Stagnálásba fulladt Európa egyik legnagyobb gazdasága

Az olasz gazdaság stagnált a harmadik negyedévben az előzőhöz viszonyítva a csütörtökön közzétett adatok szerint. Ezzel éppen elkerülte a technikai recessziót a második negyedév -0,1 százalékos zsugorodása után. Éves alapon a bővülés 0,4 százalékos volt. Míg év elején még 0,7 százalék körüli éves GDP-növekedésre lehetett számítani, addig jelenleg a 0,5 százalék tűnik reálisabbnak – és még ez is csak akkor elérhető, ha az év végén gyorsabb fokozatra váltanak Rómában.

A mostani adat mögött az áll, hogy míg a mezőgazdasági termelés ugyan képes volt bővülést felmutatni, addig az ipar csökkenő trendben van, a szolgáltatások pedig stagnálnak az olasz statisztikai hivatal, az Istat közlése szerint. A háztartások fogyasztása csökkent, az export az amerikai vámok ellenére képes volt nőni.

A lakossági fogyasztás az utóbbi 4 negyedévben egyre kisebb mértékben tudott hozzátenni a bővüléshez, míg most negatívba váltott a hozzájárulásának az előjele. Nem csoda, hogy az olaszok nincsenek különösebben költekező kedvükben. Noha ebben a negyedévben az inflációt meghaladó mértékben nőttek a bérek, a növekedés üteme lassult.

Ami azonban igazán fájó, hogy az olasz fizetések most szeptemberben átlagosan 8,8 százalékkal kevesebbet értek, mint 2021 januárjában.

A munkanélküliség ugyan nem változott érdemben – 0,1 százalékponttal 6,1 százalékra nőtt az előző hónaphoz képest – és ezzel nagyjából az eurozóna átlagának megfelelő szinten áll, de a fiatalok munkanélkülisége ennél lényegesen gyorsabban emelkedett: 0,9 százalékpontos növekedés után 20,6 százalékon áll.

Látványos lemaradás

A hervatag olasz növekedés még rosszabbul néz ki, ha kontextusba helyezzük. A németeknél ugyan tavaly és várhatóan idén is dinamikusabban fognak fejlődni, jövőre Berlin már átveheti tőlük a vezetést. A franciák jobban teljesítenek náluk, pedig róluk mostanság a legtöbbet a hosszú ideje tartó kormányválság és a költségvetési viták miatt lehet hallani.

Az EU-s mediterrán tagországokhoz viszonyítva válik igazán szembetűnővé a lemaradás. Jelenleg ezek az országok az európai növekedés hajtómotorjai a szépen teljesítő turisztikai szektoruknak és a jól elköltött uniós pénzeknek köszönhetően. Olaszországban azonban a turizmus nem volt képes hasonló dinamizáló szerepet betölteni, az uniós források felhasználását pedig lassú bürokrácia nehezíti.

Gond gond hátán

A lassabb növekedés mögött hosszú ideje fennálló szerkezeti problémák húzódnak.

Az egyik a mostanság egyre inkább egész Európa rákfenéjeként emlegetett alacsony versenyképesség. Míg más uniós országoknál azonban ez a probléma az utóbbi néhány évben súlyosbodott igazán,

addig a dél-európai állam már hosszabb ideje látványosan leszakadóban van.

Olaszországnak nincs elegendő innovatív vezetője – globális szinten élen járó nagyvállalatok vagy nagy növekedési potenciállal rendelkező fiatal cégek. Küzd a vállalati dinamizmussal, a cégek nehezen tudnak terjeszkedni vagy új ötleteket létrehozni

– fejtette ki Lone Christiansen, a Nemzetközi Valutaalap legutóbbi olasz országjelentését készítő közgazdász. "Ez több, országspecifikus és uniós szintű tényező kombinációjával magyarázható. Sok kisvállalkozásnak nehézséget okoz a fejlesztésekhez szükséges kockázati tőke finanszírozásának megszerzése, és hiány van képzett szakemberekből is. Paradox módon bizonyos, kisvállalkozásoknak nyújtott adókedvezmények valójában gátolják a növekedésüket."

A versenyképességet erősítő reformok és beruházások megindításának lehetőségét erősen korlátozza, hogy Olaszország államadóssága GDP-arányosan 137,9 százalékon áll, amivel Görögország után ők a második leginkább eladósodott ország az EU-ban. Ez a tény megköti a kormány kezét a költekezésben.

Szintén jelentős probléma a társadalom gyors elöregedése. Tavaly a termelékenységi ráta 1,18-ra csökkent – ez mélypont, és mérföldekkel a népességszám stabilan tartásához szükséges 2,1-es arányszám alatt található. A problémát mi sem szemlélteti jobban, mintha egymás mellé tesszük a társadalom ezredforduló eleji, jelenlegi és 2050-re előrejelzett korfáját.

A tendenciák a munkaképes korú népesség csökkenését vetítik előre. Ezt mérsékelhetné, ha több nő döntene a munkába állás mellett. Ugyan az országban hosszú ideje nő a nők munkaerőpiaci részvétele, még mindig csak 41,3 százalékon áll, ami a legalacsonyabb az EU-ban.

Az idősödő társadalom már most nagy terheket ró a közös pénzügyekre. A legfrissebb elérhető, 2023-as adatok alapján

a mediterrán államban költik az uniós tagországok közül a legtöbbet nyugdíjkiadásokra: a GDP 15,5 százalékát fordították erre a célra.

Mire lesz elég a Meloni-terv?

Természetesen az előbbiekben leírt kórkép a kormány előtt is ismeretes. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök hivatalba lépése óta több olyan lépést tett, amik enyhíthetnek a gondokon.

• Drasztikusan szűkítették a korai nyugdíjba vonulás lehetőségeit, valamint jövő évtől fokozatosan emelik majd az EU-s összehasonlításban már így is a magasabbak közé tartozó nyugdíjkorhatárt.
• Különböző kedvezményekkel támogatják a dolgozó anyákat, amivel a nők munkába állását szeretnék ösztönözni.
• Az előző években megszorításokat hajtottak végre, aminek köszönhetően a költségvetés hiánya már közel van a 3 százalékos célhoz.

Az irány tehát pozitív – kérdés, hogy mire lesz elég. Az ország problémái nem csupán számokban megfoghatóak, pszichológiai változásra is szükség lenne.

Évtizedek következetlen gazdaságpolitikája után és a kereskedelmi háború viszontagságai közepette a kormányfőnek most el kellene hitetnie, hogy érdemes beruházni az olasz jövőbe.

Csak az idő lesz képes megmondani, hogy sikerrel-jár-e.

Címlapkép forrása: Massimo Di Vita/Archivio Massimo Di Vita/Mondadori Portfolio via Getty Images