diákhitel

Bejelentette a kormány: marad a diákhitel kamata

2024. június 11. 15:17 | Portfolio

Bejelentette a kormány: marad a diákhitel kamata

A kamatstop meghosszabbítását javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium a diákhitelezésben - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A diákhitelek esetében ugyanakkor a kamatstop meglehetősen relatív fogalom, hiszen emlékezetes, hogy tavaly júliusban megemelték a korábbi 4,99%-ról 7,99%-ra a kamatot, pedig már élt akkor a "kamatstop", és csökkent a kamatkörnyezet.

Felvennéd a diákhitelt, vagy van már? Mutatjuk, hogyan működik

2023. december 22. 17:00 | Nagy Botond

Felvennéd a diákhitelt, vagy van már? Mutatjuk, hogyan működik

Bár egyre gyakoribb a felsőfokú tanulmányok melletti munkavégzés, az óraszámok miatt sokaknak nincs erre lehetősége, így kénytelenek más forrásokból finanszírozni az egyetemi életüket. Ilyenkor gondolni kell a megélhetési költségekre, illetve az esetleges tandíjra is, a diákhitel két konstrukciója (előbbire a Diákhitel 1, utóbbira a Diákhitel 2) pedig mindkét helyzetre megoldás lehet. De hogyan működnek pontosan a diákhitelek, és miben térnek el a hagyományos banki termékektől? Ezt jártuk körbe a Diákhitel Központ szakértőjének segítségével.

100 milliárd dolláros időzített bombán indult el a visszaszámlálás

2023. szeptember 17. 09:34 | Portfolio

100 milliárd dolláros időzített bombán indult el a visszaszámlálás

A diákhitelek kifizetésének október 1-jén kezdődő újraindítása várhatóan akár 100 milliárd dollárt is kivon az amerikai gazdasági fogyasztási oldaláról. Ez a változás több tízmillió diákhitel-felvevőt érint, akiknek átlagosan 200-300 dollár közötti havi törlesztőrészleteket kell majd fizetniük, véget vetve az oktatási minisztérium által 2020 márciusában bevezetett szünetnek - írja a WSJ.

Olcsó nyár végi vigasz az Egyesült Államokban

2023. szeptember 14. 08:01 | MTI, Portfolio

Olcsó nyár végi vigasz az Egyesült Államokban

Többlettel zárt az amerikai költségvetés augusztusban, aktívum ebben a hónapban 1955 óta először keletkezett, amiben az játszott szerepet, hogy a kormánynak nem sikerült elérnie a diákhitel elengedését, így az ezzel kapcsolatos 319 milliárd dolláros kiadási összeg végül is a költségvetésben ragadt.

Vége a kamatstopnak Amerikában, sok diák inkább gyorsan visszafizetné a hitelét

2023. szeptember 06. 09:13 | Portfolio

Vége a kamatstopnak Amerikában, sok diák inkább gyorsan visszafizetné a hitelét

Jelentősen megugrott Amerikában a diákhitel-előtörlesztések volumene: a megtakarítással rendelkező adósok gyorsan elkezdték visszafizetni a hitelüket, miután a szabályozók döntése nyomán hároméves szünet után péntektől ismét kamatot számolnak a diákhitelekre, októbertől pedig a törlesztést is újra meg kell kezdeni – írja a Bloomberg a Goldman Sachs adatai alapján.

Újabb törvénymódosítással segítené a diákhiteleseket Joe Biden

2023. augusztus 23. 09:24 | Portfolio

Újabb törvénymódosítással segítené a diákhiteleseket Joe Biden

Felülvizsgálja a diákhitel-törlesztési terveket az USA, az új szabályozás csökkenti a jövedelemarányos törlesztési mutatót és megakadályozza azt, hogy a kifizetetlen kamatok miatt emelkedjen az adósok törlesztőrészlete – közölte kedden a Biden-kormányzat.

Nem tudsz eligazodni az új diákhitel számlák között? Mi kiszámoltuk neked, melyik a legjobb

2023. július 28. 06:15 | Nagy Botond

Nem tudsz eligazodni az új diákhitel számlák között? Mi kiszámoltuk neked, melyik a legjobb

Kiderültek szerdán az egyetemi felvételi ponthatárok, így több mint százezer diák kezdheti meg a felsőoktatási tanulmányait szeptembertől. Az önköltséges képzésen résztvevő hallgatók közül vélhetően sokan a diákhitelre fognak támaszkodni a tandíj kifizetésekor, de valószínűleg az állami ösztöndíjas hallgatók sem zárkóznak el majd teljesen a szabadfelhasználású diákhiteltől. A kormány idén kissé átalakította a diákhitelek rendszerét, és a 2023-as őszi félévtől kezdve az ilyen kölcsönöket már csak diákhitel számlákra lehet majd folyósítani. Cikkünkben a Pénzcentrum kalkulátorával összehasonlítottuk ezeket az ajánlatokat, és megnéztük, mennyivel olcsóbbak ezek a konstrukciók a bankok egyéb, diákoknak és nem diákoknak szánt ajánlatainál.

Hatástalanította volna a diákhitelbombát Joe Biden, de nem igazán sikerült neki

2023. július 20. 18:15 | Nagy Botond

Hatástalanította volna a diákhitelbombát Joe Biden, de nem igazán sikerült neki

Nem véletlenül tekintik sokan időzített bombának az amerikai diákhiteleket: az egy főre jutó adósság már a 12 millió forintot is meghaladja, miközben a magas infláció miatt a megélhetési költségek is emelkedtek. Joe Biden amerikai elnök elengedéssel sietett volna a hitelesek megsegítésére, terve azonban kudarcba fulladt: eredeti javaslata szerint az adósok mintegy felének szűnt volna meg a törlesztési kötelezettsége, a Legfelsőbb Bíróság a tervet viszont elkaszálta. A kormány múlt héten egy részleges elengedést jelentett be, ez azonban a számok alapján is jóval kevésbé jelentős, mint amilyen az eredeti ötlet lett volna.

Részletes keresés