FONTOS Új benzinárstop az asztalon, a kormány jövő héten tárgyal róla

bíróság

Ezermilliárd forintnyi "tisztességtelenséget" vallottak be a bankok

A jegybanknak készített jelentésben 206 pénzintézet 450 saját szerződési feltételt minősített tisztességtelennek, az általuk alkalmazott mintegy 3000-ből, miközben 2300-at tartottak tisztességesnek, a többit nem minősítették - írta a Magyar Nemzet.

Elítélték az embert, aki miatt jogilag is pénz lett a Bitcoin

40,6 millió dolláros büntetést kapott az a bitcoin-befektetés köntösbe csomagolt piramisjátékot működtető texasi férfi, aki miatt amerikai bíróság először mondta ki, hogy a Bitcoin pénz - számolt be a Guardian.

Új szinten folytatódnak a devizahiteles perek

Nem szerepel az Alkotmánybíróság következő, keddi teljes ülésének napirendjén a devizahiteles törvény felülvizsgálata. Bár az Alkotmánybíróság soron kívüli eljárást ígért, a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a már megkezdett előkészítést követően csak november végén, december elején születik határozat. Ekkor már valószínűleg a másodfokon is átjutva a Kúrián tárgyalják majd az egyes bankok devizahiteles kereseteit.

Szomorkodhatnak a CIB vezetői

Két újabb, a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos pert tartottak pénteken a Fővárosi Törvényszéken. A CIB Lízing és a KDB Bank keresetét kora délután elutasították.

Devizahiteles perek: ítélet az FHB, halasztás az Axa ügyében

Hat újabb, a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos pert tartanak ma a Fővárosi Törvényszéken. Az Axa ügyében kiegészítő ítéletre kerül sor szeptember 25-én, amire még nem volt példa. Mások mellett az FHB keresetét is elutasították.

Devizaperek: sorozatos elutasítás a bíróságtól

Az állam ellen indított polgári perekben a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tizenhárom pénzintézet ügyét tűzte ki tárgyalásra keddre. A Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezet esetében szeptember 30-ra halasztották a döntést, minden más esetben elutasították a devizahiteles kereseteket.

Az Alkotmánybírósághoz kerül az OTP devizahiteles ügye!

Felfüggesztették az OTP keresetének tárgyalását. Az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet után ez a második alkalom, hogy a bíróság az Alkotmánybíróság elé terjeszti az ügyet. Az Igazságügyi Minisztérium közleményt adott ki az ügyben.

Három halasztás, két elutasítás a mai nap mérlege

Az UniCredit Ingatlanlízing Zrt., az Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt., a Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet, Szigetvár Takarékszövetkezet, valamint a Szabolcs Takarékszövetkezet devizahiteles keresetét tárgyalta csütörtökön a Fővárosi Törvényszék.

Devizahitelek: a K&H részlegesen pert nyert

Az MKB Bank, a K&H Bank, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank és az Impuls-Leasing Hungaria Pénzügyi Lízing Zrt. devizahiteles keresetét tárgyalta ma a Fővárosi Törvényszék.

Unicredit: nem bugyuták a devizahitelesek

Elhalasztotta az ítélethozatalt a Fővárosi Törvényszék hétfőn abban a perben, amelyet az UniCredit Bank indított a magyar állam ellen a devizahitelek ügyében. Az állam és a bank ügyvédei parázs vitát folytattak.

Csányi: ha kell, magunk fordulunk az Alkotmánybírósághoz

Az OTP csoport cégei ismét beadták a Fővárosi Törvényszékre kereseteiket, amelyekben többek között azt kérik, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz és az Európai Unió Bíróságához a Kúria jogegységi döntését jogszabályba foglaló devizahiteles törvény miatt - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója hétfőn az MTI-nek.

A nap ábrája: ezt nem gondoltuk volna a devizahitelekről

Több érdekes újdonságot is hozott a hét a devizahiteles perekben: a Cetelem és az UCB részlegesen pert nyert inflációhoz kötött törlesztőrészleteivel, az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet ügye alapján pedig most először Alkotmánybírósághoz fordul a Fővárosi Törvényszék. A perek apropóján megnéztük, mekkora arányt is képviselnek a hitelintézetek hitelállományában a most terítéken lévő lakossági devizahitelek. Kiderült, nem is nagyot.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.