Mi köze a Columbo-sorozatnak Karikó Katalinhoz? - Sok minden kell egy jó kutatáshoz

krtk blog A HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.

A jó kérdés nyomában

Tipikus kép a szobájában gubbasztó kutató alakja, aki elzárkózik a világtól, hogy azt kutathassa. A tudományos munka azonban ennél sokszínűbb és jóval összetettebb feladatokból áll. A kutatás egy végtelen megismerési folyamat, amely során a kutatók idejük nagy részét a tudás és nem-tudás határán töltik. Éppen ezért sokkal inkább kérdések megfogalmazásával, hipotézisek tesztelésével foglalkoznak, ha biztos válaszaik lennének, nem kutatnának.

Rendkívül fontos tehát a jó kérdés megragadása. Nem véletlenül idézi Nobel-díjas kutatónk, Karikó Katalin életrajzi kötetében a Columbo-sorozat védjegyévé vált mondatát:

csak még egy kérdés!

Kérdezni könnyű, jól kérdezni nehéz. Ehhez előzetes tudás, vagyis a szakirodalom ismerete szükséges.

• A kérdésünk nem lehet túl általános: fókuszáltnak, egyedinek, érdekesnek és különböző eszközökkel (mérések, statisztikai módszerek) megválaszolhatónak kell lennie.
• A kérdést meghatározza továbbá, hogy honnan, melyik tudományterületről teszik fel. Példaként ugyanarról a társadalmi jelenségről mást és máshogyan kérdez egy geográfus, közgazdász vagy szociológus.

A tudomány földrajza

A tudomány olyan, mint a világ: távolról egy nagy egésznek tűnik, de ha ráközelítünk, további egységekre osztható. Ugyanúgy, ahogy vannak kontinensek, országok, régiók és városok, úgy tudomány- majd részterületek, ágak (diszciplínák), amelyek további részekből épülnek fel egészen a legkisebb egységet adó épületekig, ebben a kontextusban a tudományos publikációig.

Egy kutató mindebből csak piciny területet lát be, akárcsak egy lokálpatrióta, aki saját lakóhelyét ismeri tüzetesen, és tekinti a világ közepének. Jellemzően elfogult vele szemben, és azért választotta, mert hosszú ideig itt szeretne tevékenykedni. A befektetett idő és figyelem révén egyre több részletet ismer meg, így olyan tudást halmoz fel, amely egyúttal távolságot teremt közte és a kívülállók között. Előfordulhat az is, hogy a kérdéseinek fókuszában lévő témák a nagyvilág számára láthatatlanok, mert a megismerési folyamat olyan, mint a Google-térkép használata: ahogy egyre jobban ráközelítünk valamire, úgy fokozatosan több, addig nem észlelt részlet fedi fel magát.

Mivel a társadalom tagjai nem tudnak ennyi időt és figyelmet szentelni egy-egy témának, ezért fontos szerep jut azoknak a személyeknek (tudománykommunikátoroknak), akik, mint egy idegenvezető, a rövid, felszínes találkozások alkalmával a látogatók számára érthető és hiteles tudást adnak át a helyről. Ennek hiányában ezt a szerepet olyanok fogják betölteni, akik nem jártasak az adott tudományterületen, miközben mindenfélét állítanak róla.

Az információbőség és az értés hiánya közti vákuumba álhírgyártók, kétes hírnevű véleményvezérek nyomulnak be.

Ahogyan egy országról vagy városról kialakult sztereotípiát, úgy a tudományterületekhez kapcsolt hiedelmeket is nehéz megváltoztatni.

A kutatók többsége tehát kisebb költözéseket leszámítva egész pályafutása során egy-egy jól körülhatárolt helyen/területen mozog otthonosan, és amikor egy távoli tudományterületről érkező kutatóval találkozik, gyakorta más nyelvet beszélnek (különbözik a szaknyelv, a fogalomrendszerek). A távoli világok együttműködése, vagyis az interdiszciplinaritás mindig is fontos, de egyre jelentősebb szereppel bír a tudományos világban, különösen a globális kihívások esetében (Maksay 2023; Wang-Barabási 2020).

A tudományon belül is megfigyelhetünk egyenlőtlenségeket, ahogyan városok között is találhatunk nagyobbakat és kisebb, kevésbé frekventált helyen található településeket is. Előbbi helyekre áramlik a tőke (pályázati pénzek), emberek (kutatók), valamint robusztusabb infrastruktúrával rendelkeznek (kutatóintézetek, tanszékek). Az egyes városok építményeinek népszerűsége (vagyis a rájuk érkező hivatkozások száma), tehát mindig az adott tudományterület kontextusában értelmezendő. Képzeljünk el egy kisvárost egy központi, patinás városházával. Ugyanez az épület egy nagyvárosban lehet, hogy belesimulna az utcaképbe, de az adott helyen mégis fontos viszonyítási pont. Ugyanígy egy kisebb tudományterület nagyhatású tanulmánya más terület kutatásaival összehasonlítva átlagos idézettséggel rendelkezhet.

A városok nem statikusak: olyan komplex rendszerek, amelyek dinamikusan változnak ahogyan a tudomány is, ahol szintén találhatunk felkapott területeket és egykor népszerű, de mára elhagyatott részeket, amelyek építményei elöregedtek. Természetszerűleg új mérési módszerek, nyersanyagok (big-data), vagy technológiai fejlődés következtében addig nem látott építmények, városok nőhetnek ki a semmiből – létezésük pár éve még elképzelhetetlen lett volna.

Publikációk, mint gondolatépítmények

A kutatók tehát a saját területükről feltett kérdések vagy állítások (hipotézisek) mentén haladnak. Ezek kutatásokat ösztönöznek, amelyek válaszai újabb, gyakran máshogy feltett kérdésekhez vezetnek, amelyek további kutatásokra buzdítanak. A haladás nem olyan egyenes, mint ahogy a repülőgép húzza a vonalat az égen, sokkal inkább kacskaringós, mint egy városi közlekedés, zsákutcákkal és kitérőkkel.

Az így született kutatási eredmények a világ számára akkor lesznek láthatóak (és idézhetőek) ha azokat publikálják. A kutatói munka terméke maga a tudományos publikáció (főként tudományos folyóiratcikk), valamint ennek hatása (a cikkre érkezett hivatkozások száma). A kutató presztízsét, előmenetelét befolyásolja, hogy mennyi és milyen minőségű (lehetőleg minél több és magasabban jegyzett) publikációval rendelkezik, amelyeket különböző értékelőrendszerek (intézményi, központi) mérnek. Jelentősége nagy, hiszen befolyásolja a bért (sokszor teljes egzisztenciát), a pályázati eredményességet, egyszóval azt, hogy kit tekint a környezete „sikeres” kutatónak. Éppen ezért óriási nyomás van a tudomány művelőin az állandó és magas színvonalú publikálásra, amely egyes esetekben belső (önplágium, kutatások túlzott feldarabolása) és külső (predátor folyóiratok, tanulmánygyárak) irányból érkező visszaélésekhez vezethetnek.

A tudományos publikáció tehát egyfajta gondolatépítménynek tekinthető, ahol az adat a nyersanyag, kinézetét a kutatási terv fekteti le, és jól meghatározott szerkezettel rendelkezik. A kutatás folyamata maga a kivitelezői munka (adatelemzés, cikkírás), amely meghatározott módszerekkel történik (módszertan).

A kutatás fókusza nem lehet túl általános, egy ház építésénél konkrétan meg kell határozni például a falak típusát, vastagságát, ehhez hasonlóan a kérdést is jól körül kell határolni.

Ebből következik, hogy vannak olyan jellegű kérdések, amelyeket a tudomány oldaláról nem lehetséges sem feltenni, se megválaszolni, azok sokkal inkább a filozófia vagy vallások területéhez kapcsolódnak.

Sokféle típusú építmény létezhet, de alapvetően két nagy csoportba sorolható valamennyi:

• az elsőbe tartoznak az alkalmazott kutatásokat leíró publikációk, amelyek gyakorlati problémára keresnek választ – a nagyközönség és döntéshozók gyakran ezt tekintik „hasznos” kutatásnak (ezen belül is elsősorban a műszaki- vagy orvostudományok területén született kutatásokat – Olmos-Peñuela et al. 2014). A mindennapi életben érzékelhető problémára reflektálnak, hasonlóan egy hétköznapokban használt irodaházhoz vagy bolthoz.
• A másik csoportba, az alapkutatást bemutató tanulmányok tartoznak, amelyek sokkal inkább emlékeztetnek egy templomra vagy holdbéli körülményeket szimuláló modulra, amelyek gyakorlati „haszna” közvetlenül nem érzékelhető. „Értelmükre” akár több emberöltő múlva derülhet fény, akkor azonban valamilyen komoly, néha egész emberiséget érintő kihívás leküzdéséhez járulhatnak hozzá (gondoljunk csak az űrutazáshoz kifejlesztett LED-lámpákra vagy az alapkutatáshoz kapcsolódó új típusú oltásokra).

A két típus egymással nem szembenálló, hanem inkább mellérendelő viszonyban áll, eltérő módokon ugyan, de mindkettő hozzátesz a tudományhoz.

Az építmények kinézetében trendeket, divathullámokat is megfigyelhetünk a tudományterületeken belül. Ahogyan a településképben az utóbbi években nyomot hagytak a mediterrán stílusú házak vagy az antracitszürke kinézet, ugyanúgy a tanulmányok között is felkapott egy-egy téma, amelyek aztán tömegével bukkannak fel a cikkek címeiben. A társadalomföldrajzban ilyen hívószavak lehetnek a reziliencia, okosváros vagy zöld átmenet fogalmai.

Jó és rossz környékek

Ahogyan egy városban vannak magasabb presztízsű, központi részek, határterületek és elhagyatottabb, sőt olykor veszélyes környékek, úgy minden diszciplínán belül megfigyelhetünk hasonló belső szerkezetet, eltérő idézettségű és rangú tudományos folyóiratokkal. Utóbbi helyekre sokszor több évig tartó folyamat során lehet bekerülni, hiszen a kézirat leadását követően még hosszú az út a tényleges publikációig. Annak benyújtása után következik az engedélyeztetési folyamat (bírálati szakasz), amikor a beküldött munka a folyóirat szerkesztőitől névtelen bírálókhoz kerül. Ők minőségellenőrként átvizsgálják az anyagot, és igyekeznek rámutatni a kutatás gyengeségeire, esetleges hiányosságaira. Ez a folyamat sok esetben szubjektív (Erosheva et al. 2021), előfordulhat, hogy befolyásolja a bíráló megközelítése, tapasztalata és egyéni preferenciái. Van, aki csak a nagyobb szerkezeti eltérésekre figyel, más minden parányi hibát feltár.

A folyóirat a beküldött cikkeket indoklással vagy akár indoklás nélkül elutasíthatja, ez esetben új lapot kell keresni a publikációnak és kisebb (szerkezeti) átdolgozás után a bírálati szakasz ismét elölről indul. Így egyre kisebb presztízsű folyóiratok felé költözik a kézirat, amíg megtalálja végleges helyét.

A publikált tanulmányok minőségét megjelenésük idején hangsúlyosan nem a téma, hanem a megjelenés helye határozza meg

– vagyis nem az építmény kinézete számít, hanem az, hogy hol épült meg (ezek között természetesen van összefüggés, habár a publikációk visszahívása a legrangosabb folyóiratokat sem kíméli).

Az adott tudományterületen belül mindenki igyekszik olyan helyen publikálni, amelyet sokan ismernek, ezek a magasan rangsorolt tudományos folyóiratok. Olyanok, mint egy jól frekventált elit-városrész: nagyon sokan akarnak itt építkezni, ezért hihetetlen nagy versenyben kell helytállni ahhoz, hogy itt megjelenhessen a munkánk.

A tudományterületeknek, akár a városoknak, megvannak a maga jellegzetes, az adott terület lakói által jól ismert, központi publikációi (angolul landmark study-k) – általában ezekre érkezik a legtöbb hivatkozás és számos további publikációt inspirálnak amellett, hogy gyakran időtállóak. Sőt, a Máté-effektus következtében sikerük csak tovább növeli népszerűségüket (Wang–Barabási 2020). Ezeket illik ismerni, de mivel a publikációk összekapcsolódnak és egymásra épülnek, akárcsak egy város építményei, ezért önmagában még nem elegendőek egy terület megértéséhez, ahogyan a Sagrada Familia-t bejárva sem ismerjük meg Barcelonát. Számos kisebb tájékozódási pont van és rengeteg további építmény. Egy cikk vagy épület önmagában nem tesz ki egy várost vagy tudományterületet, de azok sokasága nélkül városok vagy tudományterületek sem létezhetnének.

A tudomány városai hihetetlen ütemben terjeszkednek (évente több millióval bővül a számuk) a korábban részletezett okokból. A mennyiségi változást nem feltétlenül követi a minőség előretörése, mivel a cikkek jelentősége, vagyis diszruptivitásuk egyes kutatások szerint csökkenő tendenciát mutat (Szabó 2025; Park et al. 2024).

Ráadásul vannak veszélyes környékek: olyan folyóiratok, amelyek különböző gyenge minőségű, vagy tanulmánygyárakban készült munkát jelentetnek meg, ahol tanulmányokat és hivatkozásokat vásárolnak, bármiféle valós tudományos teljesítmény felmutatása helyett.

A publikációk számának rapid növekedése miatt nagyon sok szellem-városrész is keletkezik (Fortunato et al. 2018) hasonlóan a kínai nagyvárosok kongó lakónegyedeihez, amelyek üresen állnak, senki sem használja (jelen esetben hivatkozza) őket.

Mindezek mellett a tudomány világának hitelességét a reprodukálhatósági válság is fenyegeti, ami a kutatások egy részének megismételhetetlenségére utal. Egyes írások szerint az építmények jelentős hányada a részletes kutatási terv és egyéb dokumentáció (nyersanyag, módszertan) ellenére sem megismételhető. Mindez azt jelenti, hogy mikor újra megkísérlik megépíteni (például elvégezni a mérést, kísérletet), nem ugyanaz lesz az eredmény. A jelenségnek számos oka van, amely gyakran nem (csak) szándékosságot, mint inkább hanyagságot feltételez (Fodor 2022, Ioannidis 2005).

Bárhol is jelenik meg a publikáció, ahhoz, hogy felkeltse a tudományos közösség figyelmét (ezzel összefüggésben hivatkozásokat szerezzen), láthatónak és elérhetőnek kell lennie. A tanulmányokhoz vezető utak az elmúlt évtizedek során jelentősen átalakultak. A hagyományos elérési módok közé tartoztak a fizikai formában megjelent tudományos folyóiratok, amelyeket elsősorban könyvtárakban, intézetekben lehetett elérni. A kutatók továbbá konferenciákon, előadásokon keresztül ismertették eredményeiket.

Az internet olyanná tette a tudományt, mint a tömeges repülés a világot, vagyis nagyon távoli helyek kerültek egymással kapcsolatba.

A világ globálissá vált és felgyorsult: nap mint nap rengeteg új publikáció jelenik meg, amelyeket online folyóiratok, indexelt adatbázisok, a közösségi média közvetít az egész tudományos közösség számára. A cikkek egy része ugyanakkor továbbra is elzárt, nem nyílt hozzáférésű online folyóiratban jelenik meg, ahol a megtekintésért fizetni kell. Ahogyan a városokban is vannak elzárt, fizetős helyek és építmények, ahova nem lehet csak úgy besétálni.

Csapatban az erő

A legkisebb egységre közelítve megállapítható, hogy a tudomány valamennyi ága a csoportmunka irányába mozdul el,

egyes becslések szerint a publikációk 80%-át már nem egyetlen szerző jegyzi (Wang – Barabási 2020). A többszerzőség különösen a természettudományoknál, valamint a magas rangú folyóiratok esetén érhető tetten.

Mindez megkérdőjelezi a világtól elvonult, magányos tudósokról alkotott képet, és előtérbe hoz olyan képességeket, amelyeket hagyományosan nem kapcsolnánk a kutatói szerephez úgy, mint a kommunikáció fontossága vagy sokszínű csoportok menedzselése. Ezek a csapatok hierarchikusak, élükön a vezető kutatóval, aki gyakran nagy tapasztalattal és jelentős forrás-bevonzó képességgel bír, tehát pénzt tud szerezni az adott kutatás megvalósítására. Azonban mindez még nem elég, hiszen a nagyobb léptékű kutatások számos különböző szaktudást igényelnek, amely nem csak a kutatási téma ismeretét, hanem egyben módszertani specializációt is magával vonnak. Ahogyan egy ház felépítéséhez sem elég a tervező, szükséges burkoló, villanyszerelő vagy bádogos, egy komoly kutatás esetén is térképész, lektor, statisztikus segíti a munkát. Ezek a szerepek sokszor nem kijelöltek, hanem kutatóintézeten, egyetemen belül hálózatosan szerveződnek.

A kutatás tehát a találkozásokról szól, amely a különböző eredmények, meglévő információk egyedi módon való összekötése mellett az eltérő látásmódú kutatók közti új szakmai kapcsolatok kialakítására is utal. Mindebből következik, hogy habár a kutatók teljesítményét egyéni értékelőrendszerekkel (is) mérik, a kutatás egy megfelelő környezetben, ökoszisztémában működhet jól.

A sokféle hozzájárulás ellenére a dicsőség csak a benyújtott kéziratra ráírt szerzőket illeti. Ennek sorrendjét elsősorban a hozzájárulás mértéke határozza meg, amely tudományterületenként eltérő módon mutatkozik meg, jellemzően az első és utolsó szerzői hely a legértékesebb. Azért, hogy a tényleges közreműködés mikéntje értelmezhető legyen, sok folyóiratban már a közreműködés módját is jelezni kell, amely gyakorlatot 1999-ben a Nature indította útjára.

A jelentősebb publikációkhoz, ahogy egy nagyobb épülethez is, tehát sok közreműködő és specializált tudás szükségeltetik. Azonban ezen tanulmányok hátrányaként róható fel a létszám okán, hogy az adott kutatást nem mindig érzi közel magához a résztvevő kutató, hiszen kicsi a szerepe benne. Éppen ezért a társadalomtudományokban, de más területeken is megfigyelhető, hogy a többszerzős publikációk mellett a szerzők egy-egy saját, kisebb kutatást is végeznek, amelyet egyedül jegyeznek jellemzően alacsonyabb presztízsű lapokban. Ez esetben a teljes munkafázist egymaga végzi a tervezéstől az adatbeszerzésen át a kivitelezésig. Olyan, mint saját házat építeni: fáradságosabb munka, viszont a végeredmény is közelebb állhat hozzánk.

Ha azt a mondást vesszük, hogy a jó munkához idő kell, akkor ez az állítás a kutatásra fokozottan igaz, amely egy meglehetősen lassú folyamat, és az építkezéshez hasonlóan mindenféle váratlan kihívás felbukkanhat. Nem a terveknek megfelelően alakul például az adatfelvétel, gond van a nyersanyag minőségével vagy hibák csúsztak a tervbe.

Az építmény komplexitása okán a megjelent munkák számához viszonyítva sokszor az lehet a benyomás, hogy kevés az igazán áttörő és jól kivitelezett kutatást bemutató publikáció. Előfordul, hogy érdekes a kérdés, de gyengébb a módszertan, vagy nagyon alapos a statisztikai elemzés, ellenben túl kicsi a minta. Továbbá: jó a struktúra, de rossz a kérdés vagy kívülről nagyon szép az építmény, de közelebbről megnézve látható, hogy bármikor összedőlhet, mert nem jók az alapjai.

Fejlődési irányok

A tudomány akár a világ, hihetetlen sebességgel változik, jövőbeli alakulása szinte megjósolhatatlan. Mégis, zárásként kiemelnék néhány olyan nagyobb irányt, egyben dilemmát, amivel korunkban mindenki szembesülhet.

A tudományon belüli terek sajátossága, hogy egyszerre van jelen a versengés és az együttműködés, az egyéni ötletek és a csapatmunka. A kutatók számára a hálózati beágyazottság és a kutatást segítő munkatársak jelenléte mellett a pályázati forrásokért való állandó verseny. A teljesítményüket elszigetelten, egyénekként értékelő indikátorok sok esetben nem veszik ezt a hálózatosságot és az olyan készségeket, amelyeket hagyományosan nem párosítanánk a kutatói munkakörhöz. Érdemes tehát megfontolni, hogy a tudomány építőinek munkáját milyen teljesítményindikátorokkal lehetne a legoptimálisabban értékelni.

• Habár egyre nagyobb hangsúlyt kap a kutatók tudománynépszerűsítő tevékenysége (pályázatokban, valamint értékelésekben is megjelenő elem), de kérdéses, hogy ez vajon milyen formában működik a leghatékonyabban? Vajon ezt a feladatot minden kutató hasonló színvonalon tudja ellátni vagy szükséges olyan közvetítők alkalmazása, akik a két világ között tolmácsolnak? Esetleg néhány kijelölt kutató feladata lenne egyes tudományterületeken belül az, hogy a kutatási eredményekről közérthető módon meséljenek, ahogyan arra az online térben is láthatunk példákat?
• A kutatók elsődleges feladata mégiscsak a kutatás és az eredmények publikálása, vagyis a tudomány városainak építése, mennyiségi és minőségi gyarapítása. Az ebből fakadó nyomás, amely mindig is a pálya sajátja volt, de egyre fokozódó elvárásokat támaszt, vajon elősegíti-e a tudomány magas szintű művelését? A sokszor sorozatgyártásban, egy kaptafára készülő publikációk helyett nem lenne-e érdemes inkább hosszabb kivitelezésű, de időtállóbb tanulmányok megjelentetését ösztönözni? Az innovatív, a fősodortól távolabb eső, új területeket összekapcsoló témákat vajon a benyújtott pályázatokat és cikkeket bírálók ténylegesen nyitottan fogadják vagy inkább az ismert és divatos irányok élveznek nagyobb támogatottságot?
• Ahogyan egész városok hírét leronthatja egy-egy rossz környék, úgy a predátor folyóiratok és tanulmánygyárak jelenléte is komoly károkat okoz. Hogyan lehetne úgy visszaszorítani az említett helyeket, hogy közben valószínűleg teljesen sosem fognak eltűnni?
• Globálisan számos különböző egyenlőtlenséget találhatunk akár országok, régiók vagy városok között, a tudományban is számos módon megfigyelhetünk ilyen mintázatokat legyenek azok diszciplinárisak (STEM vs. SSH), vagy földrajziak (angolszász dominancia). Újratermelődésük vajon eleve elrendelt vagy lehetséges az ebből való kitörés?
• Végezetül elkerülhetetlen szót ejteni a technológiáról, elsősorban a mesterséges intelligenciáról, amely ahogyan az élet más területeit, így a tudományos világot is lassanként átszövi, számára a jövőben ismeretlen horizontokat nyit. Vajon hogyan változik meg a kutatók szerepe a gépekkel való együttműködés során? A kutatás építési folyamatának felgyorsulása milyen átalakulásokat hoz az egyes tudományterületeken belül?

Mindezen kérdések a kutatáshoz hasonlóan újabb és újabb további irányokat nyitnak, amelyek megválaszolása akár a megismerés: komplex, időt és figyelmet igénylő folyamat. Az igazi válaszokat pedig csak az idő kérlelhetetlen bírája segítségével tudhatjuk meg.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

Címlapkép forrása: Shutterstock