatóságok szerint átléptek egy határt.
Bevezették az eurót, pár nap alatt mindenkit lehagyott a tőzsde
Fényes jövő várhat Bulgáriára.
Hegedüs Éva: a bankszektor elmúlt évtizede a digitalizációról szólt, a következő 15 év az AI-ról fog
A bankvezér a bécsi CEE Forum 2026 konferencián tartott keynote speech-et.
Döbbenetes célokat közölt a Volkswagen támogatását élvező kínai autógyártó
Nagy növekedésre készülnek.
A Tiszán teljes hajózási zárlat lépett életbe
Enyhül az idő, de az ónos eső még veszélyt jelenthet.
Ez a nemesfém jobb befektetés volt, mint az arany
A tavalyi év egyik legnagyobb sztárja a befektetési világban kétségkívül az arany volt. Közel 65 százalékkal emelkedett az ára 2025-ben, és unciánként 4300 dollár fölött zárta az évet.
Afrika lehetőségei az energetikai értékláncban
A gazdasági növekedés új útja a helyi feldolgozóipar fejlesztése lehet.
Az új világrend aligha lesz kívánatos az emberiségnek
A rezsimváltás megtörtént Venezuelában, azonban a szélesebb összefüggésekről kevés szó esik. Venezuela esete nem egy elszigetelt incidens, hanem a Donroe-doktrína következetes életbe léptet
Bérszámfejtés 2026
Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2026 januárjától érvényben levő változásokkal kell tisztában lenniük, a bérszámfejtéshez kapcsolódó ad
Megvan a 2025-ös infláció: ilyen mértékben emelkedhetnek a számlaköltségek, bérleti díjak
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 2025-ös évben az átlagos drágulás mértéke 4,4 százalék volt. Ez nagyon fontos érték lehet
Energiatároló cégeknek: módosult a felhívás
A 2025. júniusában meghirdetett pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
Óceánok elsavasodása - valóban átléptük a hetedik planetáris határt?
A kutatók újraértékelték az elsavasodás mértékét, és arra jutottak: négy nagy óceáni területen már biztosan átléptük a biztonságosnak tekintett küszöbértéket.
Nem lett demokrácia a kereskedelemből, de még vannak ütőkártyák
Ahogy elindul egy ország a gazdasági fejlődés útján, akkor az demokratizálódásban fog lecsapódni - gondoltuk sokáig. Mára egyértelmű, hogy nem ez a helyzet, elég Kínára... The post Nem let
Így drágult a heti nagybevásárlás: meglepő mellékhatása lett az árrésstopnak
Megjelent a Portfolio Checklist keddi adása.
Az egészség az új GDP
Nem fogadás, létkérdés az egészségügybe történő beruházás.
Magyarországon is csődhullámot hozhat a nagy EU-s megállapodás: kinek van félnivalója?
Mit jelent a Mercosur-alku?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?


