Pályakezdők foglalkoztatása utáni adókedvezmények 2013-tól (x)
A 25 évnél fiatalabb munkavállalók esetében a kedvezmény mértéke a bruttó munkabér, de legfeljebb 100 ezer forint 14,5%-a, amely igénybe vehető egészen azzal a hónappal bezárólag, amikor a foglalkoztatott be nem tölti 25. életévét. Praktikusan tehát 12,5%-ot kell fizetnie a munkáltatónak, ugyanakkor a 100 ezer forint feletti részre a teljes 27%-os szociális hozzájárulási adót meg kell fizetni. Az új szabály már több éve a munkáltatónál dolgozó 25. év alatti munkavállalók esetén is alkalmazható, csökkentve ezzel az adóterhelést.
Pályakezdő 25 év alatti munkavállaló esetén (180 napnál nem hosszabb - biztosítási kötelezettséggel járó - munkaviszony esetén), a kedvezmény a bruttó bér, de legfeljebb 100 ezer forint 27%-a a foglalkoztatás az első két évében. Ezen utóbbi kedvezmény érvényesítéséhez szükséges, hogy a munkavállaló az állami adóhatóság által kiállított, 15 napnál nem régebbi igazolással (egy alkalommal) a munkáltató részére igazolja, hogy legfeljebb 180 nap biztosítási kötelezettséggel járó munkaviszonnyal rendelkezik. Az igazolás kiadása illetékmentes, és a pályakezdő személyesen, vagy meghatalmazottja útján kérheti egy formanyomtatvány kitöltése után az igazolást a lakóhelye szerinti illetékes adóhatóságtól. A kedvezményt a munkáltató minden olyan foglalkoztatottja után igénybe veheti, aki eleget tesz a feltételeknek. Hangsúlyozandó, hogy a kedvezmények alkalmazása korlátos, figyelni kell arra, hogy a 25. életév betöltésének hónapja után már nem jár kedvezmény.
A kedvezmény lényegében a START kártyával igénybe vehető kedvezményt helyettesíti (a kedvezmények egyidejűleg nem érvényesíthetőek). A START kártyával korábban igényelhető kedvezmény mértéke átlagosan alacsonyabb volt, mint az új kedvezmény.
A törvénymódosítás szerint továbbá a szakképzési hozzájárulás esetében - melynek adóalapja megegyezik a szociális hozzájárulási adó alapjával - a munkáltatónak lehetősége van az adóalap csökkentésére mindazon fentieknek megfelelő pályakezdő munkavállalók bruttó bérének értékével (nem pályakezdő 25. év alatti munkavállalókra ez nem vonatozik), de legfeljebb munkavállalónként 100 ezer forinttal, akik után a fent említett, foglalkoztatás első két évében igénybe vehető szociális hozzájárulási adó kedvezményt érvényesíti.
Érdemes tehát a munkáltatóknak számba venni a 25. év alatti munkavállalókat az érvényesíthető kedvezmények tekintetében, a munkaerő felvételnél pedig a pályakezdők magasabb mértékű adókedvezménye lehet vonzó tényező.

Az elemzések szerzői igyekeztek olvasmányos, ugyanakkor szakszerű általános információval szolgálni. A leírtak általános jellegéből adódóan, valamint az esetleges jogszabályi változások miatt kérjük, hogy a leírtak személyre szabott értelmezésével kapcsolatban lépjenek kapcsolatba velünk.
Tűzveszély miatt hívja vissza a Tesla a népszerű otthoni akkumulátorát
Az eszközök túlmelegedhetnek, kigyulladhatnak.
Zuhan a bitcoin, ez már medvepiac
Elemzők szerint a bitcoin kilátásai továbbra is kedvezőtlenek.
Trump visszakozik és ez akár egy beismerés is lehet
Hamarosan aláír egy vámcsökkentési csomagot.
Európa hibrid támadás alatt: összeült öt NATO-hatalom védelmi minisztere
Berlinben tanácskoztak.
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Már minden szerencsejáték?
Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
