Brutális bevételt hozott a Sziget a lakáskiadóknak
Mekkora üzlet az Airbnb?
Korábbi elemzésekben a Portfolio Ingatlan is foglalkozott azzal, hogy miért dönt sok befektető - különösen a belvárosban - a rövidtávú turisztikai célú lakáskiadás mellett. A lakáskiadók közötti verseny az egyre több piacra lépő szereplő miatt ugyan növekszik, de egy jó elhelyezkedésű és jól menedzselt lakással még most is magasabb hozamok érhetők el, mint a hosszútávú bérbeadással.A Sziget hatása a budapesti szálláshelyekre
A Magyar Nemzetgazdasági Minisztérium mérése alapján az országba irányuló turisták 10-12 százalékát a fesztiválok jelentették tavaly, ami mintegy 100 milliárd forintnyi bevételhez juttatta a gazdaságot. A fesztiválszezon tehát a szállodaipar számára is rendkívül fontos időszak, ilyenkor több fővárosi szálloda maximálishoz közeli kihasználtsággal üzemel, miközben a rövidtávú lakáskiadás is magas szinten pörög."A turizmus közvetlen eredményein túl azonban az országimázshoz is nagyban hozzájárul, hogy amikor konkrét apropóból idejön egy látogató, akkor milyen benyomásokkal távozik az országból, és visszajön-e. A fesztiváloknak ebből a szempontból különösen nagy a hatásuk, az elmúlt évtizedekben sokan ezeknek köszönhetően tették fel Magyarországot a térképre." - mondta el Fülöp Zoltán, a Sziget Csoport menedzsere.A Szigetre érkező vendégek 85 százaléka külföldi, akik közül sokan az itt tartózkodásuk idejére a belvárosban keresnek maguknak szállást. Ez egyidejűleg több tízezer szálláshelyre teremt igényt, amiből mostanra az Airbnb-nek is egyre jelentősebb a szerepe.

Szálloda vagy Airbnb?
Néhány hete egyeztetések kezdődtek a Magyar Turisztikai Ügynökségnél a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által évek óta szorgalmazott, a rövid távú lakáskiadás szabályozásával kapcsolatos javaslatairól. Ennek kapcsán a kiadható napok számának korlátozása is felmerülhet, ami viszont nemcsak a szektor, hanem a fesztiválszezon alatt Budapestre látogató több tízezer turista számára is jelentős változásokat hozhat.A turisztikai céllal kiadott lakások iránti igényt jól mutatja, hogy egy olyan időszakban, mint a mostani, az Airbnb-n hirdetett közel 9000 ezer lakás mindössze 3 százaléka elérhető. Budapest belvárosában az egy és kétágyas helyekből a fesztivál utolsó előtti napján mindössze 23 állt rendelkezésre.A magas kereslet miatt viszont az árak is jelentősen módosultak. Az egy főre jutó szokásos 3-4 ezer forintos éjszakánkénti árakkal most egyáltalán nem lehet találkozni, a megmaradt szállások esetében az egy főre jutó szállásdíj a 20-30 ezer forintot is meghaladja.

"A felmerült esetleges korlátozások azért sem tesznek jót a piacnak, mert elriaszthatják azokat, akik most kezdenének turisztikai célú lakáskiadásba. Hogy ezzel kapcsolatban mire számíthatunk, érdemes-e még rövidtávú lakáskiadásba fogni, arról a Magyar Apartman Kiadók Szövetségének szeptemberi konferenciáján részletesebb információkat is megtudhatnak a résztvevők." - tette hozzá a szakember.
Kellemetlen meglepetés: itt a Fitch döntése Magyarországról
Megvolt az idei utolsó felülvizsgálat.
"Civilizációs eltörlés" fenyegeti Európát - Ez lehet Trump nagy stratégiája
Európának sürgősen változnia kell.
Évszázados hagyományt törne meg Donald Trump, ezen sokan kiakadnak majd
A legfelsőbb bíróság döntésén múlik.
Trump felfegyverezné a szövetségeseit, hogy megakadályozza a fenyegető konfliktust
Kiszivárgott a terv.
Újabb részvénykibocsátásra készül Elon Musk - Tényleg az űrbe rakétázhat a SpaceX
A világ legértékesebb cége születhet meg.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


