ingatlan

A kormánynak kellene kifizetnie a megdrágult euró terhét az építőipari importoknál

A kormánynak kellene kifizetnie a megdrágult euró terhét az építőipari importoknál

Az építőipari ágazat megsegítése kapcsán szükséges intézkedésekre tett javaslatot az ÉVOSZ, a szakszövetség szerint elkerülhető lenne a krízis, többek között az építőipari import termékeknél az euró 335 forint feletti árfolyamának a kormányzati kompenzációjával, vagy olyan intézkedésekkel, amelyek a munkaerő megtartására ösztönzik a cégeket, akár a járulékok megfizetése alóli mentesítéssel.

Karácsony Gergely: nem kell a boltoknak bérleti díjat fizetni

Karácsony Gergely: nem kell a boltoknak bérleti díjat fizetni

Karácsony Gergely főpolgármester és Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes tájékoztatóján a koronavírus miatti veszélyhelyzettel kapcsolatos fővárosi intézkedésekről volt szó, többek között a budapesti parkolási helyzetről, a szükséges szájmaszkokról, valamint arról is, hogy miként könnyítenék azon vállalkozók terheit, akik a fővárostól bérelnek üzlethelyiséget.

Közvetett tulajdonában álló ingatlanokat adott el az Appeninn

Közvetett tulajdonában álló ingatlanokat adott el az Appeninn

Az Appeninn mai tájékoztatása szerint a társaság közvetett tulajdonában álló ingatlanok értékesítéséről döntött, a cég további növekedési terveinek megvalósításához szükséges portfóliótisztítás keretében.

Amíg nincs kijárási tilalom, biztos, hogy jár a BKV

A közösségi közlekedés fenntartását kötelezőnek és szükségszerűnek látjuk, amíg nincs kijárási tilalom – mondta el Varga Ivett, a BKK vezérigazgatója a Népszava interjújában. Kitért arra is, hogy mennyi utas használja most a BKK járatait, és hogy milyen ütemben csökkenthető a járatszám, ahogy egyre kevesebb lesz az utasok száma.

Ingatlanalapok jelenthetik a menedéket a hozamesés elől?

Ingatlanalapok jelenthetik a menedéket a hozamesés elől?

Az utóbbi napokban a tőzsdéket a koronavírus miatti eladási hullám jellemezte, melynek következtében a világ részvényindexei jelentősen visszaestek. A FED rendkívüli kamatvágásokkal (két hét alatt kétszer nyúlt ehhez az eszközhöz), és eszközvásárlással valamint egyéb eszközökkel csökkenteni próbálta a vírus miatt kibontakozó válsághelyzet hatásait - szerepel a Diófa Alapkezelő közleményében.

Nagy változás a földhivatalokban: nincs mától személyes ügyintézés

Nagy változás a földhivatalokban: nincs mától személyes ügyintézés

A COVID-19 járvány terjedésének megelőzése érdekében a papír alapú ügyintézés egyik utolsó bástyájának számító földhivatalok is úgy döntöttek a mai nappal, hogy a személyes ügyfélfogadás helyett a bejárat előtt elhelyezett és felügyelt ládákban fogadják a kérelmeket. Az érdemi ügyintézés és a kérelmek elbírálása továbbra is folyamatos, tulajdoni lapok azonban csak elektronikusan kérdezhetők le – hívta fel a figyelmet a Deloitte.

A WeWork sorsát is megpecsételheti a koronavírus

A WeWork sorsát is megpecsételheti a koronavírus

Kihátrálhat a SoftBank abból a részvényvásárlásból, ami a WeWork-mentőakció részét képezte volna. Ez nagy csapást jelenthet a vállalatra, a koronavírus ugyanis a közösségi irodák iránti keresletet is visszaveti és már eddig sem állt túl fényesen a vállalat pénzügyileg.

Újabb szállodai felajánlás: több ezer cseh beteg elszállásolása oldódik meg

Már több cikkben is beszámoltunk róla, hogy lakásokat, szállodai szobákat ajánlanak fel magánemberek és szállodatulajdonosok az egészségügyi dolgozóknak, valamint az ellátást igénylőknek, hogy ezzel segítsék a jelenlegi járványhelyzetet. Itt az újabb felajánlás most Csehországban. A magyar piacon is aktív ingatlanfejlesztéssel foglalkozó CPI Group ajánlotta fel az összes csehországi szállodáját, a betegek elszállásolására - szerepel a cég honlapján.

Sokan kérték az ingyenes parkolást: megszólalt Karácsony Gergely

Az eddigi bejelentéseken túl (csütörtöktől érvénybe lépő nyári közlekedési rendről a BKV járatain, az elsőajtós felszállás megszüntetéséről, a csökkentett díjas Bubi használatáról, a bezárt játszóterekről) Karácsony Gergely a budapesti parkolás kérdéséről is megszólalt, nagyon sok lakossági megkeresés érkezett ugyanis, hogy a jelenlegi helyzetben tegyék azt ingyenessé.

Mi lesz most? Összezuhan az építőipar?

Mi lesz most? Összezuhan az építőipar?

Többféle iparág szempontjából igyekszünk bemutatni, hogy a koronavírus miatti intézkedések és lépések miként befolyásolhatják az adott szektort, már beszámoltunk az ennek legjobban kitett turizmuson belül az Airbnb-s piacról és az ingatlanpiaci vonatkozásokat is számba vettük. Most egy építőipari tanácsadó bejegyzése alapján foglaltuk össze, hogy milyen hatásai lehetnek ebben a szektroban a folyamatosan szigorodó intézkedéseknek. Az anyagszállítás és a külföldi munkaerő nehézkesebb bejutása miatt csúszásokra számíthatunk, miközben az átmenetileg leállított projekteknél felszabaduló, és a más iparágaból atcsoportosuló munkaerő ezt akár ki is egyenlítheti.

Képeken az üres Budapest - Kihaltak a legnépszerűbb helyek a városban

Képeken az üres Budapest - Kihaltak a legnépszerűbb helyek a városban

Ausztriában mától, Olaszországban már egy hete, csak a legindokoltabb esetben mehetnek az emberek az utcára. Magyarországon ugyan még nem jelentették be a kijárási tilalmat, ugyanakkor különösen az időseknek erősen ajánlott, hogy ne hagyják el az otthonaikat. Az utazási korlátozások és a lakosság otthonmaradása a népszerű turistalátványosságok helyszínein is meglátszódik. Kiürültek a fürdők, a vár és a múzeumok.

Elkezdődött a mobil járványkórház építése (képek)

Elkezdődött a mobil járványkórház építése (képek)

Március 15-én délután az opertaív törzs sajtótájékozatóján jelentette be Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője, hogy megkezdik Kiskunhalason egy mobil járványkórház építését. A munkálatok a mai nap el is kezdődtek, mutatjuk a képeket.

Ingyenessé tette az Airbnb a lemondásait

Ingyenessé tette az Airbnb a lemondásait

A koronavírus okozta helyzetben rendkívüli intézkest vezetett be az Airbnb, minden foglalását ingyenesen lemondhatóvá tette, országtól függetlenül, hogy az emberek ne érezzék azt, hogy azért kell utazniuk mert nem fogják visszakapni úgysem a pénzüket - írja a Bloomberg.

Lakáshitelek koronavírus idején: ezt ajánlják most a bankok

A február eleji emelkedést követően nem változtak érdemben a bankközi kamatok az elmúlt hetekben, így hasonló kamat mellett kínálják új lakáshiteleiket is a bankok, mint egy hónappal ezelőtt. Néhány helycsere azonban történt a banki listákon, így bemutatjuk Magyarország legjobb lakáshiteleit, személyre szabott hitelkalkulációhoz a Pénzcentrum kalkulátorát ajánljuk.

A koronavírus miatt lemondott szállások? - Mutatjuk a jogi lehetőségeket

A koronavírus terjedése és a további terjedés megakadályozása érdekében bevezetett hatósági intézkedések - utazási korlátozások és tilalmak, karanténok - jelentősen befolyásolhatják a szerződéses kötelezettségek teljesítését. A probléma a gazdasági szereplőket és a magánszemélyeket is érinti, utóbbiak esetében elég csak a lemondott szállások és repülőjegyek után vissza nem térített összegekre gondolni. A szakértők figyelmeztetnek: ha valaki szabadulni szeretne a szerződéses kötelezettségek alól, várhatóan önmagában a vírusra való hivatkozás nem lesz elégséges - derül ki a PwC tanulmányából.

Bekerült a legizgalmasabb stadionok közé a Puskás Aréna

Bekerült a legizgalmasabb stadionok közé a Puskás Aréna

A világ legnagyobb online stadion adatbázisában, a StadiumDB.com oldalon már tizedik alkalommal indítanak szavazását az év futballarénájára. A világ összesen 19 országából összeválogatott 21 létesítmény között ott van a tavaly novemberben átadott Puskás Aréna is.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.