A világ túloldaláról vette új adóötletét a kormány

‹ 1 2

Költségvetés: megéri bevezetni?

A legnagyobb jelentőségre költségvetési szempontból Argentínában tett szert az adónem. 2008-ban az argentin adóbevételek 7,15%-a jött a pénzügyi tranzakciók megadóztatásából, és egy friss adatközlés szerint idén februárban is a bevételek 6,8%-a származott belőle, tehát itt viszonylag stabil adóbevételnek tekinthető. Az adó kéz a kézben jár a válsággal, bevezetése mellett kirívó költségvetési nehézségek idején döntött Argentína mellett a többi latin-amerikai állam is. A legutóbbi nagyobb bevezetési hullám a 2000-es évek elején, a térség pénzügyi válsága idején söpört át a kontinensen. Több országban az első adandó alkalommal megszüntették az adót (hogy aztán néhol ismét bevezessék), és általában korszerűbb forgalmi adók kivetésével pótolták a megszüntetés miatt kieső adóbevételeket. Latin-Amerika számára elvileg egy nagy előnye lett volna az adónak: az adóhatóságok a pénzügyi tranzakciók nyomon követésével hatékonyabban tudtak volna szembeszállni a feketegazdasággal, a nagy volumenű adóelkerülés miatt azonban ez általában nem így sikerült.

Az adó költségvetési megítélhetősének egyik fontos tényezője az adóeredményesség (tax productivity). Ez alatt az adónemből befolyó bevételek GDP-hez mért arányának és az adó standard kulcsának hányadosát értjük, amivel legjobban az adó költségvetési "sikerének" időbeni alakulását mérhetjük. A latin-amerikai tapasztalatok szerint Argentínában, Brazíliában és Peruban stabil maradt a mutató az adó élettartama alatt, Bolívia, Kolumbia és Venezuela esetében azonban jelentősen csökkent. Utóbbinak két fő magyarázata lehet: 1. csökkent a pénzügyi közvetítőrendszer szerepe (dezintermediáció), 2. nőtt az adóelkerülés. A két tényező persze szoros összefüggésben áll egymással.

Annál nagyobb eredményességgel működik az adó, minél kisebb adókulccsal terhelik az adóalapot - mutatják Baca-Campodónico-Mello-Kirilenko (2006) számításai. Így például Brazíliában magasabb, Peruban alacsonyabb volt a vizsgált időszakban az adóeredményesség. Az alacsonyabb kulcsok mellett ez a pénzügyi közvetítés erősségével is magyarázható: minél nagyobb szerepet tölt be a bankszektor az adó bevezetésekor a pénzügyi tranzakciók lebonyolításában, annál nehezebben kerülhető meg a pénzügyi szektor, és annál nagyobbak az adóelkerülést megnehezítő tényezők. Több latin-amerikai országot magába foglaló ökonometriai vizsgálatuk alapján ugyanakkor a szerzők megállapították: az adóból befolyó bevételek fix adókulcsok mellett átlagosan csökkentek. 0,2%-os adókulcs mellett például a második évben 9%-kal alacsonyabb az adóbevétel, mint az első évben, 0,3%-os adókulcs mellett viszont már 30%-os a csökkenés.

Egy ennél talán még fontosabb szempontot sem szabad figyelmen kívül hagyni. Isaias Coelho (2009) hivatkozik Albuquerque (2001) tanulmányára, mely szerint a banki tranzakciós adó a finanszírozási költségek általános emelkedése (lásd lentebb) miatt kisebb bevétellel jár, mint amekkora kamatkiadás-növekedést az állam számára okoz. A hatás természetesen az adó konkrét megjelenési formájától erőteljesen függ, mindenesetre a jelenség kockázata komoly.

Tranzakciós adó a bankközi piacon: Kolumbia esete

Kolumbia volt talán az egyetlen ország, ahol a bankközi hitelpiacra is kivetették a banki tranzakciós adót. Itt a standard 0,2%-os kulccsal szemben 1998 decemberében először egy 0,12%-os adókulcsot alkalmaztak, a következő hónapban azonban egységesítették az ügyfél-tranzakciókat terhelő kulccsal. A bankközi tranzakciós adó mindössze két évig élt: 2000 decemberében megszüntették, mondván, rendkívül kedvezőtlen hatásai voltak a bankközi piacra. Az adatok azt mutatják, ebben lehet valami: 1999 február utolsó hetében még 218 milliárd peso, május első hetében viszont közel tizede, már csak 21 milliárd peso volt a kolumbiai bankközi hitelpiac forgalma. A jegybank 1999 augusztusában végül beavatkozott, pótolva valamelyest a bankközi piac likviditáshiányát. Bár több helyen elrettentő példaként emlegetik ebből a szempontból az országot, Coelho-Ebrill-Summers (2001) tanulmányából kiderül: Kolumbia esetében valóban negatívan hatott a bankközi piacra a tranzakciós adó bevezetése, csakhogy a dél-amerikai ország akkor már egy komoly bankválság kellős közepén volt. Ez már hónapokkal a tranzakciós adó bevezetése előtt megindította a bankközi forgalom visszaesést, amit már csak súlyosbítani tudott az adó.

Gazdasági következmények

Míg a banki tranzakciós adó pozitív hatásai kizárólag költségvetésiek (ráadásul mint láttuk, nem is meggyőzőek), a negatív hatások a teljes gazdaságban szétterülnek. Számos empirikus kutatás alátámasztja az adónem alábbi, elméletileg is jól megfogható hátrányait:


1. Minél több termelési-elosztási fázison esik át egy termék, annál inkább növeli a fogyasztói árát, az egyszerűbb előállítású termékek felé torzítva a fogyasztási szerkezetet is. Brazíliában a fentiek miatt az adó jóléti költségét a belőle befolyó adóbevétel 13%-ára, a GDP 0,2%-ára becsülték.

2. a vállalatokat vertikális integrációra ösztönzi, vagyis egyre több tranzakciót a pénzügyi szektor megkerülésével, "házon belül", magasabb költséggel bonyolítanak (ha ettől csökkennének a költségek, már korábban éltek volna ezzel). A magasabb előállítási költségek pedig nem csak a belföldi árakat, de az export versenyképességét is rontja.

3. Az adó növeli a bankok által bonyolított pénzügyi tranzakciók költségeit, így nő a költségesebb készpénz-használat és adóterhet nem viselő megtakarítási formák aránya (portfólió-reallokáció). Kolumbiában például 1999 és 2002 között 46%-ról 66%-ra nőtt a készpénz-állomány/monetáris bázis arány. Argentínában 2001 és 2004 között - miután ismét bevezették az adót - a bankszámla-forgalom 76%-kal csökkent, Peruban 2004-ben a betétállomány/GDP arány 24%-ról 21%-ra apadt. Bár nem közvetlenül értékpapír-tranzakciós adóról van szó, a részvénypiacon is komoly negatív hatásai lehetnek: Brazíliában 1997 és 2002 között a részvénypiaci forgalom eséséből 19%-ot tulajdonítottak az adó hatásának.

4. Kamattorzító hatás: az empirikus eredmények szerint a betéti kamatokat csökkenti, a hitelkamatokat növeli, összességében pedig a bankszektor nettó kamatbevételeit, és ezáltal profitabilitását is csökkenti az adó. Ez a hatás akkor is működik, ha az adóterhet közvetlenül és 100%-ban a pénzügyi szektor ügyfelei viselik: a dezintermediáció miatt ugyanis romlik a pénzügyi szektor eredményessége, mely kihatással van a kamatokra. Az adó jogalap lehet a bankok számára a meglévő hitelállomány kamatszintjének emelésére akár Magyarországon is.

5. Regresszív jövedelem-elosztó hatás: két fő ok miatt a kisebb jövedelemmel rendelkező állampolgárok arányosan magasabb adót fizetnek: 1. a banki tranzakciós forgalom (a megtakarítási portfólió reallokációját figyelembe nem véve) annál nagyobb, minél magasabb a fogyasztásra fordított jövedelem vagy vagyon aránya, 2. a tehetősebbek több lehetőséggel rendelkeznek az adó akár belföldi, akár külföldi megkerülésére.

Összességében kijelenthetjük, hogy a banki tranzakciós adó előnyei forgalmi adó jellegéből adódnak és többnyire csak a beszedhetőségére összpontosulnak, legnagyobb hátrányai viszont szorosan kapcsolódnak ahhoz, hogy a tőkét adóztatja, így a teljes nemzetgazdaságban súlyos torzulásokat okozhat.

Konklúzió

A lakosság és a vállalatok mindennapi banki műveleteit érintő tranzakciós adó merőben más adó, mint azok, amelyeket az Európai Unióban már alkalmaznak, illetve bevezetni terveznek. Szerteágazó, negatív gazdasági hatásai miatt nem véletlen, hogy pusztán bevételnövelő célzattal, válságkezelés jelleggel vezette be néhány feltörekvő ország, hogy aztán többségük le is mondjon róla. Jogilag talán igen, gazdaságilag azonban semmiképp sem EU-konform adóról van szó, potenciális gazdasági-társadalmi költségei ugyanis megengedhetetlenül nagyok is lehetnek. Csak hab a tortán, hogy általában az adóból származó költségvetési bevételek sem alakulnak megbízhatóan, az adóelkerülés aránya nagyon magas.

• Címkék:
• bankok

• Mit mutat a térkép?.
• Sok hátrány, kevés előny.