IT-forradalom zajlik a BÉT-en
A Xetra bevezetésben is aktív magyar IT-cég, a Dorsum Zrt. nyerte el a bécsi tőzsde (Wiener Börse AG - WBAG) által meghirdetett tendert, amely egy új kereskedési terminál bevezetéséről szól. A projekt célja a több évtizede kifejlesztett terminál lecserélése egy újabb, több funkcióval rendelkezőre. A WBAG többségi tulajdonosa - a bécsi tőzsde mellett - a közép-kelet-európai régió három másik (budapesti, prágai, ljubljanai) tőzsdéjének is. A négy tőzsdét tömörítő szervezet elnevezése CEESE Group.
Az új terminálon keresztül egyszerre lehet a négy tőzsdén valamint, a frankfurti börzén is kereskedni. "A Xetra kereskedési rendszer a frankfurti tőzsde tulajdonában van, az általuk biztosított kereskedési terminál azonban több mint 10 éves, ezért jelen pillanatban nem azt használják a kereskedők, hanem általában valamilyen saját megoldásuk van erre. A bécsi tőzsde ezért is döntött úgy, hogy egy profi terminált bocsájt rendelkezésre tagjai számára" - fejtette ki Csorba Gyula, a Dorsum Zrt. fejlesztési igazgatója.
"A fejlesztés lényegében véve arról szól, hogy a norvég partnerünkkel közös ClavisFront nevű termékünket a bécsi tőzsde által elvártan, testre szabva tegyük elérhetővé a börze tagjai számára, CEE Trader néven". A terminálon keresztül elérhetőek lesznek többek között a kereskedési és piaci adatok, a tőzsdei hírek és az árjegyzési funkció az összes CEESEG tőzsdén, így a BÉT-en is.
A terminál fizikailag a bécsi tőzsde szerverparkjában kerül elhelyezésre. "Mi adjuk a szerver komponenseit, illetve partnercégünk a felületet, így együtt szállítjuk a megoldást. Július elsejével hivatalosan is elindult a felhasználói teszt, vagyis a bécsi tőzsde informatikai környezetében integrálva működik a rendszer a tesztXetra tőzsderendszerre kapcsolódva. Komoly eredmény, hogy ilyen sokáig jutottunk el két és fél hónap alatt" - mondta el a projekt aktuális állásáról Rokob Imre, a Dorsum Zrt. projekt igazgatója, aki hozzátette, hogy a kivitelezés mellett komoly erőforrásokat kellett mozgósítaniuk a jogi háttérmunka elvégzéséhez is. Mivel a megrendelő négy ország felhasználói számára szeretné biztosítani a folyamatos és megbízható működést, az eltérő jogszabályi háttér összehangolása elengedhetetlen volt.
Mit tud majd az új terminál? A CEE Tradernek támogatnia kell az azonnali értékpapír szekciókban kereskedhető instrumentumok, úgymint a részvények, EFT-ek, certifikátok adás-vételét, minden CEESEG piacon kötött ügylet esetében. A kereskedést támogató értékpapír-árfolyam adatok és a hírszolgáltatások valós idejű megjelenítése szintén elérhető lesz a platformon. Ezen kívül az alábbi funkciókat biztosítja a CEE Trader: - Multi-market access: egy bejelentkezési jelszóval több piac elérése. Egy alkalmazás futtatása, egy idejű kereskedhetőség több piacon. - Felhasználó-alapú testre szabhatóság: ablakok, elrendezés, színvilág, szűrések - Interaktív grafikonrajzoló funkciók - Manuális árjegyzés támogatása - Adatállományok exportja és importja - Riasztás funkciók - Ajánlat és kötés monitoring
Mikor lesz elérhető a BÉT-en?A Budapesti Értéktőzsdén még a Xetra projekt befejezése előtt, július közepén a tagok rendelkezésére szeretnék bocsátani a terminált, hogy itt is megkezdődhessen a tesztelési folyamat. További két fázisa lesz a projektnek, novemberben képessé kell tenni a rendszert arra, hogy a budapesti tőzsdén kívül is lehessen vele kereskedni (tehát Ljubljanában, Prágában, Bécsben és Frankfurtban). A tervek szerint a jövő év elejétől pedig az árjegyzést is támogatja majd a rendszer.

Zelenszkij is megszólalt a romániai drónincidens kapcsán
Az orosz katonák pontosan tudják, hová irányítják drónjaikat.
Több száz minőségbiztosítási szabálysértést találtak a Boeingnél
51 millió dolláros bírságot javasolnak.
Keményen üzent az amerikai külügyminiszter
A kérdés, hogy szándékosan küldték-e az oroszok a drónokat Lengyelországba.
Ukrán védelmi miniszter: további területeket veszíthet az ország, ha nem érkezik 120 milliárd dollár
Ennyi kellene a harcok befejezése esetén is.
Kiterjedt csapadékrendszer érkezik, nem sokan ússzák meg szárazon
Hidegfront hoz nagy zuhét.
A munkaszüneti napok elvétele tabu Franciaországban is
Sebastien Lecornu visszavonta elődje javaslatát.
Kelet-Közép-Európa - hogyan tudjuk kontrollálni a saját sorsunkat?
Kelet-Közép Európa jövőjét a rendelkezésre álló erőforrások és képességek, röviden a potenciál határozza meg. A kérdés, hogy a potenciált mennyiben tudjuk felhasználni a régió polgá
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Top 10 osztalék részvény - 2025. szeptember
Szeptember másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőz
Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Mi lesz a kormány ötezermilliárdos tervével? Szaporodnak a kérdőjelek
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
