Magyar modell a biztosítási piacon - Kit tiltanának be valójában?

Palkó István

2013. február 27. 10:35

Tényleg nem érdemes unit-linked életbiztosítást kötni? Miért akarja betiltatni a PSZÁF az MLM-et, és mit ért valójában ez alatt? Miért lenne baj a kötelező biztosításoknál a bonus-malus rendszer eltörlése? Hogy áll az új közvetítői szabályozás? Többek között ezekről kérdeztük Banyár Józsefet, a PSZÁF elnöki főtanácsadóját, aki véleményét március 21-én a Portfolio.hu Biztosítási Konferenciájának hallgatóságával is megosztja.

P.: Egyetért-e azzal a megállapítással, hogy ma Magyarországon nem érdemes befektetési egységhez kötött (unit-linked) biztosítást kötni, helyette inkább egy tisztán kockázati biztosítás és egy más típusú megtakarítási termék kombinációját érdemes választani?

Magyar modell a biztosítási piacon - Kit tiltanának be valójában?

Banyár József: Túl sommás ez a megállapítás, hiszen a magyarországi életbiztosítási paletta rendkívül változatos. A unit-linked termékeket sokan a magas költségszintjük miatt nem kedvelik, csakhogy ezek között vannak oly biztosítások is, amelyeknek viszonylag alacsony a költségterhelésük, tehát kedvező választásnak bizonyulhatnak az ügyfél számára. Kétségtelenül nem ezek dominálják a piacot. Egy átlagos unit-linked biztosítást manapság valószínűleg nem érdemes kötni, mert a befektetési részt az ügyfelek más termékeken keresztül olcsóbban is el tudják érni.

P.: Ön szerint miként kell változtatni ezen a helyzeten? Jöjjenek a nem unit-linked biztosítások, vagy a unit-linked termékeket kell olcsóbbá tenni?

B.J.: A PSZÁF nem határoz meg olyan szabályokat, amelyek egyik vagy másik terméket preferálják egy harmadikkal szemben. Ehelyett úgy véljük, hogy meg kell teremteni a minél szélesebb körű termék-összehasonlítás lehetőségét. Erre szolgálna a PSZÁF 2011-es kezdeményezése, amely egy általános teljes költségmutató bevezetését javasolta. Ennek lényege, hogy egyetlen mutató révén a unit-linked biztosítások ne csupán egymással, hanem különböző típusú pénzügyi termékekkel, így például a nyugdíjpénztári megtakarításokkal és a befektetési alapokkal is könnyen összehasonlíthatóvá váljanak. Ezzel az ügyfél a számára legelőnyösebb terméket választhatná ki, háttérbe szorítva a racionális választás szubjektív akadályait. A megtakarítási célú termékek közötti egyszerű választás az ügyfelek érdekét szolgálná, a PSZÁF számára pedig ez fontos szempont.

P.: Csakhogy a unit-linked biztosítások nem pusztán megtakarítási termékek, kockázati jellegük is számottevő lehet. Emiatt akadt meg az egységes mutató kifejlesztése?

B.J.: A mutató kifejlesztése nem "zöldmezős beruházás". A befektetési alapoknál már létezik a TER mutató, a unit-linked biztosításoknál a TKM mutató, a nyugdíjpénztáraknál viszont nincs jelenleg ilyen (igaz van más: a PSZÁF tesz közzé honlapján úgynevezett díjterhelési statisztikákat) . A TER meghatározását európai uniós dokumentumok szabályozzák, ezért nem írható felül, pedig javításra szorul, hiszen nem tartalmaz minden szükséges tényezőt. A TKM-mel az a baj, hogy egy kicsit "túl sokat tud" a TER-hez képest, hiszen tartalmazza például a kereskedési költségeket és a kockázati díjat is. Ugyanakkor logikus, hogy ez utóbbi benne van, hiszen a biztosítók úgy manipulálhatnák a TKM-et, hogy a kockázati rész költségeit növelnék meg. Még nem találtuk meg az egységesen alkalmazható jó megoldást.

P.: Jól látom, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) piac modelljét tekinti mintának az életbiztosítási piacon is az online díj-összehasonlítás lehetőségétől kezdve a termékek standardizálásáig?

B.J.: Inkább úgy fogalmaznék, hogy azt tartom közel ideálisnak, ahogy eddig működött a kgfb-piac, hiszen ez a piac átalakulóban van, nehéz megmondani, pontosan merre tart. Eddigi működését kétségtelenül példaértékűnek tartom. Az évi egyszeri díjhirdetést támogattam, hiszen árversenyre késztette a biztosítókat, hozzájárulva a díjak csökkenéséhez, és megfelelve ezáltal az ügyfelek érdekeinek. Az évi többszöri díjhirdetés lehetősége és a kampány eltűnése azonban kevésbé átláthatóvá és kevésbé ügyfélbaráttá teszi a piacot, így nem tartom jó iránynak.

P.: Kétlem, hogy a kgfb-piaci modell automatikusan alkalmazható lenne más biztosítástípusokra. A kgfb például standardizált termék, a többi nem.

B.J.: Semmiképp sem automatikus alkalmazásról van szó. A kgfb speciális a tekintetben, hogy nem csupán kötelező, de felelősségbiztosítás is, tehát káresemény esetén a szolgáltatást nem az kapja, aki a biztosítási díjat fizeti. Ebből az következik, hogy annak, aki megveszi a kgfb-t, teljesen érdektelen, hogy milyen színvonalú a szolgáltatás, őt legtöbbször csak az ár érdekli. Szemben a többi biztosítással, ahol az árverseny mellett a szolgáltatási verseny is érvényesül. Máshol is alkalmazható előnye viszont a kgfb-nek a standardizáltság. Ez teszi lehetővé, hogy online alkuszi összehasonlító oldalak épüljenek rá a piacra, amit ügyfélbarát jelenségnek tartok. A lakossági biztosításoknál célszerű lenne a szolgáltatási és díjstruktúrát ebben az értelemben standardizálni. Ez hangsúlyozottan nem azt jelenti, hogy egységesíteni, hanem hogy a szerkezetét összehasonlíthatóvá tenni. Így az ügyfelek a megfelelő információk birtokában tudnák kiválasztani, melyik számukra a preferált termék.

P.: A szolgáltatás standardizálásának eszköze lehet a kgfb esetében a direkt kárrendezés.

B.J.: Érthető cél, hogy a kgfb-piacon ne csak az ár, de a szolgáltatás minősége is számítson. A franciák és a belgák már 40 éve alkalmazzák a direkt kárrendezési technikát. Ennek két fajtája lehetséges, mind a kettőnél mindegy, hogy ki okozott kárt az ügyfélnek, ő a saját biztosítójához fordul. A direkt kárrendezés egyik fajtájánál a károsult ügyfél saját biztosítója rendezi a kárt, majd a számlát továbbküldi a másik biztosítónak. Ez rossz rendszer, hiszen teljesen elveszi az ügyfél biztosítójának érdekeltségét abban, hogy lenyomja a kárkifizetést. Csak abban lesz érdekelt, hogy az ügyfél minél elégedettebb legyen, úgyis a másik biztosító állja a cechet. A jelenlegi rendszerben viszont a biztosító abban érdekelt, hogy lenyomja a kárkifizetés összegét, de abban nem, hogy az ügyfél elégedett is legyen. Erre találták ki a franciák azt a változatot, amelyben van még egy csavar. Az ügyfél a saját biztosítójához megy, de azután nem a tényleges cechet állja a másik biztosító, hanem egy átalánykárt (akár kisebb, akár nagyobb ennél a tényleges kár), amit az év elején állapítanak meg az előző év alapján. Érdekelt tehát a biztosító abban, hogy az ügyfél elégedett legyen, de abban nem, hogy mindenáron, hiszen egy szint fölött már ő fizeti a kárt. Fogyasztóvédelmi szempontból akkor érdemes elgondolkodni az átalánydíjas direkt kárrendezés általánossá tételén, ha azt látjuk, hogy fennáll a veszélye a szolgáltatási minőség tömeges romlásának.

P.: A biztosítási piac számára komoly veszteséggel járt a kgfb-piacon végbement öldöklő díjcsökkentés. Prudenciális szempontok alapján nem tekinti károsnak a folyamatot?

B.J.: Prudenciális szempontból eddig nem igazán mutattunk ki hiányosságot. Nyilvánvalóan probléma lenne, ha a biztosítók annyira felelőtlenül alámennének egymás díjainak, hogy már nem tudnák kifizetni a károkat. Ilyenre - a MÁV ÁBE részben ezzel magyarázható esete óta - nem volt eddig példa, köszönhetően annak is, hogy a díjak csökkenését - egyéb külső tényezők miatt - a károk visszaesése kísérte. Az objektív felelősség jogszabályi bevezetése, a KRESZ szigorítása, a gépjárműállomány cseréje, a benzinár-emelkedés és a válság miatti kisebb forgalom, illetve az ezek miatti kevesebb baleset kompenzálta a díjesést. Az ügyfelek szempontjából kedvezőnek tartom, hogy ez az összességében pozitív változás nem a biztosítók profitjában, hanem díjcsökkenés formájában jelentkezett, másrészről viszont nem került veszélybe a biztosítók fizetőképessége sem.

P.: Egyesek azonban arra panaszkodnak, hogy a kgfb-piac szereplői a korábban megképzett kártartalékuk terhére kínálnak ügyfeleiknek alacsonyabb díjakat. Ragadozó árképzéssel kiszorítják a kisebb tartalékkal rendelkezőket, pl. az újonnan induló biztosítókat. Egyetért ezzel?

B.J.: Tavaly februárban közzétett tanulmányunk azzal foglalkozott, hogy veszélyesek-e ezek a kártartalék-felszabadítások a kgfb-piac szempontjából. Arra a következtetésre jutottunk, hogy az eddigi adatok alapján nem azok. A 2009-2010 környékén néhány biztosító által végrehajtott nagyobb összegű kártartalék-felszabadításoknak két célja lehetett. Egyrészt egy alacsonyabb díj elérése, másrészt a túlzott óvatosságból korábban megképzett kártartalékok felszabadítása. Az elemzésünk azt mutatta, hogy inkább ez utóbbi volt a magyarázat. Fontos azt is látni, hogy a kártartalék felszabadítása egy biztosító számára csak átmeneti előnyt jelent, akkor lenne probléma, ha tartós kártartalék-felszabadítás történne. Ez esetben egy biztosító felélné azokat a tartalékokat, amelyekkel a jövőbeli károkat fedezni tudná. Erre eddig nem volt példa, s folyamatosan figyeljük a piacot, hogy ne is legyen.

P.: Tízmilliós elemszámúra nőtt mára a Központi Kártörténeti Nyilvántartó Rendszer adatbázisa, amely idővel lehetővé teheti a jelenlegi bonus-malus rendszernél szofisztikáltabb kockázatalapú árazást a kgfb-piacon. Eltűnhet ezzel a PSZÁF által fontosnak tartott standardizáltság?

B.J.: Még nem látható, milyen lenne a bonus-malust felváltó új rendszer. Egy biztos: a bonus-malus rendszer a standardizálásnak egy fontos formája. Ha ezt eltörlik, kétféle eset lehetséges. Az egyik, hogy egy nem standardizált rendszer lép a helyébe, ami katasztrófa lenne, mert a kampány mellett az objektív összehasonlíthatóságot is eltörölnék, vele pedig az ügyfelek eddigi fontos kapaszkodója szűnne meg. Ez biztosan csökkentené a versenyt, igaz, ez nem feltétlenül jár díjemelkedéssel. Az viszont bizonyos, hogy ha nincs verseny, a biztosítók a költségeiket lazábban veszik figyelembe az árazás során, s nincsenek rákényszerítve azok mérséklésére. De ha úgy törlik el majd a bonus-malus rendszert, hogy egy átfogóbb, standardizált rendszer lép a helyébe, ezzel önmagában semmi gond nem lenne. Arra kell vigyázni, hogy az árak szerkezetükben továbbra is összehasonlíthatóak legyenek, és a törvény határozza meg, milyen szempontok alapján lehet árazni.

P.: Az online alkuszok piaca sajátosan magyarországi jelenség. Milyennek látja a szerepüket?

B.J.: Alapvetően pozitívan ítélem meg a piacon betöltött helyüket, hiszen nagy szerepük volt abban, hogy csökkenjenek a díjak. Ezzel nem azt mondom, hogy nem lehet hibát találni a működésükben. Az internetes alkuszok a kampányon nőttek fel, ennek köszönhető, hogy ennyire megerősödtek. A kampányra építő online alkuszi rendszer egy "véletlenül jól megtalált" magyar modell, amely nagyon bejött. Ezt a módszert akár propagálhattuk volna külföldön is. Ugyanakkor világos az is, hogy más biztosítási ágazatokban nem lehet a kgfb-hez hasonló kampányokat csinálni.

P.: Térjünk át egy másik közvetítői típusra! A PSZÁF szeretné betiltani az MLM-rendszerben történő értékesítést. Miért?

B.J.: Az MLM nem teljesen egységes fogalom. Ahogy mi használtuk negatív értelemben a fogalmat, az nem mindegyik olyan közvetítőre vonatkozik, aki többszintű hálózatban értékesít. MLM alatt mi azt értjük, ahogy például a mosópor értékesítése működik. Akkor szállhatok be a rendszerbe, ha rendszeresen veszek magamnak mosóport, ezzel szerzek jogot arra, hogy másoknak is értékesítsem, amiért jutalékot kapok. A mosóporos MLM-nél tehát a hálózatépítés és a termékértékesítés összefonódik. Úgy gondoljuk, hogy a pénzügyi termékek értékesítésénél ehhez képest található egy hatalmas különbség: mosóport folyamatosan veszek, kísérletezek vele, ha nem jön be, veszek másikat. Nagy értékű pénzügyi termékek esetében azonban nem működik ez a fajta próbálkozás. Akár évtizedekre elkötelezhetem magam, és jövedelmem jelentős részét kötöm le vele - minden előzetes tapasztalat nélkül. Ha egy MLM-hálózat kötelező módon összeköti az életbiztosítás értékesítését és azt, hogy az illető jogot szerezzen az életbiztosítás értékesítésére, akkor a hosszú távú jólét szempontjából nem odaillő tényezővel kényszeríti arra, hogy életbiztosítást vásároljon. Kifejezetten ebben az esetben problémás az MLM szerkezete is: az MLM itt végső soron egy olyan "piramisjáték", amely egy idő után összeomlik. Például a hálózati tag köt egy folyamatos díjas életbiztosítást, és arra számít, hogy majd abból fogja fizetni, hogy beszervez más embereket. De ahhoz, hogy fizetni tudja, tényleg minden hónapban be kell szervezni egy embert. Ha azonban gyorsan nő a hálózat, viszonylag hamar kimeríti a lehetőségeit, és nem érkeznek megfelelő számban új tagok. A lánc egyes tagjai elkezdik ekkor felmondani biztosításaikat, és a felmondások végigsöpörnek a hálózaton. A PSZÁF nem szívesen engedné meg, hogy sok embernek dekódoltan veszteséget okozó rendszer a jövőben is működjön.

P.: Az MLM-hálózatok vitték a hátukon az életbiztosítási piac egy részét éveken keresztül. Ezek szerint nem minden MLM-hálózatot akarnak betiltani, csak az előbb elmondott módon működőket. Ismerjük ezek arányát?

B.J.: Remélem, hogy nem sok ilyen működik Magyarországon. A kilencvenes évek elején az osztrák kalózbiztosítók gyakorlatilag ezzel a szisztémával jöttek hazánkba. A még piacon lévő, hasonlóan működő hálózatok MLM-rendszerű értékesítését szeretnénk kiküszöbölni, javaslatunkat eljuttattuk a Nemzetgazdasági Minisztériumnak.

P.: A hazai biztosítási szektor és a közvetítői piac új európai közvetítői szabályozás megjelenését várja. Hogy áll a folyamat Európában, illetve Magyarországon?

B.J.: A Bizottság tavaly nyáron tette közzé a vonatkozó direktíva, az IMD2 (a jelenleg hatályban lévő IMD1 módosítása) első változatát, amit nyilvános vitára bocsátottak. Pillanatnyilag ez a tervezet az Európa Parlament két bizottságánál van. Az ír EU-elnökség bizonytalan abban, hogy napirendre tűzze-e ezt a témát, lehet, hogy áttolódik a következő elnökség idejére. Ami Magyarországot illeti, - az IMD2-től függetlenül -, több, a közvetítőkkel kapcsolatos javaslatunk is az NGM-nél van, a minisztérium kinyilvánította a tárgyalási készségét abban a tekintetben, hogy valamikor idén tavasszal-nyáron módosítsák a biztosítási törvényt azzal, amiben addig megegyezünk. A közvetítőkkel kapcsolatban bizonyos tételek bekerülhetnek a mi átfogó koncepciónkból is.

P.: Melyek lehetnek ezek?

B.J.: A PSZÁF jelenleg is rendelkezik azzal a felhatalmazással, hogy a közvetítők oktatásával kapcsolatban rendeletet bocsásson ki. Mi elkészítettünk egy tervezetet, ami több szigorítást is tartalmaz. Egyeztetési kötelezettségünk van: egyrészt a PSZÁF-rendeletet is közösen át kell gondolni az NGM-mel, és az érintettekkel, másrészt az általunk elkészített rendelet nem teljesen fér bele meglévő felhatalmazásunkba, felvetettünk ugyanis egy-két törvénymódosítást is. Az NGM kifejezte szándékát, hogy olyan oktatási rendeletet alakítsunk ki, amely törvénymódosítással is járhat. Az oktatás szigorításához hasonlóan bekerülhet az új szabályozásba a jutalékok "csepegtetésének" a szabálya is. Nagyon szeretnénk elérni azt is, hogy az összes pénzügyi közvetítőnek egységes regisztrációja legyen, függetlenül attól, hogy hitelt vagy biztosítást közvetít. Semmi akadálya nincs ugyanis annak, hogy aki hitelt közvetít, az biztosítást is közvetítsen. Emlékezetes: a PSZÁF-nál idén január 15-én felállt egy egységes közvetítői főosztály, amely már ebből a koncepcióból táplálkozik.

Portfolio.hu Biztosítási Konferencia 2013 a 10 éves Posta Biztosító támogatásával március 21-én. Jelentkezzen Ön is!