Az Európai Unió célja, hogy a következő 12 hónapon belül 1 millió darab lőszerrel lássa el Ukrajnát, és biztosítsa ehhez a megfelelő finanszírozást; "ennek érdekében intézkedéseket kell hoznunk az európai védelmi ipar gyártási kapacitásának növelésére" - írta Charles Michel az Európai Tanács elnöke pénteken, az uniós tagállami vezetőknek küldött, a csütörtökön kezdődő brüsszeli uniós csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében.
A nagyvállalatok idén nem várnak árbevétel és profitnövekedést. A cégek több mint egy éve csökkenő profittal számolnak, ami most negatív rekordot ért el, emellett az árbevétel várt változása is negatív előjelű - ismertette a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi eredményeit az MTI-nek kedden küldött összefoglalójában a bank.
Habár több kutatás is foglalkozott a nagytérség különféle a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) tagozódásával, azok általánosnak tekinthető teljesítmény mutatóival, a kelet- és közép-európai országok nagyvárosainak versenyképességi vizsgálatai a hazai kutatásokban nem jelentek meg. Megpróbálom rendszerezni a nemzetközi irodalomban, illetve az üzleti-befektetési tanácsadás, valamint a média világában alkalmazott várossorend-, versenyképesség módszereket, s ezekben a kelet- és közép-európai országok másodlagos központjainak megjelenését. A 40 indexből képzett rangsorban, amik nem kimondottan a városok komplex megítélésére vonatkoztak, hanem egy-egy fejlődési, fejlesztési szegmens (egyetemek, kreativitás, smart cities, üzleti környezet, befektetési lehetőségek) értékelése alapján felállított sorrendet mutattak, a nagytérség másodlagos centrumai differenciáltan jelennek meg. A nagyobb népességszámú, kiemelkedő adottságokkal rendelkező, az adott országok egészében is domináns városok már több indexben felbukkannak. Az elemzés rávilágít arra, hogy szükséges lenne a régió nagyvárosaira komplex és szektorális indexeket készíteni, részben átvenni a nemzetközi versenyképességi mérések módszertanát, részben pedig kidolgozni, éppen a városi sajátosságok alapján egyedi indexeket.
Európában évente mintegy 60 milliárd műanyag poharat használnak és dobnak ki. Ezt a helyzetet ismerte fel a magyar tulajdonú a Civita Group Zrt., amely a napokban adta át ehető pohár- és tányérgyártó gépsort magában foglaló üzemét, ahol további két új gluténmentestészta-gyártó gépsort is üzembe helyeztek a 2,5 milliárd forintos beruházás keretében. Az eseményen felszólalt Varga Mihály pénzügyminiszter is. A Civita Group tőzsdei kibocsátásra készül, április 12-én önálló befektetői klubot szentelünk ennek az eseménynek.
A vállalat sikeres kötelező nyilvános vételi ajánlattételi eljárását és a negyedik negyedéves, brutálisan jól sikerült gyorsjelentését követően a Kalliwoda friss elemzéssel jelentkezett az Alteoval kapcsolatban, melyben megerősítette korábbi célárát, és továbbra is vételre ajánlja a részvényt.
Értesüléseink szerint továbbra sem kapták meg a hálózati csatlakozáshoz elengedhetetlen, annak konkrét feltételeit rögzítő tájékoztatót mindazon napelempark-fejlesztők, akik a csatlakozási stop tavaly májusi kihirdetése után egyedi eljárás keretében nyújtották be csatlakozási igényüket. Ez azt jelenti, hogy egyelőre tovább húzódik több ezer MW-nyi kereskedelmi célú naperőmű-beruházás csatlakozási engedélyezése.
Felgyorsult a magyarországi háztartási méretű napelemes rendszerek (HMKE-k) összesített beépített teljesítőképességének növekedése 2023 első hónapjaiban, ami nagy valószínűséggel a rezsicsökkentés csökkentéséről, valamint a hálózati visszatáplálás átmeneti felfüggesztéséről szóló tavalyi kormányzati bejelentések után megugrott telepítési igénnyel függ össze. A napelemparkok összesített beépített teljesítőképessége is remekül alakul eközben, a talán itt is várható rekordok azonban rendszerint alaposan tesztelik a villamosenergia-rendszer rugalmasságát, felhívva a figyelmet arra, hogy az időjárásfüggő megújulók felfutásával párhuzamosan szükség van a rugalmassági képesség fejlesztésére is.
Idén is összegyűlt a nemzetközi ingatlanszakma a Cannes-ban megrendezett MIPIM-en, ahol mintegy 2400 cég és 23 ezer látogató kötött üzleteket és cserélte ki aktuális érzéseit, félelmeit, kilátásait és szakmai tapasztalatait (amik megnyugtatásként nem sokban különböznek a hazai piacon ismert és tárgyalt problémáktól) a héten, köztük több tucatnyi hazai szakértővel, és a Budapest standon idén is a hazai ingatlanfejlesztők meghatározó szereplőivel. És bármi üzenet?
Az Európai Bizottság intézkedéscsomag elfogadására tett javaslatot csütörtökön, hogy biztosítsa az uniós ipar számára a hozzáférést a kulcsfontosságú nyersanyagokhoz.
Megállapodást írtak alá az érdekelt romániai energiavállalatok csütörtökön a fekete-tengeri lelőhelyekről kitermelhető földgáz európai hasznosításához szükséges vezeték megépítéséről.
Bár a szállodafejlesztések többsége általában vagy Budapest belvárosában, vagy a vidéki turisztikai központjainkban valósulnak meg, az ország legújabb szállodáját, a Flow Hotelt, a Pest megyei Inárcson adták át - írja a Magyar Építők.
Családbarát fejlesztésekkel folytatódik a Liget Budapest projekt, a park rekreációs funkciói mellett így további zöldfelületek is megújulnak: idén felújítják a KRESZ parkot és környékét, a Dvorák sétány Néprajzi Múzeum és Magyar Zene Háza közötti szakaszát, valamint a ballon kilátót övező területet is.
Az Unilever ma bejelentette, hogy 20 millió eurós befektetéssel új gyártóüzemet épít Ukrajna Kijev régiójában. A beruházás célja, hogy támogassa a vállalat növekvő ukrajnai üzletágait, illetve demonstrálja hosszú távú elkötelezettségét az ország iránt - áll a közleményben. Az építkezés idén kezdődik, a gyár várhatóan 2024-ben nyitja meg kapuit.
Az összes magyarországi üzletét érintő beruházást jelentett be az Aldi Magyarország. A modernizáció során új húshűtőkkel látja el áruházait a vállalat, így nagyobb árukínálat lesz elérhető kisebb helyen. Változik az áruházak belső elrendezése is, valamennyi papír- és vegyi áru immár egy helyen lesz megtalálható - derül ki a cég közleményéből.
Bár még mindig nem talált teljeskörű megoldást az Európai Unió, hogyan vegye fel a harcot az Egyesült Államok inflációcsökkentő törvénye által biztosított befektetési programmal, de Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének beszédéből kiderült, talált egy olyan területet, ahol felveheti a versenyt az amerikaiakkal. A kritikus nyersanyagok ellátásán túl, a k+f programok fejlesztése lehet a titkos európai adu. Van olyan terv, amelynek a magyar kormány is örülhet.
Európa egységes piaca erős, azonban mindent meg kell tennünk, hogy megőrizzük és megszilárdítsuk erejét - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésének az Európai Tanács februári értekezletének eredményeit összegző, valamint a március végén tervezett EU-csúcs előkészítését szolgáló vitáján szerdán.
A BMW német autógyártó szerdán célul tűzte ki az autóipari szegmensben az árrés kismértékű növelését és az idei kiszállítások javítását, miközben az elektromos flotta bevezetése kapcsán is nagyobb lendületbe kapcsol - írja a CNBC.
Frissítette alig két éve kidolgozott hosszú távú integrált védelmi stratégiáját a brit kormány. A hétfőn kiadott új változat jelentősen emeli a védelmi költségvetés finanszírozását, elsősorban a globális biztonságot Oroszország és Kína részéről fenyegető új geopolitikai veszélyekre hivatkozva.
A Volkswagen konszern az amerikai inflációellenes törvény beruházástámogatási csomagjára adott európai válasz ismeretében hozza majd meg a döntést újabb akkumulátorgyártó üzemek lehetséges helyszínéről.
Pár napja felröppent a hír, hogy az Auchan új üzletet nyitna Oroszországban, amely rendkívül kényes, mert a cég az invázió óta nem vonult ki az országból. Az ESM kiskereskedelmi szakportál írása szerint az Auchan csak egy már meglévő üzlet átnevezéséről beszél.