Válassz magadnak új lakást a bűnözési mutatók alapján
Az FHB a magánembereken túl a kisbefektetőknek, a professzionális nagybefektetőknek, a kisebb és nagyobb ingatlanfejlesztőknek, valamint az állami szerveknek, közintézményeknek és kutatóintézeteknek is ajánlja a legújabb ingatlanpiaci szolgáltatását. A cég ezen felül is ad néhány tippet, leginkább a lakossági ügyfelek területén, hogy kiknek is segíthet az új alkalmazás. Az Otthontérkép hasznos lehet első lakást vásárlók számára, egyetemistáknak és szüleiknek, Budapestre beköltözőknek, visszatelepülőknek egyaránt.
Az Otthontérkép technikailag négy fő elemből áll. Ezek a vizuális megjelenítés, a kvalitatív és kvantitatív információk, valamint a stock és flow információk, mint az ingatlanpiaci helyzetkép grafikonokkal, térképekkel és táblázatokkal alátámasztva. A térképeken átfogó képet kaphatunk Budapest egy-egy városrészéről, az adatokból pedig pontos képet kaphatunk a kínálatról, az értékesített lakások számáról, vagy akár a kínálati és értékesítési árakról.
Az FHB azok után, hogy úttörő módon elindította a Lakásárindexét, majd az Energiatanúsítványát, valamint egyéb ingatlanpiaci szolgáltatásait, most egy mindenki számára ingyenesen elérhető és hiánypótló, az egész régióban egyedinek minősülő lakásvásárlást segítő szolgáltatást indít Magyarországon.
Az Otthontérkép oldala április 17-től érhető el a www.otthonterkep.hu weboldalon.
Tűzveszély miatt hívja vissza a Tesla a népszerű otthoni akkumulátorát
Az eszközök túlmelegedhetnek, kigyulladhatnak.
Zuhan a bitcoin, ez már medvepiac
Elemzők szerint a bitcoin kilátásai továbbra is kedvezőtlenek.
Trump visszakozik és ez akár egy beismerés is lehet
Hamarosan aláír egy vámcsökkentési csomagot.
Európa hibrid támadás alatt: összeült öt NATO-hatalom védelmi minisztere
Berlinben tanácskoztak.
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Már minden szerencsejáték?
Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

