ingatlan

Az év tőzsdei sztorija lett volna - Helyette az év bukása lett

Az év tőzsdei sztorija lett volna - Helyette az év bukása lett

Néhány hónapja a WeWork alapítója, Adam Neumann nagyban azon dolgozott, hogy tőzsdére vigye a coworking irodákat működtető céget. Akkor még az amerikai tőzsdék versenyeztek a bevezetésért. Amint azonban közzétette az IPO prospektusát a cég és fény derült a hatalmas veszteségekre, a fenntarthatatlannak tűnő üzleti modellre és az alapító furcsa üzelmeire, pillanatok alatt összeomlott a sztori. Nemhogy a remélt közel 50 milliárd dolláros vállalatérték nem lett meg, de a tőzsdére lépés sem sikerült és legnagyobb tulajdonosa, a SoftBank kénytelen volt pénzügyi mentőövet dobni neki, hog egyáltalán túléljen.

Proptech: nem mind arany, ami fénylik

Proptech: nem mind arany, ami fénylik

Míg 2008-ban globálisan 20 millió dollárt fektettek a befektetők proptech cégekbe, addig 2018-ra volt olyan cég, amibe önmagában 12 milliárd dollárt. A proptech mostanra olyan méretű cégeket hívott életre, mint az Airbnb vagy a kezdetben ígéretesnek tűnő, de mára a túlélésért küzdő Wework. Ez utóbbi kapcsán felmerül a kérdés: attól, hogy egy cég a proptech iparágba pozicionálja magát, valóban végez-e olyan tevékenységet, és az oda áramló, egyre nagyobb mértékű befektetési tőke mekkora kockázatot hordoz magában?

Egyre nagyobbra nőnek a magyar tőzsdei ingatlancégek

Egyre nagyobbra nőnek a magyar tőzsdei ingatlancégek

Kifejezetten jó évük van idén a hazai tőzsdén jegyzett ingatlancégeknek, alapvetően támogató működési környezettel szembesülnek. Mindhárom vállalat, a Graphisoft Park, a BIF és az Appeninn is bővítette ingatlanportfólióját az elmúlt hónapokban, utóbbi két vállalat pedig alapos átalakuláson, bővülésen megy keresztül, a portfólióméretek növekedése, a kihasználtság emelkedése mindhármuk bevételén és profitján tükröződik. Mégis egymástól nagyon eltérő tőzsdei pályát jártak be a BÉT-en jegyzett ingatlanvállalatok idén, mert miközben az Appeninn árfolyama csak stagnált, addig a Graphisoft Park árfolyama közel negyedével, a BIF-é pedig közel felével emelkedett tavaly év végéhez képest, ezzel utóbbi két vállalat részvénye a legjobban teljesítők közé tartozik a Budapesti Értéktőzsdén.

Így épült meg az ország legdrágább épülete (TOP 10 sztori - 8.)

Így épült meg az ország legdrágább épülete (TOP 10 sztori - 8.)

Több mint 10 év huzavona, több százezer tonnányi építőipari anyagfelhasználás, sok milliárd forint és több tízezer néző, akik már decemberben megtapasztalhatták, hogy milyen lett az ország egyik legdrágább és legnagyobb épülete, a nemzet stadionja, a 2019-ben elkészült Puskás Aréna. Megnéztük honnan indult, és végül mi lett a stadion projekt kifutása.

Eladó a „világ teteje”

Az Emaar Properties eladja a világ legmagasabb épületének tetején lévő kilátót – értesült a Reuters. A Burj Khalifa felhőkarcoló turistalátványosságából akár egymilliárd dolláros bevétele is származhat az üzemeltető társaságnak.

Fellélegezhet az Airbnb: európai szintű döntés született

Fellélegezhet az Airbnb: európai szintű döntés született

Az Európai Bíróság friss döntése értelmében az Airbnb nem szabályozható úgy, mint egy internetes szolgáltatást nyújtó ingatlanközvetítő. Az EB egy francia ügyben foglalt állást, melynek tétje az volt, hogy az internetes szállásportál kényszeríthető-e az ingatlanközvetítőkre vonatkozó, szigorú helyi szabályok betartására. A Taylor Wessing Budapest ügyvédi iroda ingatlanjogi szakértői szerint a döntésnek messzemenő következményei lehetnek az Airbnb és más új típusú üzleti modelleket követő, több tagállamban is szolgáltatásokat nyújtó online vállalkozások számára.

Több milliárd forintnyi hitelt fizetett vissza az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding csaknem 7,5 milliárd forint értékben törlesztette különböző hiteltartozásait, ezzel a társasággal szemben fennálló banki hitelállomány 40 százalékát előtörlesztette. A lépést többek között a Növekedési Kötvényprogram keretében bevont több mint 20 milliárd forint tette lehetővé, amelyet a társaság akvizíciós terveinek támogatása mellett pénzpiaci kockázatainak csökkentésére kíván felhasználni.

Itt épül ma a legtöbb új lakás - Vajon melyik kerület áll az élen?

Itt épül ma a legtöbb új lakás - Vajon melyik kerület áll az élen?

Ősszel a nyárinál lényegesen több eladó új lakás jelent meg a piacon. A hirdetési árak emelkedtek, azonban a fizetési konstrukciókhoz kötött kedvezmények általánossá váltak. Az őszi piac így némi élénkülést hozott a nyárhoz képest, de összességében mindez a lassuló lakáspiaci trendbe illeszkedik - derül ki a legfrissebb Budapesti Lakáspiaci Riport elemzéséből.

Jövőre Budapest lesz a világ egyik proptech központja

Jövőre Budapest lesz a világ egyik proptech központja

A Portfolio Csoporthoz tartozó Property Forum a világ vezető proptech-portáljával, az Unissu-val közösen útjára indítja Connect nevű globális rendezvényt. A Connect célja, hogy 180 ingyenesen megtekinthető, TED Talk stílusú videót hozzon létre és tegyen elérhetővé világszerte bárki számára, aki érdeklődik az ingatlanpiac jövője és a legújabb technológiák iránt. Budapest egyike lesz annak a 15 világvárosnak, ahol a szervezők által kiválasztott előadókról elkészülnek majd a felvételek. A március első hetében lezajló Connect-et minden városban, így Budapesten is, networking események kísérik, hogy az online ismeretszerzés mellett a kapcsolatépítésre is legyen lehetőség.

Ennyibe kerülnek a lakások Budapest kerületeiben - A te környékeden mennyit ér egy négyzetméter?

Ennyibe kerülnek a lakások Budapest kerületeiben - A te környékeden mennyit ér egy négyzetméter?

A hazai lakáspiac felívelő szakasza hatodik éve tart és a reál lakásárak is folyamatosan emelkednek azóta. Az eddigi historikus és nemzetközi tapasztalatok alapján egy-egy szakasz korábban nagyjából nyolc évig tartott, így okkal számíthatnánk arra, hogy – tisztán piaci viszonyok között – a következő két évben elérhetnénk az árcsúcsot. Az OTP Értéktérkép alapján megnéztük, mennyibe kerülnek ma a lakások Budapest és az ország különböző részein.

1 millió forintot nyert a Portfolio Lakás 2019 Kiállítás látogatója

1 millió forintot nyert a Portfolio Lakás 2019 Kiállítás látogatója

Az őszi Lakás Kiállítás kísérő nyereményjátékát idén másodszorra rendezte meg a Portfolio. A játékban az vehetett részt, aki a Lakás 2019 Kiállításon kiállított ingatlanokból vásárolt. A szerencsés látogató 1 millió forintot nyert, nyereményét szerdán vette át a Portfolio szerkesztőségében.

"Folyamatosan a csúcson vagyunk, csak mindig másik csúcson"

Csökkenő hozamok, emelkedő bérleti díjak, erős bérbeadói piac, komplex fejlesztések és olyan befektetők, akik eddig még nem merészkedtek be a magyar piacra. Többek között ezek jellemzik most az hazai irodapiacot, mindezekről Salamon Adorjánnal, az ESTON International vezérigazgatójával beszélgettünk.

Jövőre dőlhet el a plázastop sorsa

Jövőre dőlhet el a plázastop sorsa

Legkorábban januárban tárgyalhatnak a plázastop jövőjéről, melynek során eldőlhet, hogy változatlan formában, vagy kisebb módosításokkal marad-e fenn a jelenlegi elbírálási rendszer - mondta el a Világgazdaságnak Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.

A vagyonos családokat célozza a szolgáltatás, amiről még csak kevesen hallottak Magyarországon

A vagyonos családokat célozza a szolgáltatás, amiről még csak kevesen hallottak Magyarországon

A privátbankok mellett egy sokkal kiterjedtebb tevékenységgel foglalkoznak a bizalmi vagyonkezelők, létezésükről azonban csak kevesen hallottak, pedig már 5 éves múltra tekintenek vissza Magyarországon. Antall György, az Apelso Trust partnere és igazgatósági tagja a Portfolio-nak adott interjúban kifejtette, hogy akár tízezer magyar család számára is megfontolandó lépés lehet egy bizalmi vagyonkezelő felállítása, ehhez nem kellenek milliárdos vagyonok. A szakember szerint a hazai cégek egyik legégetőbb problémája most a generációváltás, és sajnos magyar tulajdonság, hogy mindent az utolsó pillanatra hagyunk.

Tető alatt a Biodóm - Végéhez közeledik az állatkert legújabb épületének első üteme

Tető alatt a Biodóm - Végéhez közeledik az állatkert legújabb épületének első üteme

Már jövő tavasszal lezárulhat az Állatkertben készülő Biodóm szerkezeti és gépészeti kivitelezése, a fejlesztésre a kormány eddig nettó 43,7 milliárd forintot biztosított a Fővárosi Önkormányzat részére. Az Állatkert öthektáros új zónája, benne a Biodóm 1,7 hektáros fedett növény- és állatparkjával, várhatóan 2021 végén nyílhat meg a látogatók előtt. Az Állatkert jelezte, hogy a kivitelezésre még le nem kötött kb. 6,6 milliárd Ft szűkös lehet a hátralévő feladatokra, és a teljeskörű megvalósításhoz további források szükségesek - derül ki a Fővárosi Állat- és Növénykert közleményéből.

Jelentős összefonódás a hazai építőiparban

Jelentős összefonódás a hazai építőiparban

A Bayer Construct Zrt. kivásárolta a társtulajdonost a francia Colas-szal közös generálkivitelezőből - írta meg a GVH alapján a Forbes. Az összefonódást a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta.

Ennyiért cserélt gazdát Kalifornia legdrágább háza

Ennyiért cserélt gazdát Kalifornia legdrágább háza

Minden idők legdrágább lakóingatlana lett Kaliforniában az a villaépület, ami egykor a "The Beverly Hillbillies" című sorozatban is szerepelt - írja a CNN. Az ingatlan 150 millió dollárért (45 milliárd forint) cserélt gazdát, ami az Egyesült Államok történetének második legdrágább lakóingatlan-tranzakciója.

Őt küldi Karácsony harcba a fővárosi gigaholding rendbetételére

Őt küldi Karácsony harcba a fővárosi gigaholding rendbetételére

2020 elején a BVH Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. élére is új vezető kerül. A BVH tulajdonában álló fővárosi közmű cégek (BGYH Budapest Gyógyfürdői Zrt., BTI Budapesti Temetkezési Intézet Zrt., FKF Nonprofit Zrt., FŐKERT Nonprofit Zrt., FŐKÉTÜSZ Kft., FŐTÁV Zrt.) üzleti és beruházási politikáját, szervezeti működését Walter Katalin fogja felügyelni. Exkluzív interjúban mesélte el nekünk, hogy milyen változtatásokat tervez a holding élén, mennyire nyitott az újításokra, milyen kitűzött céljai vannak, és azt is, hogy mindezekből mit fognak majd látni a budapestiek.

Így néz ki a jövőtudatos városépítés

Így néz ki a jövőtudatos városépítés

2050-re a Föld 9 milliárdos népességének 70 százaléka városban fog élni, de az energia 35 százalékát már most is az épülethasználat emészti fel. Így felmerül a kérdés: mitől lesz gazdaságilag fenntartható egy városrész? A Paulinyi & Partners cégcsoportjának szakemberei összegyűjtötték a 2020-as év négy legfontosabb trendjét, amelyek a fenntartható városépítészetet támogatják.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.