COVID-19

Koronavírus: három hónap alatt 1,5 millió maszkot fordítottak vissza a magyar határon

Koronavírus: három hónap alatt 1,5 millió maszkot fordítottak vissza a magyar határon

A fogyasztóvédelmi hatóság több mint egy éve a vámkezelés során is folyamatosan ellenőrzi a hazai forgalomba szánt védőeszközöket. A dokumentáció hiányosságai vagy a jelölések meg nem felelősége miatt tavaly közel négymillió terméket, zömükben szájmaszkokat fordítottak vissza a küldő országba. A szakemberek 2021 első negyedévében már több mint 1,5 millió kétes minőségű maszk magyar és európai piacra kerülését akadályozták meg – olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai közleményében.

Orbán Viktor hamarosan fontos bejelentést tesz

Orbán Viktor hamarosan fontos bejelentést tesz

Szűkszavú Facebook-poszttal jelentkezett a miniszterelnök kedd délután, vélhetően a nyitással kapcsolatban, amire már országszerte nagyon sokan várnak. A sejtelmes miniszterelnöki bejegyzés növeli annak az esélyét, hogy a kormány órákon belül bejelenti a fokozatos nyitás első lépcsőfokát. 17 óra után előzetes feltételezésünk bebizonyosodott: a vártnál korábban érte el Magyarország a 2,5 millió beoltott számot, így a nyitás első lépcsője már szerdán megindul.

Ellenálló lehet a magyar gazdaság a harmadik hullámban, de az áremelkedés fájni fog

Ellenálló lehet a magyar gazdaság a harmadik hullámban, de az áremelkedés fájni fog

A járvány harmadik hulláma ellenére javította a magyar gazdaság növekedési kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Pedig nem volt evidencia, hogy javulnak a növekedési kilátásaink, a régióban csak a román és a bolgár előrejelzést javították a magyaron kívül. A kedvezőbb gazdasági növekedés mellett viszont tartósan megjelenhet az infláció, még 2022-ben is 3 százalék feletti áremelkedési ütemre kell készülni, ami mindenkit sújthat.

Koronavírus: megérkeztek a friss magyarországi szennyvízadatok

Koronavírus: megérkeztek a friss magyarországi szennyvízadatok

A 13. héten az elmúlt hetek magas szinten stagnáló eredményei után a szennyvízminták átlagos koronavírus koncentrációja országosan enyhén csökkent. Az egyes minták eredményei stagnálnak vagy enyhén csökkennek.

Megerősítették, összefüggés van az AstraZeneca-vakcina és a vérrögképződéses esetek között

Megerősítették, összefüggés van az AstraZeneca-vakcina és a vérrögképződéses esetek között

Összefüggés van az AstraZeneca brit-svéd gyógyszercég és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina és a vérrögképződéses esetek között - jelentette ki Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezető tisztségviselője egy kedden megjelent olasz lapinterjúban. Később az EMA cáfolta ezt a kijelentést és hangsúlyozta, hogy még tart a vizsgálat.

Tetőzik a harmadik hullám, megszólalt az operatív törzs

Tetőzik a harmadik hullám, megszólalt az operatív törzs

Az elmúlt napokban rendre naponta 200 fölött alakult a koronavírusban elhunytak száma, de a napi halálozási statisztikában már csökkenés, a heti átlagban pedig már stagnálás látszik. Több napnyi szünet után újra sajtótájékoztatót tart az operatív törzs, amin pontosabb képet kaphatunk a magyarországi járványügyi helyzetről és a kilátásokról.

Április végétől fokozatosan nyit Csehország

Április végétől fokozatosan nyit Csehország

Nem fogja már kérni a cseh kormány az április 12-én lejáró szükségállapot további meghosszabbítását, és a hónap végétől fokozatosan megnyílhatnának az üzletek és a szolgáltatások is - közölte Jan Hamácek kormányfőhelyettes, belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke a Mladá Fronta Dnes című napilapban kedden megjelent beszélgetésben.

Bukarestben nézők előtt játszhatják a nyári Eb-focimeccseket

Bukarestben nézők előtt játszhatják a nyári Eb-focimeccseket

A román kormány döntése szerint nézők előtt játszhatják a nyári labdarúgó Európa-bajnokság bukaresti mérkőzéseit - közölte kedden, a honlapján a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Novák Eduárd ifjúsági és sportminisztert idézve.

Nagyon közel a 2,5 millió beoltott, hamarosan kezdődhet a fokozatos nyitás, alaposan megváltozik majd az életünk

Nagyon közel a 2,5 millió beoltott, hamarosan kezdődhet a fokozatos nyitás, alaposan megváltozik majd az életünk

Megérkeztek a friss járványügyi statisztikák. 1890 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 691 743 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 170 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 22 098 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 418 568 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 251 077 főre emelkedett. 12 007 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1440-en vannak lélegeztetőgépen. Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2 432 313 fő, közülük 922 886 fő már a második oltását is megkapta.

Több mint 36 millió vakcinát kaptak eddig szegény országok

Több mint 36 millió vakcinát kaptak eddig szegény országok

Már több mint 36 millió dózis koronavírus elleni vakcinát juttattak el 86 országba a COVAX-program keretében - jelentette be hétfőn az ENSZ-főtitkár szóvivője, hozzátéve, hogy további 201 millió dózist szeretnének szétosztani május végéig.

Koronavírus: nem jött még el a fordulat Spanyolországban

Koronavírus: nem jött még el a fordulat Spanyolországban

Spanyolországban tovább folytatódik a koronavírus-fertőzés terjedésének lassú növekedése, a hétvégén több mint tízezer új esetet regisztráltak - derült ki az egészségügyi minisztérium hétfői jelentéséből.

Koronavírus: ez lehet az utolsó lezárás Franciaországban

Koronavírus: ez lehet az utolsó lezárás Franciaországban

A koronavírus-járvány miatti újabb országos korlátozások keddi életbe lépése előtt a francia kormánytagok szerint stabilizálódni látszik a helyzet, és várhatóan a négy hétre tervezett lezárás után nem lesz szükség több szigorításra.

Boris Johnson: folytatódik az óvatos, de jelentős enyhítés

Boris Johnson: folytatódik az óvatos, de jelentős enyhítés

A nagy-britanniai koronavírus-járvány visszaszorításában elért eredmények lehetővé teszik a korlátozások további óvatos, de jelentős enyhítését, és így a brit kormány menetrendjének megfelelően egy hét múlva a boltok és részlegesen a vendéglátóhelyek is kinyithatnak Angliában - mondta hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.

Még hónapokig velünk maradhat a koronavírus - Magyarország megkezdi a nyitást

Még hónapokig velünk maradhat a koronavírus - Magyarország megkezdi a nyitást

A világon 131 212 766 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 852 462 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli adatai szerint, 74 417 577-en meggyógyultak. Koronavírus-hírek egy helyen. Magyarországon 3874 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 689 853 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 213 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 21 928 főre emelkedett. Szakértők szerint még hosszú hónapokig nem tér vissza az élet a vírus előttihez, de Magyarország megkezdi a nyitást.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.