Az OTP és a Telekom húzza a magyar tőzsdét
Miközben az európai tőzsdék mínuszban várják az EKB kamatdöntését és a délutáni amerikai adatokat, a BUX pluszban áll, elsősorban az OTP és a Telekom emelkedésének köszönhetően.
Miközben az európai tőzsdék mínuszban várják az EKB kamatdöntését és a délutáni amerikai adatokat, a BUX pluszban áll, elsősorban az OTP és a Telekom emelkedésének köszönhetően.
A keddi esés után már jobb hangulatban telt a szerdai nap a magyar tőzsdén, a BUX azonban így is alulteljesített. A blue chipek közül határozott pluszban zárt a Richter és a Mol is, a tegnapi nap után azonban ismét esett a Magyar Telekom, valamint az OTP is.
A kereskedési nap egy pontján a Magyar Telekom és az OTP részvényei is komoly mínuszban voltak, a zárásra azonban némiképp javult a helyzet, míg a midcapek közül az elmúlt napokban nagyot ralizó Appeninn részvényei vezették az esést.
A délutáni órákban is változatlan a hangulat a magyar piacon, legnagyobb mértékben a Magyar Telekom esett a nap eddigi részében, közel 4 százalékot.
Kisebb elmozdulások jellemezték a hét első kereskedési napját a magyar tőzsdén, a hazai mezőnyből kiemelkedett azonban a Magyar Telekom: a cég papírjai több mint 3 százalékot emelkedtek, míg a hazai midcapek közül az Appeninn teljesített a legjobban.
Alapvetően jó a hangulat a hazai blue chipek piacán, messze kiemelkedik a mezőnyből a maga több, mint 3 százalékos emelkedésével a Magyar Telekom.
A hét korábbi részében látott negatív tőzsdei hangulatot ma felváltotta az optimizmus, és a pozitív nemzetközi hangulat a magyar tőzsdét sem kerülte el. Szokás szerint ma is az OTP-t volt érdemes figyelni, főleg a kereskedés utolsó perceiben, hiszen néhány perccel a zárás előtt a 17 000 forintos szint fölé tört ki a bankpapír, ami közel kétéves csúcsot jelent, és ez természetesen a BUX indexet is húzta magával.
A kereskedési idő felénél már csak kisebb mínuszban van a magyar tőzsde, és a blue chipek is keddi záróértékük közelében mozognak, kivétel ez alól a Magyar Telekom, a cég papírjai már közel 3 százalékos mínuszban is voltak.
Múlt hétvégén a Portfolio is beszámolt róla, hogy szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozás lett az Appeninből. Ezt követően hétfőn a részvény több mint 17 százalékot emelkedett, a rali pedig kiemelkedő forgalom mellett kedden is folytatódik, így nem túlzás azt állítani, hogy a magyar befektetők valósággal megőrülnek a részvényért. Megnéztük, hogy mit érdemes tudni a magyar tőzsde új sztárjáról, és hogy miért is mozgatja meg ennyire a befektetők fantáziáját az átalakulás.
A kereskedési idő felénél továbbra is negatív hangulatban telik a kereskedés a hazai piacokon, a hazai blue chipek közül ennek ellenére kiemelkedik a Magyar Telekom részvénye.
Szembement a rossz nemzetközi hangulattal a hétfői kereskedésben a magyar tőzsde, így a BUX index újabb történelmi csúcsot állított be. Zsinórban ez már negyedik zárócsúcs a hazai részvényindex számára.
Bár alapvetően a nemzetközi trendekkel együtt mozogva nyomott hangulatban zajlik a kereskedés a hazai tőzsdén, egyedi vállalati sztorikból azonban nincs hiány: több részvény is jelentős pluszban van a kereskedési nap felét követően.
Egyedül a Magyar Telekom részvénye emelkedik egyelőre.
A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága bejegyezte az Appeninn szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozásként történő nyilvántartásba vételének tényét a cégjegyzékbe.
Az Appeninn két felsővezetője is lemondott tisztségéről, derült ki a vállalat közleményéből.
Miközben az európai tőzsdék esére lefordultak, a BUX emelkedéssel fejezte be a csütörtöki kereskedést.
Mínuszba fordult a kereskedés végére a BUX index, a négy blue chip közül három eséssel zárta a napot.
Jó hangulatban zajlik a kereskedés az európai tőzsdéken, és ez alól a magyar piac sem kivétel, bár a forgalom az ünnepi időszaknak megfelelően átlag alatti.
A hazai blue chipek közül az OTP vezeti az esést.
Miközben az irányadó európai tőzsdék többségén esnek a vezető indexek, a magyar piac mérsékelt emelkedéssel fejezte be a kereskedést.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
A SPAR fenntarthatósági jelentéséből több jó gyakorlat is kiderül.
Még nem késő beszállni.
Sötét felhők a költségvetés felett.
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Szinte bárhol és szinte bárki igénybe veheti majd.