A nemzetbiztonsági stratégia Trump vízióját "rugalmas realizmusként" írja le, és azt állítja, hogy
Washingtonnak fel kell élesztenie a 19. századi Monroe-doktrínát,
amely a nyugati féltekét amerikai érdekszférának tekintette. A dokumentum arra is figyelmeztet, hogy Európa "civilizációs eltörléssel" néz szembe, és irányt kell változtatnia.
A 29 oldalas irat a legvilágosabb jele annak, hogy Trump fel akarja forgatni a második világháború utáni, az Egyesült Államok által vezetett, szövetségekre és multilaterális szervezetekre épülő világrendet. Ezt azzal kívánja megtenni, hogy az "Amerika az első" szemléletén keresztül értelmezi újra az ország kül- és biztonságpolitikáját.
A dokumentum szerint Trump "helyreállítja Amerika elsőbbségét" a nyugati féltekén, és a régiót a kormányzat külpolitikai prioritásainak élére állítja. A szöveg a "Monroe-doktrína Trump-féle kiegészítésének" nevezi ezt az irányváltást, amely az amerikai hatalom és prioritások szerzők szerint józan és hatékony helyreállítását célozza, és jelzi, hogy a térségben zajló nagyszabású katonai felfejlesztés nem átmeneti lépés.
Trump januári hivatalba lépése óta a kritikusok szerint az elnök retorikája a nyugati féltekén egyfajta modern kori imperializmust idéz. Korábban homályos megfogalmazásban beszélt a Panama-csatorna visszaszerzésének lehetőségéről, valamint Grönland és Kanada esetleges annektálásáról is.
Az utóbbi időben a Karib-térségben növekvő amerikai katonai jelenlét, valamint a venezuelai és más, drogkartellek által uralt országok ellen kilátásba helyezett szárazföldi csapások tovább erősítették az aggodalmakat egy olyan régióban, ahol Washingtonnak amúgy is terhelt múltja van a katonai beavatkozások miatt.
Az Egyesült Államok már több mint tízezer katonát, egy repülőgép-hordozót, hadihajókat és vadászgépeket vezényelt a Karib-térségbe.
A dokumentum utal Kína növekvő gazdasági befolyására is Latin-Amerikában, amely korábban is aggodalomra adott okot egymást követő amerikai kormányzatok számára. Az új stratégia kifejezett célja ennek az erősödő kínai jelenlétnek az ellensúlyozása.
Ázsiában Trump célja, hogy elrettentse Kínát egy Tajvan körüli vagy a Dél-kínai-tengeren kialakuló fegyveres konfliktustól, mégpedig az amerikai és szövetséges katonai erő jelentős fejlesztésével. A dokumentum szerint kiemelt prioritás a Tajvant érintő konfliktus megelőzése, lehetőleg az Egyesült Államok katonai fölényének fenntartásával.
A hagyományos európai szövetségesekről a stratégia borúlátó képet fest. Arra figyelmeztet, hogy a kontinens "civilizációs eltörléssel" néz szembe, és
ha megbízható partnere kíván maradni az Egyesült Államoknak, alapvető irányváltásra van szüksége.
Egyes európai kommentátorok szerint a dokumentum visszhangozza a szélsőjobboldali pártok beszédpontjait, amelyek Németországban, Franciaországban és több más hagyományos amerikai szövetségesnél mára fő ellenzéki erővé váltak.
A Trump-kormányzat célja a "nyugati identitás" helyreállítása Európában. Mindez egy olyan időszakban történik, amikor Trump az Egyesült Államokban egyre keményebb, sokak szerint nyíltan rasszista retorikát alkalmaz a színes bőrű bevándorlókkal szemben.
Az európai politikusok és tisztviselők kifogásolják Washington új hangnemét, ugyanakkor igyekeznek újjáépíteni hosszú ideig elhanyagolt haderejüket az Oroszországtól észlelt fenyegetéssel szemben. Eközben változatlanul nagymértékben támaszkodnak az amerikai katonai támogatásra.
A stratégiai dokumentum szerint az Egyesült Államok alapvető érdeke az ukrajnai konfliktus gyors rendezése és a "stratégiai stabilitás" helyreállítása Oroszországgal. Trumpnak hosszú múltja van Vlagyimir Putyin orosz elnökről tett pozitív és elismerő megjegyzésekben, amelyek régóta kritikát váltanak ki amiatt, hogy az elnök túl engedékeny Oroszországgal szemben.
A Reuters pénteki értesülései szerint Washington azt szeretné, ha Európa viselné a NATO hagyományos védelmi képességeinek túlnyomó részét, az információszerzéstől a rakétavédelemig. A javaslat olyan szoros határidőket tartalmaz, amelyeket egyes európai tisztviselők irreálisnak tartanak.
Forrás: Reuters
Címlapkép forrása: Shutterstock
"Civilizációs eltörlés" fenyegeti Európát - Ez lehet Trump nagy stratégiája
Európának sürgősen változnia kell.
Évszázados hagyományt törne meg Donald Trump, ezen sokan kiakadnak majd
A legfelsőbb bíróság döntésén múlik.
Trump felfegyverezné a szövetségeseit, hogy megakadályozza a fenyegető konfliktust
Kiszivárgott a terv.
Újabb részvénykibocsátásra készül Elon Musk - Tényleg az űrbe rakétázhat a SpaceX
A világ legértékesebb cége születhet meg.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


