Corvinus: az idén felvételizőket még nem érintik az átalakítások
A legfrissebb felsőoktatási rangsorok szerint a Corvinus továbbra a legjobb egyetemek között van az országban: a Figyelő rangsorában a gazdálkodási képzések között a Corvinus két kara, a Gazdálkodástudományi és a Közgazdaságtudományi foglalja el az első két helyet, a társadalomtudományi képzési területen pedig a Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar érte el az első helyet.
Az intézmény a magánegyetemekhez közelebb álló, mégis állami modellben fog működni
- mondta a Portfolio-nak Pavlik Lívia, az egyetem kancellárja, aki szerint az egyik legfontosabb cél az egyetem nemzetköziesítése.
Tapasztalataink alapján a fél évet külföldön töltő hallgatók ez idő alatt nem tudnak annyi kreditet szerezni, hogy ne csússzanak a képzésükkel. Jellemzően ezek a hallgatók nem fejezik be az alapképzést 3 vagy 3 és fél év alatt. Ezt szeretnénk kiküszöbölni, hiszen, ha 4 éves a képzés, akkor szervezetten, tervezetten meg van a képzésen belül a külföldi félév helye, így nem kell csúszással számolni
- mondta. Jelenleg is sok olyan ösztöndíj van, amely segíti a hallgatók mobilitását, mint például Erasmus vagy az Erasmus + programok, amelyek továbbra is elérhetőek lesznek a Corvinus hallgatói számára. Ugyanakkor ezek az ösztöndíjak korántsem fedezik a külföldi tartózkodás minden költségét ezért dolgoznak rajta, hogyan tudnának plusz intézményi forrásokat biztosítani azon hallgatóknak, akik anyagi okokból nem tudnak külföldi tapasztalatra szert tenni.
A kancellár hangsúlyozta, a változások a jelenlegi hallgatói státuszokat és a 2019-ben felvételizőket semmilyen formában nem érintik.Vagyis idén még hagyományos, állami és költségtérítéses helyekre jelentkezhetnek a diákok.
A változás csak 2020-tól lép életbe. Hozzátette, azoknak sincs oka pánikra, akik jövőre jelentkeznének az egyetemre, de nem költségtérítéses képzésreNem célunk, hogy 2020-tól kevesebben legyenek azok, akik ingyenesen tanulhatnak a Budapesti Corvinus Egyetemen. A Corvinus ösztöndíjjal egy új, ingyenes képzési lehetőséget biztosítunk 2020-tól, az ösztöndíjas helyek számának nagyságrendje a jelenlegi államilag finanszírozott helyekével megegyező lesz
- mondta. Dolgoznak azon is, hogy a központi felvételi eljárásban a megszokott formában lehetősége legyen a diákoknak az önköltséges finanszírozási formán belül a Corvinus ösztöndíjas és az ösztöndíjjal nem támogatott, önköltséges forma megjelölésére, amikor az adott szakra jelentkeznek. Így a hallgatók a felvételi jelentkezés során külön preferenciaként tudják kezelni a két finanszírozási formát.2020 nyarán, amikor megérkeznek az értesítések, kit, melyik egyetemre, milyen szakra vesznek fel, a hallgató azonnal tudomást szerez majd arról is, hogy elnyerte-e az ösztöndíjat, vagy költségtérítéses formában kezdheti meg tanulmányait
- mondta Pavlik. Arra a kérdésre, lesz-e félnivalója azoknak a diákoknak, akik ösztöndíjat kapnak, előfordulhat-e, hogy bizonyos feltételek esetén átkerülnek önköltséges formára, a kancellár azt válaszolta, ahogy az állami ösztöndíjas helyeknél is elvárás egy színvonal, úgy a Corvinus Egyetemen is így lesz. "Hogy ez megvalósuljon, bizonyos szabályokat, előírásokat mi is be fogunk építeni a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatba, a saját belső szabályzatunkban a minőség fontos kritérium lesz. Azonban még korai lenne az elvárt minimális kreditről vagy tanulmányi átlagról beszélni" - mondta hozzátéve, egy egyetem értékét a hallgatók értéke adja és nem fordítva.Pavlik Lívia nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyetem fenntartóváltása nem érinti az ingyenes férőhelyek mértékét, emellett az önköltséges képzés térítésének emelése sem várható. Az önköltség összegét jelenleg is úgy határozták meg, hogy az fedezze a képzéseket és igazodjon a nemzetközi versenyhez, ennek emelése nem indokolt és a fenntartóváltással sem válik azzá.

Az adatok szerint a diplomásokat az alacsonyabb végzettségűeknél kevésbé fenyegeti a munkanélküliség: a munkanélküliségi ráta az egyetemi végzettségűek körében 1,9 százalékos, míg az érettségizettek esetében 6 százalék. A diplomások között ráadásul nemcsak kevesebb a munkanélküli, de a bérkilátásaik is kedvezőbbek az alacsonyabb végzettségűeknél. Magyarországon a 25-64 évesek körében a diploma bérelőnye az érettségihez viszonyítva 199 százalék - ez a hatodik legmagasabb érték az OECD-országok között.
A céljuk az, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem hosszú távú átalakításával tudományterületén az intézmény a világ 200 és Európa 100 legjobb egyeteme közé kerüljön, még értékesebb diplomát nyújtva a hallgatóknak.
A Corvinus megújulása nem radikális, és elhamarkodott, hanem jól ütemezett folyamat lesz, amelynek célja a világszínvonal elérése
TÁMOGATOTT TARTALOM
A cikk megjelenését a Budapesti Corvinus Egyetem támogatta.
Háborús terveket raktak le Donald Trump asztalára: megvan a célpont - Bármikor megindulhat Amerika végzetes csapása
Az elnök kezében a végleges döntés.
Visszaállítja a sorozást Németország, de van egy csavar a dologban – Most akkor lesz kötelező szolgálat, vagy sem?
Hoztak is ajándékot, meg nem is.
Moszkva szerint ez a valódi oka annak, hogy bedőltek a béketárgyalások
Minden felelősséget hárítanak.
Jelentést adott ki a hírhedt FSZB: állítólag majdnem megölték az ukránok a vezetőjüket
A fővárosban csaptak volna le az orosz tisztre.
Hatalmasat erősödött a forint - Nincs még vége a nagy menetelésnek?
Virovácz Péter elemzése.
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Már minden szerencsejáték?
Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
ÁNYK helyett ONYA - új korszak a NAV online nyomtatványának kitöltésében
A NAV által üzemeltetett online nyomtatványkitöltési felületekben a jelentős fejlesztés történt: az általános keretprogramon alapuló Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) hely
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


