Prevost nem volt kifejezetten esélyes, nagyon kevesen fogadtak rá.
Várhatóan többen is követik majd a példájukat.
A kínai cégek egyelőre még tagadják, hogy elálltak volna a katódgyárak építésétől a lítiumban gazdag vidéken.
Úgy néz ki, mégsem zárult le a béketeremtés.
Felhívást intéztek a kijevi állampolgáraikhoz.
Szerintük megváltozott a helyzet.
Látták, ahogy lehajtja fejét, miközben a nevét újra és újra ismételték.
Egyértelmű az eredmény.
A bankszektor és a hitelpiac legfontosabb találkozójára készülhetünk 2025. május 22-én.
Obszcén, diszkriminatív és elutasító.
Megint lőnek Kasmírban.
Pakisztán vezetője hivatalosan is megszólalt.
Macron szerint a betartásának a figyelését elsősorban az amerikaiak fogják biztosítani.
Rengeteg tanulási és fejlődési lehetőséggel várunk.
Az ukrajnai fegyverszállítások leállítása kellene ehhez - mondja Peszkov.
Az új egyházfő már most kiejelentette: Ferenc pápa örökségét kívánja folytatni.
Elsőként Donald Trump jelentette be a sikert.
Őrültségnek tartja, hogy az EU leállítsa az Oroszországból érkező energiaszállításokat.
Egyetlen csapással katasztrofális bajba sodorhatják ellenfelüket.
Találkozzunk májusban a Portfolio AgroFood és AgroFuture konferenciákon!
De az amerikai pénzügyminiszteré a döntés.
Kovács Balázs vezérigazgatóval beszélgettünk.
Ha meghosszabbítják a kamatstopot, ez még magasabb is lehet.
Genfben egyeztet az USA és a távol-keleti ország.
Világszerte annyi áramot fogyasztottak 2022-ben, mint Franciaország.
Mindenképp befagyasztva tartanák a zárolt pénzeket.
Trump is támogatja azt, amit Zelenszkij most bejelentett.
Az USA közvetítésével hosszú tárgyalássorozaton vannak túl.
Alapjaiban változtatja meg az AI a bankolást?
Súlyos orosz támadások voltak Donyeck és Herszon megyékben.
A tűzszünetről egyeztettek.
Szállodai színvonalat ígér az állami vállalat.
Egymástól tették függővé következő lépésüket.
Nem ismerte el a cég, hogy bármilyen jogsértést követett volna el.
Sokat vár a piac a SEC új elnökétől.
Már Scott Bessent pénzügyminiszter is csődhelyzetről beszél.
A vámháborúról lesz szó a két nagyhatalom között.
A laza hengerfej csavarok olajszivárgást okozhatnak.
Finoman szólva sem készültünk fel megfelelően.
Fischer András, Luspay Miklós, Dojcsák Dániel, Jendrolovics Péter is előadóink között!
Enélkül nem lesz fegyvernyugvás.
Mínusz 4,4 Celsius-fokot mértek.
Csúcstalálkozóra érkezik Trump Szaúd-Arábiába.
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
12 óra alatt 13-an haltak meg.
Trump is egyre idegesebb Moszkvára.
Két településen is robbanást észleltek.
A forintra is inkább gyengülést várnak.
Gyakorlati, hasznos, érthető
Beperelték őket.
India szerint Pakisztán növeli csapatai létszámát a térségben.
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Fokozódnak a feszültségek India nyugati határánál.
Eszkalálódik a feszültség.
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Rengeteg tanulási és fejlődési lehetőséggel várunk.
Rengeteg tanulási és fejlődési lehetőséggel várunk.
Saját kecó, jó meló, stabil pénzügyek − útmutató elsőkézből a legjobb szakértőktől.
Saját kecó, jó meló, stabil pénzügyek − útmutató elsőkézből a legjobb szakértőktől.
Nagy István elmondta, mit kell tenni.
Nagy István elmondta, mit kell tenni.
Mit hoznak az intézedések?
A költségoptimalizálás hozhat felpattanást idén.
Braun Erik elemzése.
Nem jó ötlet a filmeket büntetni.
Kirívó magyarországi példát találtunk a gázáraknál is.
Közleményt adott ki a kínai külügyminisztérium.
Az EU és Brazília sincs Trumpék listáján.
Lengyelország ellen is lépett a kormány
Szombaton üléseznek.
Részleteket árult el XIV. Leó megválasztásáról.
Nem aratott osztatlan sikert.
A világ diszpróziumellátása egy csettintésre leállhat.
Az elemzők szerint vannak meglepő dolgok az inflációs adatban.
Számos világi és vallási vezetőt meghívtak.
Nagy érdeklődés mellett zajlott a Portfolio Investment Day konferencia.
Nagyobb bajban lehet Moszkva, mint ahogy eddig sejteni lehetett.
Legújabb vendégünk Hradszki László műgyűjtő, vállalkozó, a Hradszki Gyűjtemény tulajdonosa és a Műgyűjtők Klubjának egyik alapítója. Hradszki úr 15 éve gyűjt műtárgyakat, főként magyar kortárs alkotásokat és 20. századi magyar kerámiákat. Beszélgetésünk során bepillantást nyerünk egy izgalmas életútba, ahol az üzleti világ kreatív látásmóddal és szenvedéllyel találkozik. Megtudhatják, hogyan alakult ki Hradszki úr műgyűjtői szenvedélye, milyen szempontok vezérlik gyűjteményének bővítését, és miért fontos számára a fiatal, feltörekvő művészek támogatása. Tartsanak velünk egy inspiráló utazásra a műgyűjtés és vállalkozói sikerek világába! web: https://bodogaleria.hu/kult-szerda/ Facebook: https://www.facebook.com/bodogaleria Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCrKKZBEH6Y6dNFqY0vph1iA/videos Google: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9mZWVkLnBvZGJlYW4uY29tL2t1bHRzemVyZGEvZmVlZC54bWw Spotify:https://open.spotify.com/show/7fCbS806kN87g4rJ1hpZ7g www.portfolio.hu/portfolio-podcaster https://podcast.hu/podcast/kultszerda A felvétel a T20 stúdióban készült, t20studio.hu.
Egyetlen negyedév alatt vált a legnagyobb hazai ETF-é az OTP CETOP UCITS ETF, a tavaly áprilisi indulás után pedig egy év sem kellett ahhoz, hogy a tőzsdén kereskedett befektetési alap megharmincszorozza nettó eszközértékét. Mi áll a részvényalap sikerének hátterében? Erről beszélgetett Fazekas Gábor, az OTP Global Markets igazgatója, Turner Tibor, az OTP Alapkezelő általános vezérigazgató-helyettese, Máté-Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese, valamint Ács Gábor, a Millásreggeli gazdasági újságírója. A beszélgetést 2024. április 29-én rögzítettük.
Ma Magyarországon elterjedt gondolat, hogy kis összegekkel nem éri meg elkezdeni a megtakarítást. Emögött gyakran áll a „mindent vagy semmit” gondolkodási csapdája, amiből apránként ki lehet lépni. Ebben az epizódban Juhász Bettina, a Mélylevegő Projekt alapító pszichológusa és Fabriczki Rita, az OTP Bank megtakarítási termékekért és szolgáltatásokért felelős vezetője árulják el, hogy milyen konkrét módszerekkel lehet elkezdeni és új szokássá alakítani a takarékoskodást, és hogyan segíthetnek céljaink elérésében az olyan banki szolgáltatások, mint a Persely felkerekítés.
Üdvözlöljük a KultSzerda Podcast legújabb epizódjában, ahol a kortárs művészet két izgalmas alakja, Cserbik Rita és Murakami Patrick osztják meg művészetük kulisszatitkait. Cserbik Rita absztrakt expresszionista festőművész, aki a Szegedi Tudományegyetem festő szakán végzett, majd az Egyesült Államokban mélyült el az absztrakt expresszionizmus és az akciófestészet világában . Munkáiban dinamikus színpárosítás, strukturált felületképzés és egyedi formavilág jelenik meg, melyek a világ impulzusaira adott reflexióként születnek. Murakami Patrick japán-magyar származású pop art művész. Művészetében a pop art és a street art elemei keverednek, gyakran filozófiai és mitológiai témákat dolgoz fel. Munkáiban az amerikai pop art kultúra kiemelkedő alakjai, mint Andy Warhol, Keith Haring és Jean-Michel Basquiat hatása érződik. Ebben az epizódban a művészek megosztják közös alkotásaik történetét, beszélgetnek inspirációikról, technikáikról és arról, hogyan hatottak egymás művészetére. Felfedezhetjük, hogyan találkozik az absztrakt expresszionizmus és a pop art a közös vásznon, és milyen új perspektívákat hoz ez a kortárs művészet világába. Hallgassa meg az epizódot, és merüljön el két fiatal művészetének határfeszegetésében! web: https://bodogaleria.hu/kult-szerda/ Facebook: https://www.facebook.com/bodogaleria Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCrKKZBEH6Y6dNFqY0vph1iA/videos Google: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9mZWVkLnBvZGJlYW4uY29tL2t1bHRzemVyZGEvZmVlZC54bWw Spotify:https://open.spotify.com/show/7fCbS806kN87g4rJ1hpZ7g www.portfolio.hu/portfolio-podcaster https://podcast.hu/podcast/kultszerda A felvétel a T20 stúdióban készült, t20studio.hu.
Donald Trump április elején bejelentett vámcsomagja, majd annak részleges felfüggesztése jelentős hatást gyakorolt a pénz- és tőkepiacokra. Milyen következtetések vonhatóak le az elmúlt hetek piaci mozgásából, és hogyan készülhetünk fel ilyen mértékű volatilitásra befektetőként? Erről beszélgetett Sándor Dávid, az OTP Global Markets Multi-Asset Elemzési osztályának vezetője, Tardos Gergely, az OTP Bank Elemzési Központjának vezetője, valamint Gede Balázs, a Millásreggeli gazdasági újságírója.A beszélgetést 2025. április 15-én rögzítettük. Kérjük, figyelmesen olvassa végig tájékoztatónkat.
Mire számíthatunk 2025 tavaszán a pénz- és tőkepiacokon? Milyen piacbefolyásoló tendenciákra és eseményekre érdemes odafigyelni befektetői szemmel? Az OTP Bank friss Befektetési Stratégiájáról SándorDávid, az OTP Global Markets Multi-Asset Elemzési osztályának vezetője és TardosGergely, az OTP Bank Elemzési Központjának vezetője beszélgetett GedeBalázzsal, a Millásreggeli műsorvezetőjével. A beszélgetést 2025.április2-án rögzítettük.
Lássuk, mennyit kerestek a hitelközvetítők!
Kiszámoltuk, mennyit kereshet 3 vagy 5 év alatt, aki ügyes.
Szerinte Magyarország az egyik fény az egész világon.
Vajon meddig tart ez ki?
Érdekes adatokat hoztunk.
Interjú Darvas Zsolt közgazdásszal a vámháború okairól, lehetséges következményeiről.
Elindult a Portfolio új, személyre szabható befektetések támogatója. Töltsd ki rövid tesztünket, hogy kiderüljön, milyen profilú befektető vagy és melyik befektetési eszköz áll hozzád legközelebb! Tudj meg többet
A KSH adatait elemezte az OTP Ingatlanpont.
Holnap délben zárul a lehetőség.
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek...
Tegyük fel, hogy egy amerikai cég importál egy láda juharszirupot Kanadából, amiből boldog amerikai nagymamák, szép...
Folytatva a szombati sorozatot, most egy nyolcéves cikket teszek ki. Gyakran látni anyagilag jómódú vállalkozókat...
Feszült a viszony a világot jobbá tevő újítások két főszereplője, a tehetséggel érvényesülő mester és...
Kicsit megkésve, de itt vannak az áprilisi adatok. VáltozásokNem adtam és vettem semmit.Osztalékok: MO, T.Osztalékhozam...
A Pannonhalmi Főapátság levéltára valódi kincseket rejt, az ember csak ámul és bámul a régebbnél régebbi csodálatos...
Új év, új kihívások, új lehetőségek! Miközben a korábbi évek sokkhatásai még velünk maradtak, a kereskedelmi és vámháború, valamint az ezzel járó bizonytalanságok újabb tényezőként jelentek meg a kihívások sorában....
Új év, új kihívások, új lehetőségek! Miközben a korábbi évek sokkhatásai még velünk maradtak, a kereskedelmi és vámháború, valamint az ezzel járó bizonytalanságok újabb tényezőként jelentek meg a kihívások sorában....
Új év, új kihívások, új lehetőségek! Miközben a korábbi évek sokkhatásai még velünk maradtak, a kereskedelmi és vámháború, valamint az ezzel járó bizonytalanságok újabb tényezőként jelentek meg a kihívások sorában....
A Google 1,375 milliárd dollár kifizetésében állapodott...
Vajon elvitte valaki az 1,885 milliárd forintos főnyereményt...
Letért földkörüli pályájáról és az Indiai-óceánba...
XIV. Leó pápa megerősítette, hogy nevét XIII. Leó...
Termékbe jutott műanyag fóliadarab miatt hívtak vissza...
Kik a világ leggazdagabb örökösnői és melyek azok...
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A legfrissebb előrejelzés szerint a következő hét első napjaiban se tér vissza a nyárias idő Magyarországra.
Átfogó tanulmányt készíttet az Európai Bizottság a mezőgazdaság éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásáról.
Egész Magyarország közös felelőssége a madarak és a fák megóvása a jövő nemzedékeinek.
Véleményezhető a szántóföldi növényfajok vetőmagvainak, illetve a zöldség szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló törvénytervezet.
Óvatos enyhítésekről döntöttek a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseket illetően a a korlátozáson kívüli területeknél.
Május 10-én, szombaton Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében megdőlt a hajnali hidegrekord.