Itt a magyarázat a KSH-tól a foglalkoztatás-bővülési rejtélyre
A lakossági megkérdezésen alapuló, az uniós statisztikai előírásoknak megfelelően végrehajtott Munkaerő-felmérés (MEF) szerinti foglalkoztatottak száma 2012-ben éves átlagban 3878 ezer fő volt, 66 ezerrel több, mint egy évvel korában, derül ki a KSH friss összefoglaló jelentéséből. A 15-64 évesekre számított foglalkoztatási ráta 57,2%, ezen belül a férfiaké 62,5%, a nőké 52,1% volt. A KSH megállapítja: a létszámváltozás trendje 2010 óta növekvő irányú, és 2012. IV. negyedévére a foglalkoztatás a válság előtti szintre emelkedett.
Arra a kérdésre, hogy hol jelent meg a többletfoglalkoztatás, egy elég ellentmondásos képet kapunk. Egyrészt az egyéni vállalkozók, illetve a segítő családtagjaik száma 2012-ben 5,6%-kal 305,1 ezerre csökkent, az alkalmazottak száma (amely a foglalkoztatás döntő többségét adja) 72 ezerrel emelkedett. Szervezeti méret szempontjából az alkalmazotti létszám növekedését az utóbbi években a kétpólusúság jellemezte, egyrészt a legkisebb, maximum 4 főt foglalkoztató, másfelől a 300 fős és nagyobb méretűekre koncentrálódott, míg a kis- és középvállalkozások foglalkoztatási súlya mérséklődött.

Megmagyarázza a KSH az eltérést
A jelentés összegzi a KSH másik statisztikájában megjelenő adatokat, amelyek viszont épp ellenkezőleg, a létszám csökkenését mutatják. Ez az intézményi statisztika, ami a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásokat fedi le. Ez a statisztika a teljes nemzetgazdaságban a létszám 20 ezer fős csökkenését mutatja 2012-re. A különös eltérésre már többen, mi is kerestük a választ. Azt találtuk, hogy magyarázó lehet a közfoglalkoztatás, de nem egészen. A KSH most összeszedte, mi okozhatja az eltéréseket.
Eszerint "a tendenciák értelmezésénél azon túl, hogy mindkét adat reprezentatív felvételből származik, és így - akár eltérő előjelű - mintavételi hibával is számolni kell, a következőkre kell figyelemmel lenni":
- A közfoglalkoztatásba bevontak köre 2012-ben jelentősen bővült. Ezt a MEF részben az ún. recall error (emlékezési hiba) miatt, részben azért, mert kisebb volumenű közfoglalkoztatás a költségvetési szférán kívül is megvalósult, az intézményi statisztikánál némileg nagyobbnak jelzi.
- A MEF-ben számba vett foglalkoztatottak közül 2012-ben az egy évvel korábbinál 18 ezerrel többen jelöltek meg Magyarországon kívüli munkahelyet. Ez a növekmény az intézményi statisztikában értelemszerűen nem, vagy éppen csökkenésként jelentkezik. Azoknak a külföldi állampolgároknak a száma viszont, akik magyarországi munkáltatónál dolgoztak, vagyis az intézményi statisztikában is szerepelhetnek, néhány ezer fővel csökkent.
- A gyermekek utáni adókedvezmény igénybevételi lehetősége és az alacsonyabb adókulcs, párosulva a tb-jogosultság fokozottabb ellenőrzésével, némi kifehéredést eredményezett, elsősorban a kisméretű szervezeti körben. Ehhez szorosan hozzátartozik az is, hogy a válság elhúzódó következményei némi új, - de nem feltétlenül a munkaerőpiac stabil szegmensét megcélzó - pótlólagos munkaerő-piaci kínálatot eredményezett. A mikrovállalkozásoknál bekövetkezett létszámnövekedés, mely eleve csak a MEF-foglalkoztatotti létszámában tükröződik, így az átlagosnál dinamikusabb volt. (Ennek közvetett bizonyítéka, hogy a nem támogatott módon foglalkoztatottak létszámnövekedése a 10 fő alatti szervezetek körében másfélszerese volt az ennél nagyobbakra jellemzőnek.)
Tehát arról van szó, hogy egyrészt több közfoglalkoztatottat mutat a munkaerő-felmérés, mint az intézményi statisztika - és hivatalosan csak az intézményi statisztikából nyerhettünk eddig közfoglalkoztatási létszámot. Másrészt bizonyos külföldön dolgozókat bemér a munkaerő-felmérés, így ők is beleszámítanak a hazai foglalkoztatotti létszámba, harmadrészt pedig jelentkezett valamennyi fehéredés, aminek lehetséges hatására mi is utaltunk korábban.
33%-kal több külföldön dolgozó
A külföldön dolgozókról megtudjuk még, hogy 2012-ben a munkaerő-felmérésben 82,3 ezren jelöltek meg határon kívüli munkavégzési helyet. Ez a felmérés egyébként csak azokat veszi figyelembe, akiket magyarországi háztartáshoz tagjaként azonosítanak. Ez tehát jelenthet ingázókat vagy rövid időre vagy nem túl régen külföldön munkát vállalókat is.
Ebből is következik, hogy ez a felmérés a külföldön dolgozók teljes számának felmérésére nem alkalmas, de alkalmas bizonyos változások jelzésére. Így például az, hogy az utóbbi évben 33%-kal nőtt a szoros magyarországi kötődésüket megtartó külföldön munkát vállalók száma jelzi, hogy a háztartások egyre rugalmasabban reagálnak a munkaerő-piaci változásra és a nyitott európai munkaerő-piaci lehetőségekre.

Trump eltörölné Biden egyik örökségét, megrántották a piacokat
Változás az AI-chipek szabályozásában.
Kijött az első felmérés: nagyon úgy néz ki, hogy vállaltan magyarellenes vezetőt kap Románia
George Simion fölényesen vezet a második forduló előtt.
Nem változtatott a Fed a kamatokon, de még rengeteg a nyitott kérdés
Nagyot nőttek a kockázatok a Fed szerint.
Pápaválasztás 2025: fekete füst szállt fel, egyelőre nincs pápa – Percről percre híreink a Vatikánból
Cikkünk folyamatosan frissül.
Pápaválasztás 2025: Felszállt az első füst a Sixtus-kápolnából
Megtörtént a szavazás első köre.
Moszkva terrorizmussal vádolja Kijevet, Ukrajna állítólag már most azonnal aláírná a tűzszünetet - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.
A leggyengébb láncszem - Az kell Trumpnak, amivel az USA visszafejlődne
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza lehet csinálni, és mindent az Egyesült Államokba vinni, de nem éri meg:...
The post A
Pályázati reform 2025: egyedi döntések, egyedi pénzek
2025 tavaszán a magyar kormány gyökeresen átalakította a vissza nem térítendő beruházási támogatások rendszerét.
Ujjlenyomatos feloldás: biztos nagy ötlet?
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a telefonom, hogy visszataláljak majd a szállásra. Bár jó a közbiztonság Isztanbulban, elkezdtem go
Kína és a hidrogénipar fejlődése
Kína újabb energiapiaci áttörésre készül, de a hidrogén esetében egészen más stratégiát alkalmaz, mint korábban a napenergia terén.
Science Under Strain
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly from China. However, beginning around 2016, this long-standing flow of indiv
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Nemzetközi bankolás fájdalmai 2025-ben
Van némi bevételem dollárban, amit szerettem volna KonyhaTündér befektetési számlájára helyezni. A mögöttes termék dollárban lesz, tehát az Európai Unióban dollárból dollárba szerettem v

Bővül az Újház építőanyag értékesítési pontok száma (x)
Ismét elindult a nevezés a Virágos Magyarország versenyre (x)

- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Szó sincs arról, hogy véget ért a tankok aranykora: igazi szintugrás következik
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Ingatlanpiaci elemző
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Hova mehetnek most a megtakarítások?
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.