Közösen dolgozik a Random Capital és a Navigator Investments
A brókercég 2009-es indulását követően a Random Capital az online brókeri szolgáltatások piacának meghatározó szereplője lett. A cég mára a legnagyobb független háttérű online brókercégnek számít a Budapesti Értéktőzsdén és Magyarország egyik legaktívabb magán-befektetői bázisával rendelkezik. Versenyképes áraival és szolgáltatásaival ügyfél megbízásainak döntő része a Budapesti Értéktőzsdén teljesül.
A NAVIGATOR Investments magántőke-befektetések szervezésével, vállalatfinanszírozással és stratégiai managementtel foglalkozó társaság. A kis- és közepes vállalatoknak kínált szolgáltatások keretében az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet fordítottak a generációváltás kihívásaival küzdő ügyfeleik - KKV-k és családi vállalkozások - speciális problémáinak kezelésére.
A két társaság közösen az ötlet felmerülésétől, a sikeres bevezetésen át, a másodpiaci kereskedés támogatásig végig tudja kísérni a - nyilvános értékpapír-piaci megjelenés és tőkebevonás iránt érdeklődő - vállalatokat.
Virág Ferenc, a Random Capital vezérigazgatója elmondta, hogy a Kijelölt Tanácsadói státusz elnyerése az első lépése annak a hosszú távú stratégiának, amely mentén a Random Capital a befektetési szolgáltatások teljes körét nyújtó brókercéggé válik:Hiszünk a magyar tőkepiacban! A fejlődés elsősorban azon múlik, hogy mennyire használják a tőzsdét tőkebevonásra a hazai vállalatok. Éppen azért akarunk aktív szerepet vállalni a potenciális tőzsdei cégek felkutatásában és piacra lépésük támogatásában, hogy ezt a folyamatot elősegítsük, erősítsük. Biztosak vagyunk abban, hogy a két társaság közösen a tőzsdére lépő társaságoknak is versenyképes megoldásokat tud nyújtani.
Jutasi Zoltán, a NAVIGATOR Investments vezérigazgatója szerint nemzetgazdasági szinten is komoly problémát okoz a rendszerváltás után induló vállalkozások első generációs tulajdonos-vezetőinek tömeges kiöregedése és utódlásuk kezelése:Ezen cégek között számos olyan vállalkozással találkozhatunk, amelyeknek a nyilvános tőkepiacon történő megjelenés optimális megoldást jelent. Bővítjük a NAVIGATOR által nyújtott szolgáltatások körét, hogy ezzel is hozzájáruljunk a hazai KKV szektor jövőképének alakításához. Az Xtend piaci megjelenés és a nyilvános értékpapír kibocsátás tökéletes megoldást nyújthat a leköszönő generáció egyik legnagyobb dilemmájára: Értékesíthetik a cég egy részét és benne maradhatnak az üzletben úgy, hogy mindeközben professzionális menedzsment veszi át a cég irányítását.
A vezérigazgatók kiemelték: a Budapesti Értéktőzsde Xtend piaca jó kezdeményezés, amely a köré épített pénzügyi és egyéb ösztönző rendszerekkel (elsősorban a BÉT által tervezett pályázati rendszerrel és a most induló Tőzsdefejlesztési Alappal) együtt meghozhatja a várva-várt áttörést. A tőzsdén jegyzett vállalatok számának növelésében a megoldás kulcsa ugyanakkor továbbra is a közvetítő rendszer, így a brókercégek és tanácsadók kezében van.Rossz hírt kaptak a britek: régóta nem látott csúcsra ugrott az infláció
A kamatcsökkentés reménye kezd szertefoszlani.
Trump vs. dollár: kiütés vagy van visszaút?
A szakértő szerint a történelmi tapasztalat egy irányba mutat.
Itt a bejelentés: újraindult az olajszállítás Magyarországra a Barátság-vezetéken
Gyorsan helyreállították.
Bloomberg: Trump kemény kérdést intézett Orbán Viktorhoz
Miért blokkolja az ukrán uniós csatlakozást?
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Merre mozdulhat az arany ára?
Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj
SPB: Alacsony kereslet és növekvő költségek veszélyeztethetik az amerikai vállalatok nyereségességét
Emelkedésnek indult a román CPI az energia ársapkák kivezetésének köszönhetően. A piac összességében pozitívan reagált a költségvetés rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszít
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr

Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni Mindenki jól jár a 3%-os hitellel? - Nem biztos. Sokan úgy gondolják, hogy a 3%-os kamat
Az AI gazdasági ára: Mibe kerül a terminátor-forgatókönyv elkerülése?
Amióta a szakértőkön kívüli világ is AI-lázban ég, a félelmek gyakran nagyobb sajtót kapnak, mint a technológiával járó előnyök. Vendégszerzőnk kutatások alapján vizsgálja meg, hogyan

Otthon Start Program - Büntetési szabályok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - Büntetési szabályok A 3%-os kamattámogatott Otthon Start Hitel óriási segítség lehet az ingatlanvásárlás előtt állóknak, a
Amikor Soros és Trump együtt szív
Donald Trump egész frissen szállt síkra a marihuána dekriminalizálása mellett, amivel váratlanul egy platformra keveredett Soros Györggyel. Zentai Péter, Zentucció elmélkedik arról, milyen elő


A 2025-ös FIDE Iskolák Világbajnoksága és a Smart Moves Summit az Egyesült Államokban ért véget (x)
Magyarország csapata az 55 versenyző közül a 23. helyet szerezte meg

Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.