Lefeküdtünk az utált IMF-nek

Szinte az egyetlen pozitívum a tegnapi kormányzati bejelentésben az, hogy végre megtörtént. A közlemény közreadásának körülményei azonban elkeserítők, meglátásunk szerint legalább öt okból.

Kommunikációs 180 fok: A legnyilvánvalóbb probléma, hogy a kormányzat ebben a kérdésben csupán az utolsó 72 órában is olyan inkonzisztensen viselkedett, hogy az egy hiteles gazdaságpolitikától elfogadhatatlan. Az egyes médiumoknak szinte még saját, legfrissebb címlapjukról sem kellett ellapozni ahhoz, hogy a délutáni döntéssel tökéletesen ellentétes kormányzati megnyilvánulást idézhessenek. Ilyen erőteljes hátraarc példátlan a magyar gazdaságtörténetben, és az benne a bizarr, hogy tulajdonképpen nem is lett volna rá szükség. A magyar gazdaságpolitika összességében ugyanis a Széll Kálmán terv óta egyáltalán nem állt annyira távol az IMF szemléletétől, mint amennyire a kommunikáció ezt nap mint nap sugallta. (Jellemző: a nagy magyar szabadságharcunk közepette elemzői körökben kaján kacsintgatás közepette szokták mondani: "Brüsszel sem rakott volna össze jövőre szigorúbb költségvetést... pont ilyet rakott volna össze, ééérted?") Valójában a kormány most sokkal inkább a saját kommunikációs képével került súlyos ellentmondásba, nem pedig az eddig képviselt gazdaságpolitikával. Ahogy most, az első nyilatkozatok után kinéz, a kormány továbbra sem mond le arról, hogy a valósággal csak laza kapcsolatban lévő virtuális világról beszéljen. Ám ez érezhetően egyre inkább rombolja a hitelességet.

Ízlelgessük magunkban: "A pénzügyi stabilitás korába értünk, ezért kérünk egy biztonsági hitelkeretet, hogy növekedhessünk." Ez legalább akkora nonszensz, mint amit 2010 nyarán hallhattunk: "Akkora államcsődben vagyunk, hogy azonnal csökkentenünk kell 500 milliárd forinttal az adókat, a kiadásokhoz meg nem nyúlunk."

Rossz időzítés: Egyrészt természetesen későn jött. Ha egy készenléti hitelmegállapodást hónapokkal, de akár hetekkel ezelőtt megkötünk, akkor sok milliárd forintot spórolhattak volna meg a háztartások és az állam. Akkor a külső kockázatokkal való őszinte szembenézésként lehetett volna még eladni, most már csak pánikreakciónak. Az európai adósságválság újabb hullámára nem rogyott volna meg ennyire a forint és nem szöktek volna az egekbe az állampapírhozamok. Az időzítés taktikailag sem sikerült. Az IMF európai vezetője, Antonio Borges épp tegnap délelőtt jelentette be lemondását, túl voltunk egy sikeres kötvényaukción, egy feszült pénteket még elbírtunk volna, annyira azért nem volt erős még a finanszírozási feszültség. Ehhez képest még rá is bocsátottunk a kötvényekre, extra hozam mellett, IMF megállapodás, hozamesés előtt...

Egyeztetés nélkül: A taktikai időzítési probléma még nem is lett volna olyan súlyos, ha az IMF-fel előtte beszélünk. Nehéz viszont leírni azt a döbbenetet, amit a megfigyelők éreztek akkor, amikor kiderült, az IMF még csak nem is hallott az "új típusú együttműködésről". Vajon mennyire kelti ez a felkészültség látszatát? Ez a módszer még akkor sem védhető, ha ma délután kiderül, azért volt ez a nagy sietség, mert a keddi megbeszélésen a kormánnyal közölte az S&P, hogy pénteken jön a leminősítés. Sőt, akkor se, ha kedden megvolt az információ, hogy az IMF az ára a leminősítés elkerülésének. Tegyük még hozzá, hogy egyeztetés az MNB-vel sem volt, pedig nélküle sincs megállapodás.

Teljes tájékoztatlanság I.: A magyar gazdaságpolitika és gazdaságdiplomácia kínos leszerepelésének tekinthető az IMF egy három mondatos szűkszavú közleménye. Ebben ugyanis jelezte: arról szó sem lehet, amit a kormány elképzel, nevezetesen, hogy az épp Magyarországon, egészen más célból tartózkodó IMF-küldöttséggel kezdjen majd tárgyalásokat egy új együttműködésről.

Teljes tájékozatlanság II.: : Már a közleményből is kiderül, azóta pedig még inkább megerősítést nyert, hogy a kormány az együttműködést (a hitelkeret elérését) úgy képzeli el, hogy nincs a gazdaságpolitikát érintő megállapodási kötelezettsége. Láthatóan nincs végigondolva, hogy ilyen hitelmegállapodásra lehetünk jogosultak, márpedig ez ügyben finoman szólva sem egyértelmű a helyzet.

Önérdek rombolás:: Azzal, hogy a kormány egyeztetés nélkül tett bejelentést, olyan erős megegyezési kényszerbe került, ami nyugodtan tekinthető úgy, hogy lefeküdt az IMF-nek. Kósa Lajos vagy éppen Orbán Viktor utólagos fogadkozása, hogy a magyar szuverenitásból nem engedünk, már csak elkésett próbálkozásnak tekinthető. Képzeljük csak el, amikor leül tárgyalni a két fél, és (anélkül, hogy tippeket adnánk) az IMF előáll néhány, a kormány számára vad elképzeléssel: végtörlesztés leállítása holnap, bankadó kivezetése jövőre stb. Fel tudna-e még állni a kormány az asztaltól úgy, hogy másnap a piacok ne boruljanak? Azok után, hogy a kormány az eddig nagyon utált IMF behívásával elismerte, hogy kockázatos helyzetben van az ország?

Az egyetlen reménye e szempontból az lehet a kormánynak, hogy (mint már említettük) a kormány gazdaságpolitikája néhány lépést leszámítva már egyáltalán nem olyan "unortodox", mint ahogy azt szeretné láttatni. (Ez nem megszorítás. Ez meg nem egy pipa.)

Kár az elmúlt másfél évért

A kormány szép lassan körbeér. Hamarosan ugyanott leszünk, ahonnan elindultunk: kockázatosságunk miatt az IMF-támogatására szoruló ország. És bár sok fontos és jó döntés született, de az összkép mégis igen kiábrándító. A nagy különbözni vágyásunk közepette (többek között) elvesztettük nemzeti megtakarításaink egy részét, csináltunk egy olyan adóreformot, aminek jövő évi változatától minden épeszű embernek feláll a hátán a szőr, a gazdaságpolitika professzionalitásába vetett hit pedig nullára csökkent. Kár ezért az elmúlt másfél évért.