Harminctól kétezer euróig terjednek a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság jegyárai.
Velence bejelentette, hogy jövőre 5 eurós belépődíjat tervez kivetni a nappali látogatókra, hogy így próbálja kezelni a turisták beáramlását.
Elkezdődött a Sárrét Kincse Püspökladányi Gyógy- és Strandfürdő szabadtéri medencéinek felkészítése a szezonra. Friss Facebook-bejegyzésük szerint a tervezett időpontban megnyitnak, sőt hétfőn belépőt sem kérnek majd - írja a Termál Online.
Április elején módosultak a Hévízi Tófürdő jegy- és bérletárai, a húsvétot pedig sok létesítmény kiemelt árakkal kezdi - írja a Termál Online.
Március 20., azaz hétfő óta ismét látogatható a balatonfűzfői Balaton Uszoda, amelyet az energiaárak emelkedése miatt még tavaly november közepén zárták be - írja a Termál Online.
A zánkai képviselő-testület a legutóbbi ülésén a strandbelépők 50 százalékos emeléséről döntött, és vita alakult ki a helyiek részére kiadott új, családi bérlet árával kapcsolatban is, amely végül duplája lett annak, amit az eredeti előterjesztésben terveztek. A bérletek ára ugyanakkor maradt a 2022-es szinten.
A budavári önkormányzat képviselő-testületi ülésére készült egy előterjesztés, amely módosítja a Halászbástya felső kilátóteraszának nyitvatartási rendjét és a belépőjegyek árát. Ha megszavazzák, akkor infláció felett drágulhat a látványosság, de cserébe növelik a szolgáltatások minőségét.
Elhalasztják a Velencébe látogató turistákra kivetett díj bevezetését, mivel a város önkormányzata még nem fogadta el teljes egészében az ezzel kapcsolatos szabályozást - jelentette be pénteken Luigi Brugnaro velencei polgármester szóvivője.
Az elszálló infláció miatt az emberek egyre inkább az olcsó árukat keresik a boltokban, ez pedig a kereskedelmi vállalatok működésére is kihatással van. Az ársapkák hatását a kereskedők más termékek drágításával próbálják kompenzálni, de nem lehet ezt teljes egészében lekövetni, mert kiárazza magát a piacról, aki túl nagyot emel. A gyenge forint azokra a cégekre is hatással vannak, melyek szinte teljes egészében Magyarországról szerzik be az árujukat. Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország vezérigazgatója a Forbesnak adott interjút, mely során beszélt az infláció, a forintgyengülés, a bérekkel kapcsolatos nyomás, illetve az ársapkák kérdéséről.
Jelentősen megugrottak a rezsiköltségei Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt.-nek is, amely ennek ellenére egyetlen budapesti fürdőt sem tervez bezárni, azonban a jegyáremelés megkerülhetetlen - nyilatkozta a Népszavának Szűts Ildikó, a vállalat vezérigazgatója.
Júniustól kísérleti jelleggel, a jövő év elejétől pedig végleges hatállyal bevezetik az előjegyzési rendszert az egynapos turisták esetében Velencében, ahova első ízben húsvétkor tértek vissza igazán tömegesen a látogatók.
Velence, a világ egyik legfelkapottabb turista desztinációja, 2022 nyarától azt tervezi, hogy díjat számít fel azon turisták számára, akik be akarnak lépni a városba – számol be a hírről a Bloomberg.
Ütemezett nyitás kezdődik a budapesti fürdőkben, első lépcsőben a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Lukács, a Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő nyitják meg kapuikat május 1-jén - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. pénteken. A tájékoztatás szerint pünkösdi nyitásra készül a Palatinus és a Pesterzsébeti fürdő, végül június elejétől fogad vendégeket a Dandár fürdő, valamint a Római strand és Pünkösdfürdő.
Új megoldással, egy hőmérsékletet mérő kamerával szűrik ki a lázas dolgozókat a Würth Szereléstechnika Kft. budaörsi központjában. A kamerával egy elsődleges védelmi vonalat állítanak fel: csak indokolt esetben lesz szükség a jóval nagyobb kockázatot jelentő, és a jelentősen lassabb kézi hőmérsékletmérésre. A szolgáltatást a Vodafone szállította, a speciális kamerák üzembe helyezésénél a GDPR-szabályokat is figyelembe kellett venni.
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.