Egy szövetségi bíró blokkolta Donald Trump választásokkal kapcsolatos rendeletének kulcsfontosságú részeit: az amerikai elnök az állampolgárság igazolását írta volna elő és korlátozta volna a levélszavazatok beszámításának határidejét - számol be a Reuters.
A 9. körzeti szövetségi fellebbviteli bíróság csütörtökön átmenetileg helyben hagyta Donald Trump amerikai elnök döntését, miszerint Los Angelesbe vezényelte a kaliforniai nemzeti gárda csapatait az állami kormányzó akarata ellenére. A Trump-adminisztráció kiterjedt bevándorlási razziái ellen egy hete kezdődtek demonstrációk - írja a Reuters.
Nika Gvaramia grúz ellenzéki vezetőt kilenc hónapig tartó előzetes letartóztatásba helyezték. Ő már a harmadik grúz ellenzéki politikus, akit a jelenlegi hatalom börtönbe vet – írja a Reuters.
Terrortámadás tervezésének gyanúja miatt őrizetbe vettek három embert az északkelet-lengyelországi Olsztyn városában - közölte csütörtökön az X-en Jacek Dobrzynski, a titkosszolgálatok felügyeletéért felelős miniszter szóvivője.
A Credit Suisse korábbi vezetőjét azzal vádolják, hogy hamis képet festett egy 440 millió dolláros veszteséget eredményező befektetésről – írja a Financial Times.
Szövetségi vádat emeltek LaMonica McIver demokrata párti kongresszusi képviselő (címlapképünkön) ellen, aki egy amerikai bevándorlási központnál történt incidens során állítólag akadályozta a szövetségi rendfenntartó erők munkáját - számolt be a BBC.
Pert indít a magyar állam az Európai Unió (EU) Bírósága ellen, hogy így támadja meg a testület azon döntését, amely naponta egymillió eurós büntetést szabott ki az országra - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán a TV2 Mokka című műsorában.
Argentínában a legfelsőbb bíróság helybenhagyta a Cristina Fernández de Kirchner volt elnökre korrupciós vádak miatt kiszabott hatéves börtönbüntetést helyi idő szerint kedden, valamint megerősítette azt az ítéletet is, amely megtiltotta, hogy induljon a közelgő választáson.
Az orosz Rasperia befektetési társaság újabb pert indított a Raiffeisen Bank International helyi leánybankjával szemben, hogy megakadályozza a kettejük ügyében zajló bírósági eljárások Oroszországon kívüli bíróságon való lefolytatását - derült ki a bírósági beadványokból a Reuters szerint.
Rácsok mögé kellett vonulnia Olaszországban egy 94 éves adócsalónak - közölte a Corriere della Sera című helyi lap.
Kalifornia kormányzója bírósági úton próbálja megakadályozni a Nemzeti Gárda Los Angeles-i bevetését - jelentette a Cnbc.
Tizenöt rendőr megsérült az észak-írországi Ballymenában hétfőn kitört zavargásban, melyet a hatóságok etnikai kisebbségek és rendvédelmi szervek ellen irányuló erőszakként jellemeztek - számol be a BBC. A zavargók közül a rendőrség egy 29 éves férfit letartóztatott rendbontás, megkísérelt rongálás és a rendőrséggel szembeni ellenállás gyanújával.
A BlackRock, a Vanguard és a State Street jogi képviselői a texasi bíróságon kérték a republikánus államok által indított trösztellenes per elutasítását, amelyben azzal vádolják a vagyonkezelőket, hogy lobbitevékenységükkel csökkentették a széntermelést és növelték az energiaárakat – írja a Reuters.
Engedélyezte további intézkedésig az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága az amerikai Kormányzati Hatékonysági Osztály (Doge) számára, hogy hozzáférjen a társadalombiztosítás által tárolt személyes adatokhoz.
Elhagyta Oroszországot Joseph Tater amerikai állampolgár, akit tavaly augusztusban Moszkvában őrizetbe vettek, majd bírósági döntéssel pszichiátriai kényszergyógykezelésre küldtek - közölte rendőrségi tájékoztatásra hivatkozva a TASZSZ orosz állami hírügynökség.
Százmillió dolláros kártérítést követel az amerikai igazságügyi minisztériumtól egy most ismertetett bírósági beadványban öt jobboldali aktivista, akik tagjai voltak az amerikai kongresszusnak otthont adó washingtoni Capitolium elleni 2021-es támadásban részt vevő egyik csoportnak, és akiket két évvel ezelőtt elítéltek, majd Donald Trump elnök kegyelemben részesítette őket.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Az indulónál alacsonyabb hozammal.
Megszületett a megállapodás.
Izraelnek szüksége van a nagy szövetséges beavatkozására.
Ellentétes irányba haladnak a Feddel.
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli konfliktus legfontosabb híreivel.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Eljött a kicsik ideje.