Bloomberg: Felvétel bizonyítja hogyan dolgozott együtt az amerikai elnöki megbízott és a Kreml az ukrán béketerven
Globál

Bloomberg: Felvétel bizonyítja hogyan dolgozott együtt az amerikai elnöki megbízott és a Kreml az ukrán béketerven

Portfolio
Egy októberi telefonbeszélgetés részleteiből most először derül ki, hogyan próbált Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízott közvetlenül együttműködni a Kremllel egy Ukrajnára vonatkozó béketerv kialakításában, írja a Bloomberg.

A Bloomberg által megszerzett felvétel szerint Steve Witkoff október 11-én több mint öt percig beszélt telefonon Jurij Usakovval, Vlagyimir Putyin külpolitikai főtanácsadójával. A hívásban Witkoff azt javasolta a Kremlnek, hogy a Gázára vonatkozó amerikai békeegyezmény sikerét felhasználva próbáljanak az ukrajnai háború rendezésére is hasonló tervet felépíteni, és hogy Putyin ezt közvetlenül Donald Trumppal beszélje meg. Witkoff azt tanácsolta, hogy

még Volodimir Zelenszkij közelgő washingtoni látogatása előtt tartsanak egy Trump Putyin hívást, mert ez megkönnyítheti a tárgyalási folyamatot.

A beszélgetésben Witkoff elmondta, hogy már összeállítottak egy 20 pontos béketervet Gázára, és szerinte hasonló dokumentumot lehetne készíteni Oroszországgal közösen is Ukrajnáról. A különmegbízott azt is hangsúlyozta, hogy nagyra tartja Putyint, és azt állította, szerinte Oroszország kezdettől fogva hajlandó lenne egy békedealre.

A Kreml tanácsadója nyitottan reagált, és arról érdeklődött, hasznos lenne-e egy hívás Putyin és Trump között. Witkoff szerint igen, és azt is javasolta, hogy Putyin gratuláljon Trumpnak a Gázában elért eredményekért, támogató hangnemben jelezze a béke érdekében tett orosz készséget, és említse meg hogy Usakov és Witkoff hasonló terven dolgozott. Két nappal később a felek valóban beszéltek, Trump pedig amerikai kérésre egy két és fél órás hívásról számolt be amelyet nagyon eredményesnek nevezett. Ezután Budapestre tervezett csúcstalálkozót jelentett be Putyinnal, amely azonban egyelőre nem valósult meg.

A hívást követően Witkoff Miamiban találkozott Kirill Dmitrijevvel, a Kreml másik magas rangú tanácsadójával. Október 29-én Dmitrijev és Usakov újabb egyeztetést folytatott arról, milyen kemény feltételeket érdemes kérni az Egyesült Államoktól a béketervben. Usakov azt tanácsolta, hogy Oroszország kérje a lehető legtöbbet, mert szerinte Washington könnyen félreértheti a kompromisszumos javaslatokat. Dmitrijev viszont úgy vélte, akkor is az orosz álláspont közelében marad a dokumentum, ha Amerika nem fogad el minden orosz kérést.

Bár nem ismert pontosan milyen javaslatot adott át Moszkva az Egyesült Államoknak, a később nyilvánosságra került amerikai béketerv kulcselemei visszaköszönnek a Witkoff és Usakov közötti beszélgetésből. A terv szerint Ukrajnának ki kellene vonnia csapatait a Donbász olyan részeiről, amelyeket Oroszország a háború során nem tudott katonai erővel elfoglalni. Ezeket a területeket demilitarizált semleges ütközőzónává alakítanák amelyet nemzetközileg orosz területként ismernének el. Emellett Moszkva de facto elismerést kapna a Krím, Donyeck és Luhanszk feletti irányításra. A frontvonal nagy része befagyna, különösen Herszon és Zaporizzsja térségében. Witkoff a hívásban célzottan említette, hogy a békekötéshez Donyeck kérdése és esetleges területcsere kellene, de optimistán azt állította, hogy ez a folyamat megindult.

Az ukrán vezetés azóta komoly amerikai nyomás alatt áll. Washington azzal fenyegette Kijevet, hogy ha Zelenszkij elutasítja a tervet, korlátozhatják a kulcsfontosságú hírszerzési támogatást. Az ukrán kormány azonban az utóbbi napok tárgyalásain néhány engedményt kiharcolt, és sikerült lassítani az amerikai nyomásgyakorlást. Ennek ellenére a Witkoff által a Kreml tanácsadóival együtt formált béketerv továbbra is az amerikai tárgyalási álláspont alapját képezi.

Címlapkép forrása: Eva Marie Uzcategui/Bloomberg via Getty Images

Ez is érdekelhet