12 évig a cég élén - Mi történt a Telekomnál Mattheisen alatt?
Nem esett össze a vállalat bevétele
A Magyar Telekom összes bevétele 2007-ben, vagyis abban az évben volt a csúcson, amikor már egész évben Christopher Mattheisen vezette a vállalatot.


- A távközlési cégek bevételei jellemzően csökkennek: az ügyfelek természetesnek veszik, hogy az egyre komplexebb és jobb (hangminőség, letöltési sebesség, sávszélesség stb.) távközlési szolgáltatások ára folyamatosan csökken, az éles verseny miatt iparági sajátosság az árak folyamatos eróziója.
- Megszorítás: a 2006-os magyarországi megszorítások érzékelhető hatással voltak a lakossági fogyasztás, így a távközlési cégek bevételeinek alakulására is
- Válság: a 2008-as globális gazdasági válság és annak későbbi hullámai (2011)
- Ágazati különadók: a Magyar Telekom az elmúlt években különadót, távközlési adót és közműadót is fizetett, az elvonás nyilván csökkentette a vállalat mozgásterét a piacépítésre, ügyfélszerzésre, ami hatott a cég bevételeire is
Montenegró elesett
A Magyar Telekom 2016-ig 3 operációból, a magyarból, a macedónból és a montenegróiból állt, amiből a magyar adta a bevételek 86-87 százalékát, a macedón a 8-9, a montenegrói pedig az 5 százalékát, az EBITDA-hoz a két külföldi leánycég 10-11 illetve 5-6 százalékot tett hozzá. 2017 elején azonban sokak meglepetésére a Magyar Telekom eladta montenegrói érdekeltségeit a Hrvatski Telekomnak. A tranzakció a DT csoporton belüli eszközátrendezésként is felfogható, mivel a Hrvatski is a Deutsche Telekom leánycége, vélhetően több szinergiahatást tudnak kiaknázni a horvátok a montenegrói céggel, mint a Magyar Telekom, a lényeg azonban az, hogy Mattheisen irányítása alatt csökkent a Magyar Telekom footprintje.Átalakul az iparág, fogynak a telekomosok
A változó iparági környezetre reagálva a Telekomnál folyamatos volt a költségcsökkentés, ami az alkalmazotti létszámon is nyomot hagyott (a folyamatos bérfejlesztés miatt a személyi költségek nem csökkentek nagy mértékben), miközben 2006 végén még több mint 12 300-an dolgoztak a Telekomnál, tavaly év végén már kevesebb, mint 9200-an, ráadásul úgy csökkent jelentősen a létszám, hogy 2012-től a korábban kölcsönzés keretében foglalkoztatott alkalmazottak főállású munkavállalóként dolgoztak tovább, a statisztika +1700 fővel módosult.
Összement a profit
A Telekom profitja 2008-ban volt a csúcson, azt követően a válság és a részben arra adott válaszként kivetett különadók miatt alaposan visszaesett a vállalat adózott eredménye, sőt, 2011-ben veszteséges volt a Magyar Telekom.
Piacvezető maradt a Telekom
A Magyar Telekomnak a sok esetben agresszív verseny ellenére a fontosabb szegmensekben sikerült megtartani piacvezető szerepét a magyar távközlési piacon.- Az enyhén zsugorodó hazai mobilpiacon a Telekom részesedése 48 százalék (tavaly szeptemberben),
- a nagyjából stagnáló vezetékes hang piacnak még mindig több mint fele a Telekomé (52,3% tavaly év végén),
- az éves szinten 5 százalék felett bővülő szélessávú vezetékes internetpiac 37,6 százaléka a vállalaté,
- a TV piacon 28,9 a Magyar Telekom részesedése.
Nem engedik ki az osztalékot
A távközlési cégek, így a Magyar Telekom részvényét is jellemzően osztalékfizető papírként tartják nyilván, a befektetők az árfolyamemelkedés reményén túl a hosszú állampapírok hozamát meghaladó osztaléka miatt veszik ezeket a részvényeket. A Telekom menedzsmentje korábban elsősorban az eladósodottság mértékéhez kötötte az osztalék szintjét, ebből a szempontból a Mattheisen-éra eleje kegyelmi állapot volt, utólag visszanézve kifejezetten alacsonyan állt a nettó eladósodottság, utána viszont több tényező eredőjeként (különadók, beruházási programok, frenvenciavásárlások stb.) alaposan megugrott a vállalat eladósodottsága, csak az utóbbi két évben tért vissza abba a 30-40 százalékos sávba, amit a menedzsment megcélzott.

Összeesett az árfolyam
Ha van szektor, amelyben a vállalatok részvényárfolyamai még mindig messze elmaradnak a válság előtti szintjüktől, az a távközlési szektor, ebből a szempontból a Telekom sem lóg ki a trendből. Christopher Mattheisen irányítása alatt (egészen pontosan 2007 eleje óta) a Magyar Telekom árfolyama 57 százalékkal került lejjebb. Különösen a 2009 és 2013 közötti szakasz csúnya, hiszen ezekben az években elképesztő rali zajlott a világ tőkepiacain, a Telekom árfolyama pedig csak esett. De nem lennénk igazságosak, ha a vezérigazgató nyakába varrnánk a közel 60 százalékos áresést, főleg, ha egy igencsak fontos szempontot nem vennénk figyelembe: 2007 óta részvényenként 482 forint osztalékot fizetett ki a Telekom, ha ezekkel korrigáljuk a grafikont, akkor már egészen más a kép, akkor már csak 11 százalékkal áll alacsonyabban most az árfolyam, mint 2007 elején.
Marad az osztalék
Nem lenne teljes a Mattheisen-éráról alkotott kép, ha nem beszélnénk a kilátásokról, mivel a 2018-as célokat is az előző vezérigazgató irányítása alatt fogalmazta meg a Telekom vezetése. Idén 611-ről 600 milliárd forintra csökkenhetnek a bevételek, az EBITDA viszont 186-ról 190 milliárd forintra javulhat, a szabad cash flow pedig a tavalyi 58,4 milliárd forint után közel 60 milliárd forint lehet, ami alapján a vállalat 1 milliárd darab részvényével számolva akár 60 forintos osztalék is kijönne részvényenként. De persze nem fog, a menedzsment újra 25 forint kifizetését célozta meg. Szóval egyelőre marad az óvatosság, a nagy várakozás a Digi mobilpiaci belépésére, egy állami mobilcég elindulására, vagy a cseh tulajdonos alatt a Telenor agresszívebb támadásaira. Kérdés, ezt a vonalat viszi-e tovább az új vezérigazgató, Rékasi Tibor.A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Mi köze a Columbo-sorozatnak Karikó Katalinhoz? - Sok minden kell egy jó kutatáshoz
Manapság az információ korlátlansága sok esetben a megértés korlátaival párosul.
A közép-európai részvények mentik meg a magyar befektetők hozamát?
A legjobb alapok már 15% felett hoztak idén.
Levette a keresztvizet az Európai Számvevőszék az EU-s helyreállítási alapról
Számos súlyos hiányosságot vetettek az Európai Bizottság szemére.
Van, akinek hatalmas bukta a pápaválasztás: kész vagyonok égtek el
Prevost nem volt kifejezetten esélyes, nagyon kevesen fogadtak rá.
Árrésstop: lépett az egyik üzletlánc, mennyiségi korlátozás jön
Várhatóan többen is követik majd a példájukat.
Olyan véleményt mondott a tűzszüneti javaslatról Oroszország erős embere, amit senki nem fog megköszönni
Obszcén, diszkriminatív és elutasító.
Megszólalt a Kreml Trump ajánlatáról: „ezt nagyon át kell gondolnunk”
Szerintük megváltozott a helyzet.
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Február 11-én vásároltam a mostani csomagom első adagját, szerintem három hónapig még sosem tartottam a MARA-t, mindig sikerült viszonylag gyorsan 20-30%-kal kiszállni belőle. Most éppen +8,6%
Balásy Zsolt: Leérvelni a populistát
Tegyük fel, hogy egy amerikai cég importál egy láda juharszirupot Kanadából, amiből boldog amerikai nagymamák, szép nagy unokák és Merry Christmas lesz. Trump narratívájában juharszirup,...
T
Midász király érintése
Folytatva a szombati sorozatot, most egy nyolcéves cikket teszek ki. Gyakran látni anyagilag jómódú vállalkozókat, akit éjt nappallá téve nagy odaszánással nagyon sikeresek lettek, ahogy vannak
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Az osztalék portfólióm - 2025. április
Kicsit megkésve, de itt vannak az áprilisi adatok. VáltozásokNem adtam és vettem semmit.Osztalékok: MO, T.Osztalékhozam (12 havi előretekintő): 5,47%.A portfóliómCompany NameSymbolCurrencyA
Hova tűnik a textilhulladék? Tényleg szükségünk van egy huszonhatodik szürke pólóra?
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel. Az Európai Unióban fejenként 12 kg felesleges texti
Egy lágyéksérv politikai-gazdasági anatómiája
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha már itthon két évet kellene várnia a műtétre. - A sérvét meg kell...
The post Egy lág
A legnagyobb hazugságok a pénzügyi szektorban
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az érdekellentét az eladók és a vevők közt. Azonban erősen hozzájárul az is, hogy a szemé


- Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
Ingatlanpiaci elemző
Pannonhalmi főapát: komoly egyetértés lehetett a bíborosok között
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.