Komoly gond lehet nyáron Európa kedvelt üdülőhelyén

Komoly gond lehet nyáron Európa kedvelt üdülőhelyén

Súlyos vízhiánnyal nézhet szembe Spanyolország idén, mivel a víztározók tartalma kapacitásuk 50,7 százalékáig csökkent a szokatlanul száraz időjárás miatt - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) kedden.

Belenyúlt a kormány a 2023-as költségvetésbe: négyszeresére emeli az agrárkár-enyhítési alap keretét

Belenyúlt a kormány a 2023-as költségvetésbe: négyszeresére emeli az agrárkár-enyhítési alap keretét

A kivételesen aszályos tavalyi év veszteségeinek mérséklésére március 31-ig több mint 22 ezer termelő részesül összesen 50,6 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban – jelentette be szerda reggeli közleményében Nagy István. Az agrárminiszter tájékoztatása szerint a kormány ennek érdekében az agrárkár-enyhítési alap forrásait több mint négyszeresére emelte. A közleményből nem derül ki, de a kedd este megjelent Magyar Közlönyből kiderült, hogy a keretemelés úgy történt meg, hogy a 2023-as költségvetésben két tételből összesen 21,1 milliárd forintot csoportosított át a kormány a Nemzeti agrárkár-enyhítés alcím javára.

Hatszor annyi EU-pénzt ítéltek már oda a tervhez képest az állattartó telepeknek

A rendkívül erős pályázói érdeklődés miatt az eredetileg tervezett 50 milliárd helyett már több, mint 290 milliárd forintnyi összegben ítéltek meg támogatásokat a 2020-ban kiírt állattartó telepes EU-pályázatban, és a továbbiakban is sok uniós forrás vár az agrárfejlesztésekben gondolkozókra – jelezte az említett pályázat újabb támogatói okiratainak mai átadó ünnepségén Gyöngyösön Farkas Sándor.

Brutális áremelkedés a termőföldpiacon: térképen mutatjuk meg, hogy változtak az árak

Brutális áremelkedés a termőföldpiacon: térképen mutatjuk meg, hogy változtak az árak

Tavaly 10%-kal kevesebb tranzakció keretében 8%-kal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2019-ben, az árak emelkedése ugyanakkor továbbra is töretlen. A tavalyi 5%-os árnövekedés alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2020-ra átlagosan 275 százalékkal lett drágább, ami a lakáspiaci áremelkedsénél is jelentősen magasabb - derül ki a NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből.

A Viresol az év agrárberuházása

Az Opus Global Nyrt. érdekeltségében működő Viresol Kft. nyerte el 2019-ben az Év agrárberuházása díjat a Portfolio.hu által szervezett Agrárszektor Konferencián. A Viresol visontai gyára Közép-Európa legmodernebb és leginnovatívabb búzafeldolgozója, a GMO-mentes magyar búza biztos felvevője. Ez az első olyan hazai üzem, amely búzából módosított keményítőt, vitális glutént, alkoholt és ezek melléktermékeként magas fehérjetartalmú takarmányt is előállít.

Gyuricza: működésképtelen lenne a magyar mezőgazdaság EU-támogatások nélkül

Jelenleg a magyar mezőgazdaságot a támogatások tartják életben, ami nélkül működésképtelen lenne - jelentette ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója a 25. debreceni jubileumi búzatanácskozáson. Ez a megállapítás teljesen ellent mond azoknak a korábbi kormányzati nyilatkozatoknak, amelyek szerint a magyar gazdaság EU-pénzek nélkül is megáll a lábán és agrárország vagyunk.

Borásznak, vagy méhésznek tanulnál? Rajtad is segít ez a pályázat

A héten újabb pályázatok jelentek meg a Vidékfejlesztési Program keretében, amelyek közül mostani cikkünkben az agrárgazdasági képzéseket szervezőknek szóló 6 milliárdos uniós pályázatot mutatjuk be. A pályázat azoknak a képző szervezeteknek szól, amelyek Magyarország területén többek között borász, aranykalászos gazda, méhész, illetve kertész képzéseket szerveznek.

Leállhat a német növekedés, fájnak az agrárszektornak a szankciók

A jövő csütörtöki német második negyedéves GDP-adat kapcsán Németországban a gazdasági növekedés leállásától tartanak szakértők, részben a geopolitikai feszültségek miatt, részben pedig az euróövezeti gazdaság egyébként is gyenge teljesítményének visszahúzó hatása miatt. Elemzők szerint viszont a kedvező munkaerő-piaci helyzet és a béremelések miatt a harmadik negyedévben már gyorsulhat a növekedés.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.