Tizenhat éve nem menekült így a tőke Magyarországról

Közismert, hogy a Magyarországon megtermelt érték egy része nem magyar állampolgárok kezébe kerül. Ezt aztán vérmérséklet szerint különféleképp szokták interpretálni, szerencsére azonban minden ősszel megjelenik a KSH statisztikája, amivel sikerülhet kibogozni, mi is zajlik a gazdaságban.

Először is: mi az a GNI?

Egy ország általános életszínvonalát gyakran szokták az országban előállított bruttó hazai termék, a GDP alapján jellemezni. Ennek a jól ismert kritikákon (környezeti károk, jövedelemegyenlőtlenség stb. figyelmen kívül hagyása) túl egyéb, kézenfekvő korlátai is vannak. Egyszerűen fogalmazva: a GDP-mutató nem mond semmit arról, hogy az idehaza megtermelt érték kihez kerül, külföldi vagy belföldi gazdasági szereplőkhöz.

Ha erre vagyunk kíváncsiak, akkor a hazai össztermék (GDP) helyett érdemes a nemzeti jövedelem (GNI) mutatójára koncentrálni. A GDP-t korrigálni kell a külföldről származó elköthető jövedelmekkel (a hazautalt munkabérekkel, a vállalattulajdonosok osztalékával, illetve az EU-támogatásokkal), hiszen ennyivel több elkölthető pénz kerül a belföldi gazdasági szereplőkhöz. Ellenkező irányú korrekciót igényel viszont az itt dolgozó külföldiek hazautalt fizetése, a külföldi (rész)tulajdonú vállalatok nyeresége, illetve a külföldnek fizetett kamatok. Ezek a korrekciók a GDP mutatótól elvezetnek a GNI-hoz, és így választ kaphatunk arra a kérdésre is, hogy vajon többet, vagy kevesebbet költhetünk annál, mint amit idehaza megtermelünk, illetve milyen tényezők játszanak ebben szerepet.

A fenti tényezők közül nyilvánvalóan a legnagyobb tételt az jelenti, hogy a Magyarországon működő, külföldi tulajdonú vállalatok profitja a külföldi tőketulajdonost illeti meg. Ezért cserébe viszont jóval kisebb az a magyar működőtőke a világban, amiért a hazai tőketulajdonosok realizálhatnak külföldről nyereséget.

A GDP-GNI rés

Ahogy azt már korábbi írásainkban is jeleztük, a magyar gazdasági szereplők kevesebb jövedelmet tudnak realizálni külföldről, mint amennyit itthon kapnak a külföldiek, ezért a GNI kisebb, mint a GDP. Ennek mértéke azonban nem végzetes. Sőt, tulajdonképpen érdekes, hogy ekkora (és folyamatosan bővülő) külföldi működőtőke-állománnyal miért nem nyílt nagyobbra a rés. 2011-ben 5,2 százalékkal volt kisebb a GNI, mint a GDP, és ennek a mutatónak az alakulásában igazából nem nagyon fedezhetünk fel trendet.

Körmönfontabban fogalmazva: 2011-ben 27 889 milliárd forintnyi értéket állítottak elő Magyarországon, ezt tovább növelte 477 milliárd forintnyi külföldön szerzett munkajövedelem, 399 milliárd forint EU-támogatás, illetve 2270 milliárd forint külföldön realizált profit. Ugyanakkor apasztotta a GNI-t, hogy a megtermelt értékből 4234 milliárd forint a külföldi tulajdonosokat illette meg, továbbá a Magyarországon élő külföldi munkavállalókat, valamint az EU-t is megillette némi pénz. Mindezek egyenlege adta ki a 26 508 milliárd forintos GNI-t.

Az alábbi táblázatos összefoglalást böngészve több érdekességet is megfigyelhetünk. Az egyik, hogy a "magyar tőkések" külföldön realizált jövedelme az elmúlt bő másfél évtized során nagyon dinamikusan emelkedett. Alapvetően ez az oka annak, hogy a GDP-GNI rés nem tágult, vagyis ebben a vetületben a globalizációnak egyáltalán nem voltunk a vesztesei.

Javítani tudtunk az EU-val szembeni egyenlegünkön is: a 2010-es visszaesés után most történelmi csúcsra ugrott a nettó forrásbevonás:

A GNI természetesen nem feltétlenül felel meg az egy év alatt ténylegesen elkölthető jövedelemnek. A fenti jövedelemelosztási játék után a gazdaság szereplői felvehetnek még újabb hitelt, a külföldi befektető a profitjának egy részét visszaforgathatja - egyszóval a jövedelemelosztás első köre után újabbak következnek. Ennek kapcsán érdemes megemlékezni egy szomorú jelenségről: az utóbbi 16 évben a külföldi tőketulajdonosok sosem forgatták vissza ennyire kis arányban az itt realizált jövedelmeiket, mint tavaly. A visszaforgatási ráta mindössze 14 százalék, vagyis nagyjából 7 forint nyereségből hagytak itt 1 forintot a befektetők. Ez még a válság négy évének átlagánál (21%) is jóval kisebb, a 2000-es évek békésebb szakaszában jellemző mértéknek (31%) pedig a felét sem éri el.