bkk

Máris megvan, ki lesz az új BKK-vezér

Nemesdy Ervint, nyugalmazott építőmérnököt fogja javasolni jövő januárban a BKK élére, az akkor leváltandó Dabóczi Kálmán helyére Tarlós István - erősítette meg az Index értesülését maga a budapesti főpolgármester a lapnak.

2020 körül összejöhet az elektronikus jegyrendszer

Tarlós István pénteken megbeszélését folytatott Pintér Sándor belügyminiszterrel, és a Volán, valamint a MÁV országos elektronikusjegyrendszer-projektjére rákapcsolódik majd a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) projektje - mondta el az Echo TV-ben pénteken a főpolgármester, aki szerint 2020 körül várható a budapesti elektronikus jegyrendszer bevezetése.

Tarlós: folytatódik az e-jegyrendszer projekt

Tarlós István az e-jegyrendszerrel történtek miatt a BKK vezérigazgatójának felmentését kezdeményezi - szerepel a Főpolgármesteri Hivatal sajtóközleményében.

Jó hírt kaptak a 15. kerületben élők

Újabb egy kilométer hosszan, a XV. kerületi Wesselényi utca és a Szentmihály út között épít zajvédő falat az M3-as autópálya Budapestről kivezető szakaszán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Leállnak a BKV hajói a Duna alacsony vízállása miatt

Szünetel két fővárosi hajójárat a Duna rekord alacsony vízállása miatt, és szerdán hajnalban a teherhajóknak is megtiltották a folyón való közlekedést; a vízállás tovább csökkent azután, hogy kedden 71 éves rekord dőlt meg Budapestnél.

Új funkciókkal bővül a Google Térkép

Új funkciókat vezetnek be a Google Térképen, az alkalmazásban kialakítanak egy ún. ingázás fület, amely segítségével látható lesz, hogy van-e a szokásos útvonalon torlódás, hol jár épp a busz, vagy mennyit fognak késni a tömegközlekedési eszközök - írja az Index.

Hihetetlen, de igaz: a magyar nyugdíjasokat kényeztetik el leginkább

Jó pár éve folyik a vita - változó intenzitással - a politikai körökben arról, maradjon-e a magyar nyugdíjasoknak ingyenes közlekedést biztosító kedvezmény vagy valamilyen úton megreformálják. Az ötletet még Horn Gyula vezette be 1997-ben, amikor bejelentette, hogy ingyen utazhatnak a vonaton a 65 év felettiek. Mindeddig senki nem akart vagy mert hozzányúlni a magyar nyugdíjasoknak szóló kedvezményhez, amihez hasonló egyik szomszédunkban sincsen.

Közlekedési káosz alakul Budapesten a vihar miatt

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Facebook-oldala szerint több tömegközlekedési járat sem közlekedik Budapesten a vihar miatt, a ferihegyi repülőtéren pedig több járat is késik.

Nyár végéig felújítás lesz az 1-es villamos vonalán

2018. július 7-től, szombattól a nyári iskolai szünet végéig tartó időszakban felújítják az 1-es villamos Mester utca és Népliget közötti, valamint a Hős utca környékén található, azon vágányszakaszát, ahol a néhány évvel ezelőtti vonalfelújítás idején csak a megállóhelyek korszerűsítése történt meg.

Készülhet a tömeg: felújítják nyáron a 4-6-os villamos pályáját

2018. június 16-tól, az iskolai szünet ideje alatt - azaz a kisebb forgalmú, nyári időszakban - halaszthatatlan pályafelújítási munkákat végeznek a Nagykörúton az Oktogon és a Harminckettesek tere között - olvasható a BKK közleményében. Az Oktogon metróállomás és a Corvin-negyed metróállomás között pótlóbuszok szállítják majd az utasokat.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.