Bank

Befektethet az Axa a világ legrégebbi bankjába

Befektethet az Axa a világ legrégebbi bankjába

A francia Axa biztosító azt fontolgatja, hogy legalább 100 millió eurót fektet be a világ legrégebbi bankjának számító Monte dei Paschi di Siena új részvénykibocsátása során, anélkül, hogy a toszkán bankkal közös vállalkozását ez érintené – értesült a Reuters.

Új vezetői körlevelet adott ki az MNB a pénzügyi intézményeknek

Új vezetői körlevelet adott ki az MNB a pénzügyi intézményeknek

Az MNB új vezetői körlevelet adott ki a pénzügyi intézményeknek az állományátruházás, egyesülés vagy az informatikai rendszerek cseréjekor – a jogszabályokon túl – elvárt prudenciális, fogyasztóvédelmi, IT, illetve pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás megelőzési elvárásairól. Az intézményeknek e folyamatok során ügyfélszolgálatuk, kommunikációs csatornáik megerősítésével, tájékoztatóival kell felkészülniük a megnövekedő ügyfélérdeklődésre - közölte az MNB.

Nyugtat a svájci nagybank vezére, mert megugrott a csődkockázat

Nyugtat a svájci nagybank vezére, mert megugrott a csődkockázat

A Credit Suisse új vezetője kevesebb mint 100 napot kért a befektetőktől arra, hogy új stratégiát dolgozzanak ki. Ez azonban úgy tűnik, túl hosszú idő a befektetőknek ebben a volatilis piaci környezetben, és nem segít a helyzeten az sem, hogy jelentősen megugrott az utóbbi napokban a svájci nagybank csődkockázata – számol be a hírről a Bloomberg.

Minden, amit eddig tudunk Európa pénzügyi csodafegyveréről

Minden, amit eddig tudunk Európa pénzügyi csodafegyveréről

Az Európai Központi Bank tavaly jelentette be, hogy aktívan vizsgálja a digitális euró bevezetésének lehetőségeit. Más központi bankokhoz hasonlóan ugyanis az EKB is látja a kriptopénzek térnyerését és a készpénz ütemes visszaszorulását a gazdaságban. Tényleges fejlesztések még nem indultak el, de az EKB már kiválasztotta azt az öt piaci szereplőt, amely részt vesz majd a munkálatokban. A végső változatról tehát még keveset tudni, de az EKB egy jelentésben már összefoglalta elvárásait és elképzeléseit a projekttel kapcsolatban. Cikkünkben ezeket vesszük sorra.

Piszkos kis CSOK-trükk: potyautasok tömege mozdulhat rá a kormány új „lakáshitelére”

Piszkos kis CSOK-trükk: potyautasok tömege mozdulhat rá a kormány új „lakáshitelére”

Lecsapnál egy 10 milliós hitelre, amelynek nem kell törlesztened a 10 milliós tőkéjét és az 5 milliós kamatát sem egy évtizeden át, majd csak 10 év múlva, egy összegben? A nagyon kedvező, 4,1%-os kamatozású „lakáshitel-konstrukciót” október 1-jétől a magyar állam tálcán kínálja neked, gyerek se kell hozzá. Valószínűleg a kormány se gondolta komolyan, hogy bevezeti, de ha így marad a szabályozás, annak nem kívánatos következményei lehetnek: potyautasok tömege élhet vele, tovább szűkítve a valódi gyermekvállalók lehetőségeit az új építésű lakások amúgy is korlátos piacán.

Megkezdődött egy lengyel nagybank kimentése

Megkezdődött egy lengyel nagybank kimentése

A lengyel bankgarancia-alap megkezdte az összeomlással fenyegető Getin Noble Bank kötelező szerkezetátalakítását – számol be a hírről a Reuters.

Részvényeket cserélt egymással az UniCredit és az Allianz

Részvényeket cserélt egymással az UniCredit és az Allianz

Az UniCredit Bank pénteki közleménye szerint részvényeket cseréltek az Allianz biztosítóval. Az olasz bank kimondott célja ezzel az volt, hogy nagyobb részesedése legyen a horvát bankpiacon. Mindkét vállalat a saját cégcsoportjához tartozó pénzintézetek részesedését kapta vissza, ezzel szorosabbra fűzve a kapcsolataikat - írja a Reuters.

Hasít az online kereskedelem Magyarországon, ám egy nehezen elérhető csoport hatalmas lehetőséget szalaszt el

Hasít az online kereskedelem Magyarországon, ám egy nehezen elérhető csoport hatalmas lehetőséget szalaszt el

A magyarok egyre inkább megtalálják az online vásárlás helyét az életükben, vagyis az impulzusszerű vásárlásokat egyre inkább felváltják a digitális bevásárló körutak. A Mastercard Fizetési Élmény Riportjából kiderül, hogy az e-kereskedelemben rejlő hatalmas potenciál kiaknázása érdekében a fizetési ökoszisztéma szolgáltatóinak érdemes a long-tail kereskedőkre fókuszálniuk. További tanulság a kisebb e-kereskedők számára, hogy a kártyás fizetési lehetőség nem csupán egy fizetési módozat, hanem bizalomépítő jelleggel is bír.

Mi lesz a hitelekkel? Bedőlési hullámról suttognak egyre több helyen

Mi lesz a hitelekkel? Bedőlési hullámról suttognak egyre több helyen

A vágtató infláció és az energiaárak drámai megugrása miatt a bankszektor és a követeléskezelői piac is a nemteljesítő hitelek arányának megemelkedésére számít a következő negyedévekben, a legnagyobb kérdés ennek mértéke lesz. Az adósok döntő többsége immár törlesztési és árverezési moratórium nélkül, a bankok historikusan alacsony nemteljesítési aránnyal, a követeléskezelők pedig kiszáradt hitel-adásvételi piac mellett néznek elébe a helyzet romlásának.

3 milliárdos kompenzációs csomagot jelentett be dolgozóinak az MKB és a Takarék

3 milliárdos kompenzációs csomagot jelentett be dolgozóinak az MKB és a Takarék

A "megváltozott gazdasági körülmények miatt" összesen 3 milliárd forint értékű kompenzációs csomaggal támogatja munkavállalóit a Magyar Bankholding - közölte a bankcsoport. Pozíciótól, bérsávtól függően, soron kívüli alapbérfejlesztésben, több szakterületen egyhavi karácsonyi juttatásban, valamint kibővült cafeteria csomagban és családosoknak nyújtott munkaidő-kedvezményekben részesülhetnek a csoport munkatársai.

Mobilfizetés, online bankolás a gyerekeknek is: új programot indít a Gránit Bank

Mobilfizetés, online bankolás a gyerekeknek is: új programot indít a Gránit Bank

Új applikációt fejlesztett a Gránit Bank. A program célja a pénzügyi tudatosság fejlesztése: megtakarításra ösztönöz, és megtanítja már a legkisebbeket is a pénzügyi alapokra – tájékoztatta a pénzintézet a Portfolio-t. Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató, a Bankszövetség elnökségi tagja lapunknak elmondta: a családok, az iskolák, és a pénzintézetek közös érdeke, hogy a gyerekek ne csak a pénzügyi fogalmakat ismerjék, hanem azokat a mai modern technológiákkal alkalmazzák is.

Fordulat a javából: felcsillant a remény a lakáshitelesek és a bankok előtt

Fordulat a javából: felcsillant a remény a lakáshitelesek és a bankok előtt

Tegnap sorsfordító kamatdöntést hozott, ma pedig hasonlóan fontos BUBOR-adatokat közölt az MNB. A kamatstop szempontjából úgy tűnik, nem eszkalálódik tovább a helyzet: a 125 bázispontos kamatemelés ellenére a 6 és a 12 havi BUBOR ma már nem emelkedett tovább. Így is elérheti a kamatstop költsége a bankok számára az évi 140 milliárd forintot, ha pedig most hirtelen véget érne, csaknem másfélszeresére ugrana az érintett jelzáloghitelek átlagos törlesztőrészlete. A jövő év közepe utáni időre halasztott kivezetés mikéntje ott lóg tehát továbbra is a levegőben.

Három ország együtt teszteli a digitális jegybankpénzt

Három ország együtt teszteli a digitális jegybankpénzt

A svéd, a norvég és az izraeli központi bank a Nemzetközi Fizetések Bankjával közös projektet indított a központi banki digitális pénzzel történő nemzetközi lakossági és üzleti fizetések tesztelésére - írja a Reuters a Svéd Riskbank közleménye alapján.

Háború, energiaválság, infláció – itt a net-zero banking ideje?

Háború, energiaválság, infláció – itt a net-zero banking ideje?

Bár félő volt, hogy a háború és a makrogazdasági nehézségek mellett háttérbe szorul a környezeti fenntarthatóság a hitelintézetek között, immár a globális bankrendszer közel 40 százaléka vállalta nyilvánosan, hogy portfólióját fokozatosan klímasemlegessé teszi. Az európai anyavállalattal rendelkező hazai bankok egy része csoportszinten érintett a nagy változásokban, a hazai székhelyű intézetek még nem léptek – eddig.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.